Kósa Csaba: Boldogasszony őrségváltása

Gyóni Géza nagy versét tán még fejből tudják – az öregek. Ők még talán. Ezt az egy Gyóni-verset legalább annyiszor elmondták, mint a Szeptember végént Petőfitől. A többit? Rájuk szállt a feledés pora. De már a przemysli várban 1914. október hatodikán írt megrendítő sorok – „Csak egy éjszakára küldjétek el őket: / A pártoskodókat, a vitézkedőket…” – is kihulltak a közös emlékezetből.

    A Kráter kiadó a könyvhétre megjelentette Gyóni Géza válogatott verseit. Ismerkedhetünk a méltatlanul feledett életművel. És ismerkednünk kell Gyóni Gézával is. Újra.

    Ki volt ő? Eredeti neve Áchim Géza. Előbb jegyzőgyakornok, aztán újságíró. Dolgozik a Nyugat-magyarországi Híradónál, a Soproni Naplónál, a Bácskai Hírlapnál, a Színházi Újságnál. Versei elsősorban a Budapesti Hírlapban jelennek meg. de az igazi Gyóni-versek sehol: ezek a lövészárokban, a fogolytáborban íródnak, elérhetetlen messziségben az újságoktól, a kiadóktól.

    Megjelölt ember, kiválasztott a halálra. Tragédiáktól sújtott család, baljós gyermek- és ifjúkor. Tízéves korában édesanyja megőrül, haláláig a tébolyda lakója. Piroska nővére öngyilkos lesz. Az ifjú, húszéves újságíró mellbe lövi magát, a szíve előtt, a bordájában megakad a pisztoly golyója. Legnagyobb szerelme, Mészáros Ella kiugrik egy bérház ötödik emeletéről. Imádott testvéröccsét, Mihályt ő temeti el Szibériában.

    Együtt estek fogságba Przemyslnél, ahol százhúszezer magyar honvéd hullott el, halt éhen. Öccse katonatiszt, kegyes csalással tisztiszolgájának mondja Gézát. Együtt viszik őket a Budapesttől hatezer kilométerre lévő Krasznojarszkba. Több mint két évig élnek itt, a hadifogolytáborban – senki nem árulja el, hogy Géza nem Mihály tisztiszolgája. A verseivel tartja a lelket a hidegtől, az éhezéstől, a durva bánásmódtól szenvedő magyar katonákban. Csak az ő világa sötétedik el egyre inkább a rabságban.

    1917. június 8-án Mihály öccsét – huszonkilenc évesen – elviszi a tüdőbaj. Még kikíséri a temetőbe – aztán többé nem vesz magához ételt. Tizenhét nap múlva, 1917. június 25-én hajnalban – ugyanazon a napon, amikor született – ő is távozik.

    Krisztusi korban, harminchárom évesen.

    Bajtársai mentik meg, és hozzák haza majd évek múlva a kéziratait. Így ismerhetjük a másik nagy Gyóni Géza-verset, az utolsó szibériai költeményt, a Boldogasszony őrségváltását:

     

Holdmeresztő Szent György éjén,
Mikor fölsír a csöpp gyermek,
Szibéria temetőjén
Kriptabontó Szent György éjén
Gyász-dobokat halkan vernek.

Magyar fejfák fölneszelnek.
Süppedt sírok szája nyílik.
Holdas éjben fehér leplek:
Csont-vitézek kelnek, kelnek,
S fölvonulnak, ahogy illik…

Kárpát alján véges-végig
Holdas fehér a mezőség.
Hazajárók érkezésit
Régi csontok nézik, nézik -
S tiszteleg a régi őrség…

     

    Gyóni Géza csontjai nem térhettek, nem térhetnek haza. A múlt század harmincas éveiben a krasznojarszki temetőben még látták a két testvér egymás mellett álló keresztfáját. Aztán az egyik kemény télen a szibirjákok feltüzelték. A temetőt pedig – erőmű épült – a hatvanas években elborította a Jenyiszej vize.

    Ott alszik a mélyben Géza, Mihály és a többi csont-vitéz.

     

Elhangzott a Magyar Katolikus Rádió műsorában, 2004-ben.

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf