Muskátli - 2016. szeptember

muskatli

 

muskatli
Melléklet jó gyermekeknek

Immáron a 2016/2017-es tanév kezdetével a Muskátli a harmadik évfolyamába lépett. A világháló segítségével a Pósa Lajos költő, szerkesztő szülőfalujából szállnak továbbra is a jó gyermekekhez és örökgyermekekhez a szebbnél-szebb versikék, mesék, megemlékezések.

A nemesradnóti Lidike Pihenőház alkotóműhelyében ez esztendőben is Az Én Ujságom hasábjait lapozgatva kerülnek elő az értékes írások. Így a mai kor vívmányainak köszönhetően ismét elérhetőek az oly kedvelt képes gyermeklap válogatott részei itt a www.szozat.org elektronikus lapon.

A Muskátli második évfolyama, hasonlóan az elsőhöz ismét kiadásra kerül évkönyv formában. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Keressetek bennünket a facebookon is https://www.facebook.com/posa.emlekere a Pósa Lajos Emlékére oldalon.

2016. szeptember / III. évfolyam / 1. szám

 

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

 

HÓNAPVERS

 

Pósa bácsi: Hívogat a csengettyű

abcd

Hívogat a csengettyű:
Kis betű, nagy betű...
Iskolába, fiúk, lányok,
Olvassátok, tanuljátok:
Nagy betűt a kis betűvel,
Kisbetűt a nagy betűvel.

Arany, ezüst mind mulandó,
A tudomány maradandó.
Nyisd ki füled nagy figyelve,
Hadd repüljön a fejedbe
Kis betű, nagy betű...
Így beszél a csengettyű.

 

 

Forrás: Az Én Ujságom, 1909. szeptember 19., XX. évfolyam, 38. szám

 

EMLÉKEZÉS


 
Pósa Lajos: Fekete madarak

angyal

Míg az élet napja melengette szíved
S ragyogta be orcád:
Mint a galambdúcból a fehér galambok,
Gondolatim mindig úgy repdestek hozzád.

Mióta meghaltál, anyám: a fülembe
Egyre harang kondul...
Gondolatim búsan rajzanak, minként a
Fekete madarak a sötét vadonbul.

Bejárják a lankás, szélfuvalmas mezőt,
Kakukkfüves völgyet,
A kanyargó Balog réti gyaloghídját,
Hullámzó kalászú, pitypalattyos földet.

Ahová csak léptél: mindenütt ott járnak
A lábad nyomába...
Feketébe vonja az egész tájékot
Árnyékvető szárnyuk síró suhogása.

Esti csillag keltén az akácos dombra
Szállnak el mindnyájan:
Letelepszenek a sírod halma körül
S ott virrasztanak a csöndes éjszakában.


Forrás: Az Én Ujságom, 1909. szeptember 19., XX. évfolyam, 38. szám

Pósa Lajos édesanyja Pósa Antalné Kovács Mária, Marcsa néni szeptember 3–án hunyt el. Fia minden esztendőben megemlékezett ekkor szeretett édesanyjáról lapja, Az Én Ujságom hasábjain.

 

IRODALOM


Kedves Gyerekek, állandó meseírónknak, Lőrincz Aranka Sarolta néninek megjelent az új meséskönyve is. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. 

Lőrincz Sarolta Aranka:
Régi és igaz történetek mai iskolás gyerekeknek / 7. történet /
A nagybőgő és a táncoló kisborjú

 

kisborjuSzeptember első vasárnapja virágos jókedvvel ébredt. A porták környékét még szombat délután tisztára söpörték, nehogy egy oda nem illő, árva elhullajtott szalmaszál is bepiszkítsa a vasárnap ünnepi áhítatát. A kis házak nagy kéményeiből kiszálló füst már kora hajnaltól jelezte, hogy elkezdődött a vasárnapi ebéd főzése. Az udvarok és az utcák csendesek voltak. Az istállóban még a jószágok is tudták, hogy ünnep van, ezért csendben eszegették az eléjük öntött takarmányt.
  Ebben a vasárnap reggeli áldott csendben csak egy ember mozgolódott, s az nem volt más, mint az öreg harangozó. Kinyitotta a főút mellett lévő régi harangláb ajtaját és ráérősen körbetekintett. Olyan volt ez a körbetekintés, mint a harctéri katona figyelése, vajon mozgolódik már az ellenség? Negyela Pista bátya, aki megjárta a 14- es Nagy Háborút, katonás fegyelemmel lépett a harangláb földes padlatára, hogy meghúzza a két nagyharang lelógó kötelét.  A kötélrántásra azonnal megmozdult a harangok nyelve és az öblös, érces hangok végig hömpölyögtek a vasárnap reggeli csendességben. A főúton nemsokára megjelentek a feketeruhás, feketefejkendős, öregasszonyok, kezükben vastag imakönyvet és fekete rózsafüzért szorongatva. A második harangszó után indultak a nagy csizmás, görbe botos öregemberek, aztán a fiatal menyecskék, karjukon kicsi gyermekeikkel, szoknyájukba kapaszkodó nagyobbakkal. Az ünnepi viseletbe öltözött lányok is sorjáztak kifelé a kiskapukon, olyanok voltak, mint a szeptemberben nyíló őszirózsák, színesek és harmatosak. A fiatal gazdák és a legények zárták a sort. A templomkapu mellett álló két nagy fa alatt gyülekezett a fiatalság, jobb oldalt a leányok, bal oldalt a legények. A lányok szemrevételezték egymás ruháit, kinek milyen díszes, mennyi csipkével, bársonnyal van körbeszegve. Eközben illegették magukat a fekete kalapos, csizmás, kackiás bajuszú legények előtt, akik örvendezve legeltették szemüket a nyíló leánykoszorún. Végül megszólalt az utolsó harangszó is, erre a fiatalok lassan bevonultak az Árpádkori, koronás templomba. Kuzma esperes úr kilépett az oltár elé és elkezdődött a latin szertartású mise.
  Összegyűltünk oltárodnál áhítattal jó Atyánk…- szólalt meg a kezdő ének Montskó kántortanító úr szép tenor hangján és erre rázengett a templomi hívősereg is. Ferkó és Jóska fújtatták az orgonát, hogy megfelelő mennyiségű levegőhöz juttatva tisztán szólaljanak meg az orgonasípok. A nyár végi meleg beszorult a templomba és elálmosította a hét minden napján nehéz munkát végző parasztokat. Ferkó nagyapja feje is lekókadt, szemére ólmos álmosság nehezedett, de tartotta magát, nehogy szégyenszemre elaludjon az unokája előtt. Kuzma esperes úr szépen, érthetően kezdte boncolgatni Isten szent igéjét, ám akinek füle volt a hallásra kiérthette belőle a bátorítást, a magyarságtudat megőrzésére. Az öreg palóc álmossága a zengzetes prédikációra hirtelen elszállt és odapislogott a gyerekre, vajon figyel e. Ferkó visszanézett és tudta nagyapja hazafelé vizsgáztatni fogja az evangélium és a prédikációt illetőleg, ezért figyelni kezdett. A szentmise végén nem is csatlakozott a többi gyerekhez, mert mindennél többre értékelte, hogy nagyapjával ballaghat hazafelé és közben hallgathatja bölcs tanításait.
  No, szógám figyelted mi vót az evangyéliom, mit prégyikát az esperes úr?
  Figyeltem hát, azt mondta, hogy Isten országába csak az mehet be, aki megtartja a parancsolatokot, meg amíg itt a fődön élünk, hűségesnek köll marannyi katolikus hitünkhö.
  De a magyarságunkho is!- emelte fel a hangját az öreg palóc.
  Jó van gyerekem, látom figyelté! Őrizd a hited meg a magyarságod, bármi is ér maj ebbe az ánti világba, mer a kettő összefügg ám! Ládd é, itt vannak a nyakunkon a csehek, oszten mindig olyat tesznek, ami nekünk, itt élőknek nem jó. A prégyikáció végin az esperes úr elszóta magát, hugy gyün maj valami változás, ő mán csak tudja, hájszen rágyiót csak ű hallgat.
  Holyan változás gyün apika?- kíváncsiskodott Ferkó.
  Hát szógám a változás azt jelentyi, hugy mások űnek a vezetők helyire, akik megint mást mondonak, mint az előzők. Ők azok, akik gyünnek, mennek, mink, parasztok maradunk, köt minket a főd, mer oda eresztettük le a gyükereinköt, mint a fák, meg a bukrok. Mink vagyunk a bukor, a vezetők, akiket a nyakunkra űtet a magos politika, azok meg a nyúlak.
  Ferkó ámulattal hallgatta nagyapja szavait és nagy nevethetnékje támadt azon, hogy most csehek a nyulak, akik megbújnak a bokorban, vagyis itt a Felvidéken, az Ipoly mentén. Ha változás lenne, akkor vajon kik lesznek a nyulak, kik bújnak a bokorba? Az öreg palóc a szeme sarkából figyelte az unokáját, látta, hogy nem nagyon érti, csak érteni akarja, amit hallott.
  Jó van, szógám, ne törd a fejed, még tán bajod esik, inkább mást mondok. Ebéd után akarsz e lovakot hajtanyi?
  Ferkónak tágra nyílt a szeme, hogyne akart volna. Igaz a vasárnapi litánia után Jóska pajtásával, meg a falu többi gyerekével szőrlabdázni, métázni szoktak a Szenteknél, de azt, hogy ma lovakat hajthat, még álmában sem gondolta.
  Hova megy édesapám a lovakval? Vasárnap nem szokott fuvarba mennyi?
  Még szombat este vót nálunk a leginybíró, Ipolyhídvégrő köll elhoznyi a cigánymuzsikusokot, bearatási mulatság lesz a fiatalságnak. Tanónod köll a lovak irányítását, hájszen mán mahónap 14 esztendős lesző. Én is ilyenfurma leginyke vótam, amikor elkezdtem a szekerezést a lovakval.
  Ferkónak mindjárt nagy mehetnékje volt, ülni a szekér bakján és tudva, hogy a lovak csak neki engedelmeskednek.  Ebéd után apja intésére már ugrott is, hogy segítsen. Nagyapja boldog megelégedettséggel nyugtatta rajta a szemét, ügyes kocsis lesz a gyerekből, akárki meglátja.
  Útközben itt-ott magyarázott az apja, de inkább mutatta mit kell csinálnia, ha azt akarja, hogy a lovak szót fogadjanak. A szekér jobbra, vagy balra fordulásánál melyik lovat kell visszafogni, melyiket noszogatni. Ezt a gyeplő irányításával érheti el. Ferkó apja minden szavára, mozdulatára figyelt. Hídvégen, a cigánysor elején már ott állt az egész zenész banda. Ügyesen felpakolták a hangszereket, megfordultak és már indultak is vissza. A lovak nyerítve trappoltak egész úton. Amint a patak hídjához értek, a Szentek előtt, éppen labdáztak a gyerekek. Ahogy meglátták a lovas szekeret, a bakon meg Ferkót, hirtelen abba hagyták a métázást. Ferkó büszkén kihúzta magát, pajtásai irigykedve, pislogtak feléje, aztán észbe kapva futni kezdtek a szekér után. A lovas szekér megállt a kocsma előtt. A sok gyerek ott ugrándozott, köztük Rados Jóska is és vágyódva nézte Ferkót, aki a szekéren ült, ostorral a kezében.
  Édesapám, Jóska ide űhet mellém?
  Hát csak űjjön, amég lepakónak a cigányok!
  No, Jóskának sem kellett kétszer mondani, máris fölpattant és odaült Ferkó mellé a bakra.
  A cigányok leszedték a hangszereiket, a legénybíró fogadta őket. Gyülekezni kezdett a fiatalság is a lányok és a fiatal menyecskék kört alkotva dalolni és táncolni kezdtek. Rózsa, rózsa labdarózsa levele - szállt a dal a lányok és a menyecskék ajkán. Ekkor közelebb lépett a prímás és pengetni kezdte a hegedűjét, aztán a cimbalmos csapott a húrok közé, majd belekapcsolódott a klarinétos, végül a nagybőgős is beállt a csapatba és egyszerre szólalt meg a víg cigányzene. A legények a körből párt választottak maguknak és elkezdődött a bearatási mulatság.
  A legénybíró kifizette a fuvardíjat, Ferkó suhintott az ostorral és a lovakat hazafelé irányította. Apja elégedett volt, látta, hogy a gyerek érti a dolgát. Vacsora közben tudta meg Ferkó, hogy másnap, korán egyedül kell mennie a lovas szekérrel Ipolynyékre , de csak egy lóval.
  Egy kisbornyút köll kivinned a vásárba, ott majd várnyi fog egy nyéki ember, aki az állatot tőled átveszi. - mondta az apja.
  No, meg utasod is lesz, a nagybőgős cigány! - szólt közbe a nagyapja.
  Ilyen nagy feladat hallatán Ferkó alig tudott elaludni, vajon tudja e majd teljesíteni. Az éjszaka gyorsan elszállt, még alig pirkadt már keltették is.
  No, gyerekem, hadd lám, holyan kocsis lesző! - sürgette nagyapja és kiment az udvarra, hogy segítsen a kisborjút feltenni a szekérre. Ferkó felöltözött, a tarisznyáját a nyakába akasztotta, amibe az édesanyja egy karéj kenyeret és egy kulacs vizet rakott. Kint az udvaron a kisborjú már a szekéren álldogált a kerékfogóhoz kötve. A cigány is kémlelődött befelé a kapun, kezében szorongatva nagybőgőjét. Intettek neki, hogy felülhet a szekérre. Ügyesen felkapaszkodott és a szekér oldalába dobott szalmán elhelyezkedett. Mint szerelmes legény a lányt, úgy karolta át nagybőgője nyakát és várta, hogy induljanak. Ferkó a bakon ült, mint egy igazi kocsis, apja, nagyapja nézték, hogyan fogja indítani a lovat. Suhintott az ostorral, gyí, te, mondta és megrántotta a gyeplőt, a ló erre elindult a szekérrel az országútra. A major és a harangláb után a fekete keresztnél jobbra fordultak a szérűk felé, innen tovább Nyék irányába a mezei úton.
  Korán volt még, érezni lehetett a szeptemberi hajnal hűvösségét. A levegőben kis, ködös párák szálltak, amelyek az ősz közeledtét jelezték. Ferkó összébb húzta magán a kiskabátot, amit az édesanyja az utolsó pillanatban adott rá, nehogy megfázzon a hajnal hűvösségében. Zötykölődött, rázkódott a szekér a hepe-hupás mezei úton, s ez a rázkódás a zenész cigányt elálmosította. Nem csoda, hiszen egy szemhunyást sem aludt egész éjszaka. Az álom jótékony ernyedtsége miatt nagybőgője nyakát elengedte, s az lecsúszott a szekér aljába, oda, ahol a kisborjú próbált megállni a négy lábán. A szekér zötykölődésére a borjú egyensúlyozva táncolni kezdett és beletáncolt a mélyen alvó cigány nagybőgőjébe. Ahogy megérkeztek a nyéki vásárba, akkor látta Ferkó, hogy nagy baj történt, a nagybőgő összetört. Amikor a cigány felébredt és meglátta mi lett a nagybőgővel, szörnyű jajgatásba kezdett. Azonnal rátámadt Ferkóra, fizesse meg a kárát. Ferkó sajnálta, hogy így esett a dolog, de nem érezte bűnösnek magát, hiszen ő a lovat hajtotta, nem vigyázhatott a nagybőgőre is. Erre a cigány nagy dérrel, dúrral, fenyegetőzve elment. Ferkó otthon szorongva számolt be a történtekről. Nagyapja vigasztalta:
  No, ne búsongj szógám, meládd nem lesz semmi baj! Az élet mán csak ilyen, hozz jót is, meg rosszat is.
  Egy hét múlva bírósági idézést hozott a kisbíró Ferkónak, az volt benne, hogy másnap jelenjen meg Ipolyságon a bíróságon, mert, ha nem, akkor megbüntetik. Ferkó megijedt, mi lesz most, talán börtönbe is csukják. Nagyapja és apja azonban, meghányták, vetették mi itt a teendő.
  Én ammondó vagyok, hogy valakinek mennyi köll a gyerekvel a bíróságra, hájszen kiskorú, oszten el köll mondanyi az igazat, úgy ahugy törtint. - szólt bölcsen Ferkó nagyapja.
  Úgy is tettek. A bíróságon a bíró kérdéseire Ferkó kiskorúsága miatt az apja válaszolt és csak a színtiszta igazat mondták. A bíró meghallgatta mind a két félt, végül felmentette Ferkót és kimondta a határozatot: Mindenkinek kötelessége saját értékeire vigyázni. A zenész cigánynak is ezt kellett volna tennie, akkor a kisborjú nem táncolt volna a nagybőgőbe, így az épségben maradt volna.

 

VALÓSMESE

Elkezdődött a 2016/2017-e iskolai év. Ezen rovatunkba most nem is annyira mese, mint a valóság kerül. A Szlovákiai Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségére 2016. augusztus 29-én került sor a gömöri Hanván, ahol Tompa Mihály költő, református lelkész, a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője is nyugszik. Itt fogalmazták a tanévnyitó ünnepély résztvevőinek felhívását, melyet Sebők Valéria, a Feledi Kistérségi Tanügyi Hivatal módszertanosa, Kulcsár Tibor-díjas nyugalmazott rimaszombati pedagógus tolmácsolt. Idézzük:

Sebok VSebők Valéria: Üzenet a szlovákiai magyar iskolákba a 2016/2017-es tanévre

Úgy vélem, hogy ma, a XXI.században, senkinek sincs már olyan magyarságot megmozgató varázspálcája, mint volt annak idején egy gömöri költőnek és lapszerkesztőnek. Mács József szavaival élve:  Az ízig-vérig gömöri Pósa Lajosunk felbecsülhetetlen értékű munkájához kapcsolható az a máig fölülmúlhatatlan nemes következmény is, hogy azok, akik eredetileg a budapesti német iskola által vélték biztosítottnak gyermekük neveltetését, a Pósa versek hatására több mint harmincezer gyermeket írattak át a magyar iskolákba.
Régi dicsőségünk... folytathatnánk. A múlton való kesergés vagy vágyakozás helyett a mi feladatunk, hogy üzenetként fogalmazzuk meg célkitűzéseinket és mindennapi feladatainkat.
     Mi hát a szlovákiai magyar iskola feladata a XXI. században?
Bizony, sokszor szinte a varázslat! Mert az oktatás mellett egyre tobb nevelési feladat hárul a pedagógusra.  Az iskola feladata, hogy  a nehéz körülmények, a tanulói és szülői motiválatlanság, illetve túlzott elvárások ellenére minőségi oktatást és nevelést tudjon nyújtani. Ha nehézségek árán is, de eredményeiben ne maradjon el a szlovák iskolák színvonala mögött, amit eddig is értékként mutatott fel. A pedagógusok felkészültsége, állandó művelődése,  képzése és önképzése és emberi hozzáállása a záloga annak, hogy a szlovákiai magyar iskolákból egészséges nemzeti identitással, biztos anyanyelvi és tárgyi tudással rendelkező, az évszázadok során megteremtett értékeinket tisztelő, hagyományainkat tovább éltető sikeres ifjú emberek kerüljenek ki, s lépjenek a munka világába.
     A pedagógus szakmai és emberi tudással felvértezve azon munkálkodik, hogy hozzásegítse az ifjú embert tehetsége ígéretének sokszoros beteljesítéséhez. De ehhez, kedves tanulók és diákok, a ti szorgalmatok is kell!  
Nemes példaképeket láthattatok magatok előtt a most zárult Riói Nyári Olimpiai Játékokon is. Ha nemzeti büszkeségünk mellett odafigyeltetek a nyilatkozatokra is, hallhattátok, hogy a sportolók és az edzők nemcsak a tehetséget, hanem a kitartó munkát, a szorgalmat, a cél érdekében való lemondást és küzdelmet hangsúlyozták. Ezt az elszántságot kövessétek mindennapi munkátokban: a tanulásban.
     Minden tanév újabb és újabb feladatokat jelent. És nemcsak a gyermekek és a pedagógusok, de a szülők számára is. Szükség lesz, tisztelt szülők, a figyelmükre, a türelmükre, a példamutatásukra. A közös munka során a partneri együttműködés a legfontosabb. Ez adhat gyermekeinknek olyan hátteret, alapot, amely  fejlődésüket biztosítja, a tehetségüket felszínre hozza, személyiségüket harmonikussá teszi. Bízunk benne, hogy a szülők és az iskola egyet akarva és egymást segítve meg tudja valósítani elképzeléseit ebben a tanévben is!
    S hőn óhajtjuk, hogy a helyi közösség, a fenntartó, a helyi önkormányzat, a magyar civil és politikai, illetve kulturális szervezetek, a történelmi egyházak az iskolával karöltve segítsék az intézményi fejlődést, a közösség továbbjutását.

Kívánjuk, hogy a 2016/2017-es tanév sikeres legyen,  hozzon megelégedettséget a szülőknek, pedagógusoknak, diákoknak egyaránt.  Ehhez kívánunk jó egészséget, kitartást, nem lankadó munkakedvet, és hogy megmaradjon az isteni gondviselésbe vetett hitünk!
Illő és ildomos, mi pedig kedves kötelességünknek érezzük, hogy Hanváról Tompa  Mihály   szavaival szálljon  a biztatás  és jókívánságunk  a szlovákiai magyar iskolákba:

Termett ez a dűlő, mező,
Majdcsak felszűl az esztendő!
Adjon Isten a magyarnak:
Többnél többet, jobbnál jobbat!

Szívemből kívánom!


Elhangzott Hanván, a református templomban 2016. augusztus 29-én.

 

PÓSA BÁCSI TARSOLYÁBÓL

 

  Te, mint írod, szívvel-lélekkel olvasod Az Én Ujságomat, hogy jó magyar leány legyen belőled. Segítsen meg az Isten nemes szándékodban (Kármán Erzsikének, ÉNU 1905. szeptember 24.)

  Szegény virágok! Érzik már az ősz fuvalmát. Érzik már, hogy nemsokára porba hullnak, s levelüket nemsokára viszi, sodorja a búsan síró szél. A bokrétát megkaptam. Itt hervadozik előttem az asztalon, mint a mulandóság képe. (Fekete Rózsikának, ÉNU 1905. szeptember 24.)

  Nagyon jól teszed, ha bekötteted Az Én Ujsagom számait. Meglátod: milyen szép nagy könyv lesz belőle! Évek múltán is gyönyörűséggel fogod forgatni, tudom. Itt is rád nevet majd egy ismerős dal, mese, ott is, ha felütöd egy-egy lapját. (Péter Ilonkának, ÉNU 1908. szeptember 13.)

 

IMÁDSÁG

 

posalajosszobor

Pósa Lajos: Szeretem a népet

 

Szeretem a népet,
A föld dolgos népét,
Ki szívében hordja
A haza szent képét.

Munkabíró karja
Míg az ekét tartja,
Nemzetének sorsán
Jár a gondolatja.

Barázdába szántja
Omló verejtékét,
Vérhulló ősök
Könnytermő emlékét.

Kék levegőben
Pacsirtaszó csendül:
Szabadságdal suhan
A lelkén keresztül.

Látom is már, látom
A nép győzedelmét,
Szebb jövőt teremtő
Erős honszerelmét.

Fonom is koszorúm'
Lelkes homlokára...
Jer, te legszebb virág,
Szabadság virága!

 

Forrás: Az Én Ujságom, 1905. szeptember 24., XVI. évfolyam, 39. szám

 

TERMÉSZET

 

Pósa Lajos:
Isten veletek!

 

fecskek- Villásfarkú fecskék,
Isten veletek!
Miért is kell, miért is kell
Útra kelnetek!
Halljátok-e, hogy sír
A réti patak!
Látjátok-e: a fák
Hogy bólintanak!

- Hej, ez a búcsúzás
Szomorú nekünk!
Fényes napkeletre
Búsan érkezünk:
Hiába borul ránk
A pálmalevél:
A honi akácfa
Csak szebbet regél.

Oda is halljuk a
Síró patakot;
Látjuk az ereszes,
Csöndes kis lakot.
Álmunkban a lelkünk
Vissza-visszaszáll:
Vígan csicsereg, hogy
Fészkére talál.

- Villásfarkú fecskék,
Isten veletek!
Miért is kell, miért is kell
Útra kelnetek!
Olyan a szívünk, mint
A síró patak...
Szerencsés utazást,
Vándormadarak!

 

Forrás: Az Én Ujságom, 1909. szeptember 26., XX. évfolyam, 39. szám

 

Szerkesztette: Homoly Erzsó

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang Edelsheim Gyimesi Laci könyvbem SajóPlakát 1 bevonulás szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf