Bajcsy-Zsilinszky Endre: Mátyás király
Örökös főszerkesztőnknek 1939-ben jelent meg az Atheneum kiadásában első és egyetlen történelmi fogantatású szépprózai műve. Politikusok sem előtte, sem utána sem nagyon írtak hasonló műveket. A költő Zrínyi Miklós akkor írta meg Mátyás királyunk életrajzát, amikor látta, hogy a Habsburgok nem akarják visszaállítani hazánk függetlenségét. Nyilván így érzett már Kisgazdapárti országgyűlési képviselőként 1939-ben Bajcsy is. További méltatás helyett álljon alább a szerző előszava. A regényt 12 egyenlő részben, két fejezetenként közöljük majd a Szózat hasábjain az elkövetkezendő egy évben.
-cspb-
*
»Engem e munkám megírására két izgalmas történetpolitikai kérdés ösztökélt.
Az egyik: mi volt, mit jelentett Mátyás birodalma alig egy emberöltővel Mohács előtt s szinte fél évezreddel Szent István után, hogy illeszkedett bele, beleilleszkedett-e valójában az árpádi nagy államalkotás és birodalomépítés széles szemhatárába…
A másik: ennek az átlagos és egyre általánosabbá váló történetírói szemléletnek, mely valahogy párhuzamosan halad az egészségtelenül és veszedelmesen erősbödő mindenféle idegentisztelettel a mai Magyarországon, élesen ellentmond Mátyás király és a mátyási birodalom kérdésében elsősorban régebbi történetírásunk, de a II. Zrínyi Miklós csodálatos géniusza is, mindenekfölött pedig a magyar nép ösztöne, lángeszű emlékezése, ítélete és halhatatlan szeretete – melyiknek van hát igaza?«
vitéz Bajcsy- Zsilinszky Endre
*
- 1.Csodálatos indulás
Nagy Lajos óta nem nagy szerencséje volt Magyarországnak idegenből hozott uralkodóival. V. László gyöngesége nem tetszett a magyar nemesség tömegeinek, mert az oligarchia hatalmát táplálta. Hunyadi Lászlónak, a nemzet bálványának, a világraszóló hős fiának alattomos megöletése pedig a német származású király és a magyarság között sötétlő lelki szakadékba világított bele könyörtelenül. Habsburg László halála után elemi erővel tört föl a nemzeti tömegekben az árpádi századok elmúlt boldogságának megszépült emlékezete és a sóvárgás, hogy megint magyar ember üljön Szent István örökébe.
Hunyadi János dicsőséges László fiának, a nemzet reménységének gyalázatos elpusztítása: a lelkesedés és faji büszkeség s a harag és bosszú érzelemit együtt fogta Mátyás királyjelöltségének szekerébe; de a természetes köznemesi osztályérdek és a magasabb nemzeti érdek tudata is Mátyás szekerét tolta. A többit elvégezte Hunyadi Jánosné Szilágyi Erzsébet anyai szíve és erős akarata, Vitéz János várad püspök hűsége és diplomataokossága, valamint Szilágyi Mihály hatalma és erőszakossága. Csak a nagy oligarchákat, a Garaiakat, Ujlakiakat kellett leszerelni – akik maguk is királyjelöltekként szerepeltek –, hogy Mátyás előtt szabaddá váljék az út.
A királyválasztó országgyűlés Rákoson 1458. január 23-án Mátyást egyhangúlag magyar királlyá választotta.
„a magyar faj becsülete” követelte…
A köznemesség a tömegek, a Hunyadi család neves és névtelen híveinek öröme határtaln. Vitéz János, a nagy műveltségű püspök mámoros beszédet intéz a rendekhez s a nemzeti közvélemény, a magyar faj győzelmét ünnepli a fiatal király személyében s egyben a gyűlölt idegen befolyás vereségét. A kemény vén harcos Szilágyi Mihály valóban a nemzet lelkéből beszélt, mikor a választás előtti tüzes magyar beszédében „a magyar faj becsülete” érdekében valónak mondotta, hogy annyi idegen után végre magyar ember homlokát illesse Szent István koronája. Vitéz János püspök királyválasztásról: „Isten csodás kegyelmességével a különféle viszontagságok által megzavart Magyarországra vetvén irgalmas tekintetét, legújabban úgy ez országnak, mint egyszersmind a mai magyar nemzetünknek rég letűnt boldogságát visszaállította.”
Bécsújhelyen riadalom, Rómában öröm
Németországban, különösen a bécsújhelyi császári udvarban riadalmat, kelletlen érzéseket és gyűlölködő mendemondákat kelt a hír, Rómában, a pápai udvarban örömet és ujjongást. III. Calixtus pápa Mátyásnak többek között ezeket írja:
„Midőn éppen a török zsarnok fenyegető készületei és a keresztény fejedelmek vészteljes hanyagsága a legnagyobb aggodalommal töltötte el lelkünket, feltűnt az a szerencsés nap, melyen magyar királlyá megválasztásodról tudósíttatánk. Hogy ez be fog következni, előre megjósoltuk, erősen hittük. Mert nem lehetett föltennünk, hogy az igazságos Isten, akiért és akinek híveiért boldog emlékezetű atyád dicsően és vitézül harcolt, az ő házát a viszontagságok súlya alatt elmerülni engedje.”
„…Fenséged felmagasztaltatásában imádságaink és könnyeink gyümölcsét látjuk. Fenséged személyében pedig Istennek emberét ismerjük föl, akit nemcsak Magyarországnak, hanem az egész keresztény világnak küldött.”
„Fölidézve atyádnak, Krisztus győzhetetlen atlétájának, örök dicsőséggel környezett emlékezetét, azt a meggyőződést tápláljuk, hogy az ő gyászos halála után Magyarország Benned újabb támasztóoszlopot nyert, melynek szilárdságát növeli az, hogy előtted áll atyád dicsőségének példája. Ezt biztos hitünk szerint Te nemcsak el fogod érni, hanem minden igyekezettel fölül is fogod múlni…”
„Erős meggyőződésünk az, hogy Felséged a halhatatlan Isten kegyelme által vezérelve, amily szerencsével emelkedett ifjúkorában ama hatalmas ország trónjára, oyl sikerrel fog a hit ellenségeinek megsemmisítésére és az örök dicsőség elnyerésére működni!”
A koron Grácban, Mátyás Prágában
Az ifjú király megválasztásának napján Prágában Podjebrád György kormányzó barátságos fogságában volt, a szent korona pedig Grácban III. Frigyes császár kezében. A rákosi országgyűlés Szilágyi Mihályt öt évre kormányzóvá választotta még a királyválasztás napján, s egyben követségek menesztését határozta le Frigyeshez a koronáért, Podjebrádhoz a királyért, mindkettőhöz a magyar fegyverek fenyegetésével.
Podjebrád barátságosan bánt Hunyadi János kisebbik fiával, s örült megválasztásának, természetes szövetségest látott benne mind a maga hasonló nemzeti királyságra való törekvései szempontjából, mind a császár ellen. Kiadja Mátyást, s ünnepélyesen elkíséri a határig. Ott közli a fényes magyar küldöttséggel, melynek élén a boldog édesanya, Hunyadi Jánosné, Szilágyi kormányzó, Vitéz János váradi, Szilasi Vince váci püspök, Rozgonyi János erdélyi vajda, Ország Mihály, Rozgonyi Sebestyén, Báthori István lovagolnak, hogy leányát, Katalint eljegyezte Mátyás.
Bemutatkozás a határon
A küldöttség megrökönyödik, mert Garai László nádort csak úgy tudták volt megnyerni, hogy Szilágyi és Hunyadi Jánosné a legünnepélyesebb formában ígérték meg a király házasságkötését a dölyfös nádor leányával, Máriával. Nagy vita kerekedett, de Mátyás becsületből és egyben okosságból a maga ígéretének megtartása mellett döntött. A 18 éves király íme már a határon megvillantotta csodálkozó és megdöbbent hívei és rokonai előtt hatalmas egyéniségét. Ez volt első győzelme a kiskirályokon.
A tizennyolc éves ifjú szemben egy ellenséges világgal
Az ifjú király helyzete nem volt könnyű. Bizánc neve már Isztambul ekkor, s az ozmánok trónján II. Mohamed ül, a görög birodalom megsemmisítője, aki Hunyadi Jánossal évtizedeken át mérkőzött. A római császár: III. Frigyes, atyjának és Magyarországnak konok és engesztelhetetlen ellensége, érzi a Hunyadiak erejéből és dicsőségéből az ő császárságára elő árnyékot és fenyegetést, s makacsul tartja birtokában az ország szent koronáját, ismervén a varázserőt, mely abból a hagyománytisztelő magyarokra sugárzik. Lengyelország király: Jagelló Kázmér maga is királyjelöltként lépett volt fel még az imént vele szemben, s igényét fönntartja továbbra is a magyar koronára. Velence ellenlábasa Magyarországnak a dalmát tengerparton. Bent az országban pedig a zűrzavar, erkölcsi, hatalmi leromlás, amit V. László hagyott maga után – üres kincstár, legyöngült honvédelem, gyanakvó, duzzogó, lázadásra kész nagyurak. Hozzá az országgyűlés éppen a királyválasztáskor hozta határozatba, hogy az új király ezentúl a maga seregével hadakozzék, csak nagy szükségben nyúlhat a főurak bandériumaihoz és csak végszükség esetén a nemesi közfelkeléshez.
Bonaparte Napóleon 26 éves volt, mikor az olaszországi hadjárat diadalait aratta. Hunyadi Mátyás 18 éves, mikor átvette Szent István birodalmának kormányzatát, s 1458. február 14-én ünnepiesen bevonult Budavárába.
Beköszöntő intézkedések, első ámulat
Első intézkedései mind nagyobb ámulatba ejtik az országot és Európát. A nyűgös öreg kardforgatót, Szilágyi kormányzót, nagybátyját, az Alföldre küldi törököt verni. A kötelmeivel nem törődő Ujlaki Miklós erdélyi vajdát annak sógorához, Podjebrádhoz írt levelében megfenyegeti, aztán megtöri. A hatalmas cseh rablóvezértől, Giskrától Rozgonyi Sebestyénnel elvéteti Vadna várát, és nyílt ütközetben Sárospataknál megsemmisíttet egy cseh sereget. A pápa sürgetésére, hogy lépjen a török ellen apja nyomdokaiba, országgyűlést tart júliusban Pesten, s azon sereget kér, de nem kap; a rendek ragaszkodnak a januári királyválasztó országgyűlés ama döntéséhez, hogy az ország védelme elsősorban a király kötelessége, intézze a maga erejével. Annyit mégis elér Mátyás, hogy a hivatali kötelességeivel nem törődő Garai Lászlót nádori méltóságától megfosztatja, s helyébe Ország Mihályt teszi, a Hunyadiak régi hívét.
És az első lázadás: Garai, Ujlaki, vén Szilágyi
Erre azonban Garai összeesküvéssel felel, melyben társa volt Ujlaki Miklós és a maga kormányzói hatalmának semmibevevése miatt fölháborodott és halálosan megsértődött vén Szilágyi Mihály.
Szilágyi szerb fejedelem szeretett volna lenni, Brankovics György fia, Lázár után, de ez a terve nem sikerült. (Nem is sikerülhetett, mert Szilágyi egy ízben fogságba ejtette volt Brankovicsot, s a népszerű szerb despota kezét megcsonkíttatta.) E kudarc után most meg a király sérti meg azzal, hogy nélküle tart országgyűlést, holott ő tette királlyá húga, Erzsébet fiát, s különben is az ország választott kormányzója. Mátyás Vitéz János útján nagy nehezen kibékíti lázadó nagybátyját, elibe megy augusztus 8éán, a Hunyadi-várak nagy részét átengedi neki, besztercei örökös grófságát megerősíti – és elfogadja a kormányzóságáról való lemondását.
A török elfoglalja Galambócot
Augusztus 24-én jelentés érkezik Nándorfehérvárról, hogy a török elfoglalta Galambócot, az ország egyik legfontosabb végvárát. Mátyás még aznap királyi tanácsot tart, közfelkelést hirdet, maga után küldeti a pápai követ toborozta kerezsteseket s másnap már indul Szilágyi kíséretében. Budán Hunyadiné intézkedik, Carvajal bíbornok és a magyar urak néhány nap múltán loholnak a király után. Ennek villámgyorsasága és példája megteszi a hatást, a nemesi fölkelés is fényesen sikerül, a velencei követ jelenti a Signoriának: „Ebben az országban emberemlékezet óta nem uralkodott ilyen harcias hangulat és nem létesült ilyen jelentékeny sereg, melyet részint a szeretet, részint a félelem érzése hoz össze.”
Első törökverés, első akotmánysértés, második lázadás
Mátyás Szilágyit Szendrő alá küldi, a török Szerbia belsejébe vonul vissza, de Mátyás utánuk ereszt egy dandárt, és a török sereget megveri. Aztán Nándorfehérvárra megy, s a nagy veszedelemre való tekintettel országos honvédelmi adót vet ki országgyűlés nélkül. Erre Garai, Ujlaki és Szilágyi újból összeesküsznek, s most már Frigyes császárnak vagy Podjebrádnak akarják fölajánlani a koronát. Mátyás tudomást szerez a dologról, Szilágyit elfogatja, és Világos várába csukatja. Majd néhány nap múlva, visszakanyarodva az alkotmányosság útjára, országgyűlést hirdet Szegedre.
De az országgyűlés megbékül, és mindent megszavaz
Az országgyűlés méltányolja az ország nehéz helyzetét s a király buzgalmát, a honvédelem szükségleteire mindent megad a nagyszerű fiatal királynak, aki láthatólag föl tudta gyújtani a nemzet képzeletét, s ezzel megnyitotta az ősidők óta mindig nehezen kezelhető magyar áldozatkészség forrásait.
„Az országgyűlésen vármegyei bandériumok szervezését határozták el oly módon, hogy azokba a jobbágytalan nemesek egy, a birtokosok minden húsz jobbágyuk után egy-egy fegyverest kötelesek állítani; ezeket a király évenként egyszer, három hónap tartamára, fegyver alá hívhatja, és az ország határain túl is vezetheti; fönnmaradván ezenfölül joga, végső szükség esetén fölkelésre szólítani az összes rendeket fejenként, kik azután addig kötelesek a király mellett szolgálni, míg a szükség tart.”
Bosznia hódol
Ugyanezen a szegedi országgyűlésen megjelent Bosznia vitéz királya, Osztója Tamás, elismerte a magyar korona fönnhatóságát, s azt kérte, hogy Szerbia fejedelemségét Mátyás, fiára, István hercegre ruházza, ki Lázár fejedelem lányát vette nőül. Mátyás így is cselekedett.
Ugyanebben az évben, de jóval előbb, alig több mint egy hónappal Mátyás trónra lépése után a cseh rendek királyukká választották a nagy tehetségű Podjebrád György kormányzót, Mátyás jövendő apósát és szövetségesét.
Magyar püspökök koronáznak Prágában, első diplomáciai siker
Mátyás Podjebrád kérésére magyar főpapokat küldött a prágai koronázás szertartásának elvégzésére, a győri és a váci püspököket. Egyben az ifjú diplomata e püspökei útján esküvel megerősített nyilatkozatot csikart ki Podjebrádból, melyben az hűséget fogad a római egyháznak és a pápának. Ez volt az első lépése a huszitizmus ellen és első diplomáciai sikere.
Mindez pedig történt 1458. február 14-én és ugyanez év december közepe között. Ragyogóbb nyitánya egy nagy uralkodói és államférfiúi pályának el sem képzelhető.
- 2.Mátyás király magyarsága
Román szomszédaink, hűtlen dunai osztályostársaink, de más ellenfeleink is, szeretik elvitatni tőlünk Mátyás királyt. Hunyadi János oláh (vlach) származását emlegetik és feszegetik. Nem veszik észre, mennyire a magyar belső hódító erő és presztízs malmára hordják a vizet.
Nem kell genealógiai szalmacséplés
Én itt genealógiai szalmacséplésbe főleg azért nem bocsátkozom, mert annak amúgy is kétes eredményeit semmiképpen sem tartom perdöntőnek Mátyás király, vagy akár Hunyadi János magyarságára. Mint ahogy minden francia joggal nevetheti ki azt az együgyűséget, amely Napóleon franciaságát akarja elvitatni, mi magyarok – szerényebb állásunkhoz képest a világ előtt – legalábbis mosolyoghatunk azon a hiú erőlködésen, mely Hunyadi Jánost és Mátyást mindenáron ki akarja tőlünk sajátítani.
Fraknói Vilmosnak, Mátyás király kiváló történetírójának megállapítását ugyan, „hogy Mátyás atyjának elei az oláhok elnevezéssel összefoglalt albán, román és bolgár eredetű pásztornéphez tartoztak”, szerintem csak nagyon lényegbevágó kiigazítással és kiegészítéssel lehetne elfogadni. Mert hiszen az albán, román, bolgár eredetű pásztornép előkelői, a moldvai és havasalföldi sok százados besenyő, kun és tatár uralom természetes következményeként többnyire besenyő, kun és tatár vérűek voltak. Bazarába vajda bizony valójában kun vagy tatár úr volt, mint ahogy kimutathatólag turáni vérű a romániai bojárság nagy részben, Hunyadi János elei pedig oláh kenézek voltak. A vlach pásztorok besenyő, kun, tatár urai és harcias vezetői, megengedem, elrománosodtak később, akárcsak a normannok Franciaországban, de Hunyadi János korában ez az elrománosodás még alig fejeződhetett be. Valószínű az, sőt több mint valószínű, hogy a Hunyadiak vérségileg a magyarral rokon népiségből sarjadtak. A Hunyadiak családjában szereplő Vojk név is fölötte hasonlatos Szent István pogány Vajk nevéhez. Mátyás anyja horogszegi Szilágyi Erzsébet volt, apai ágon az elmagyarosodott Garázda bosnyák család sarja, tehát vérségileg szintén legalábbis nem tiszta magyar. De lehet igaza akár Hóman Bálintnak is, hogy Hunyadi János apja Zsigmond király volt. Az igazi lényegen semmit sem változtathat.
Mátyás magyarsága Napóleon franciaságának tükrében
Mit bizonyít mindez és tetejében ez a tény, hogy Hunyadi János és fia, Mátyás, a magyar nemzet kimagasló hősei, sőt a magyar faj tulajdonságainak, szellemének és törekvéseinek világraszóló megtestesítői és vezérharcosai lehettek? A magyar fajta csodálatos erejét, a magyar szellem lélekalakító hatalmát, a magyar államalkotásból és a magyar nemzetegyéniségből áradó forró és fényes szuggesztiót.
Napóleon korzikai származása csak egyik alapvető tényezője az ő géniuszának, a másik a francia nemzetközösség kollektív zsenije, mely keretet, teret, szellemi tápot, ösztönzést, fokozást és színezést adott, széles távlatot, messze célokat és a francia művelődés varázsának titokzatos sugallatait Bonaparte hadnagy bontakozó, fogékony egyéniségének, hogy a korzikai bábból kirepülhessen a franciák világverő császárja, s diadalmas szuronyai hegyén, de elsősorban a maga személyében, meghordozza Európa minden sarkában a francia szellem és művelődés dicsőségét. Csak nagy, erős, eredeti, termékeny, hódító szellemű nemzetek és fajok értik ezt a varázslatot: ilyen tökéletesen meghódítani s átitatni a maguk szellemével a legnagyobb idegen egyéniségeket s a maguk szellemének Prométheuszaivá avatni azokat. Így hordozta magában és magával a hellén szellemet a macedon Nagy Sándor, Napóleon a franciát, Cavour az olaszt, Mátyás király talán mindnél tökéletesebb lelki egységben, mondjuk „új” fajával és nemzetével, a magyart.
Liszt Ferenc német volt – vitatják nemzetük tekintélyét és önérzetét kevéssé óvó németek. Miért nem a nagy muzsikusnak életében s miért nem neki magának mondták ezt, miért nem azon melegében hazudtolták meg Lisztet, mikor éppen olyan büszkén vallotta magát magyarnak? És miért nem Mátyásnak magának magyarázták meg például a budai várban, esetleg a bécsi vagy az olmützi vagy a boroszlói magyar királyi palotában, vagy valamelyik nevezetes országgyűlésen, állítólagos vérrokonai, hogy hiszen nem is magyar?
Magyarsága: a magyar fajta dicsősége
Holott minél kevésbé volt vérségileg magyar, annál nagyobb és halhatatlanabb dicsősége a magyarságnak, hogy a lángész csodálatos ihletével olyan nagyszerűen, olyan tökéletesen és olyan maradéktalanul tudta kifejezésre hozni és szolgálni nemcsak a magyar államalkotás, a magyar birodalmiság örök gondolatait és céljait, nemcsak a magyar nemezt faj fölötti egyetemességét, hanem mindazt is, ami magának a törzsökös magyar fajtának legsajátságosabb, legkülönösebb, legegyedülállóbb vonása-szépsége, erénye-bűne. Mintha róla olvasta volna le Ady e gyönyörű sorait:
Vétkeimet nagybüszkén
Bíborba öltöztetem,
S magyar bűnnél nincsen szebb
A világon.
A magyar népmese királya
Ha az ember elolvassa Fraknói Vilmos kitűnő Hunyadi Mátyás király-át, mindegyre megelevenedni véli a szigorúan oknyomozó történetírás soraiból a magyar népmese királyát, ahogy hadakozik diadalmasan a félvilággal, könnyedén, természetesen, magától értődő egyszerűséggel és ugyanolyan természetes pompában; kigúnyolja, megveri, csúffá teszi a császárt, mint Háry János Napóleont, csakhogy valóban megveri, csakugyan megleckézteti; Bosznia déli sarkától Boroszlóig, Bécstől a Fekete-tengerig az ő zászlait lengeti a szél, Boroszlóból ki sem mozdul és mégis összeroppantja két nagy nemzetnek az övénél tízszer nagyobb hatalmas egyesült hadseregét; befejezi a bécsi Szent István dóm építését, s piros-fehér-zöld cserepet rakat a toronyra, újjáépíti a bácsi császári palotát, megkapáltatja és móresre tanítja a népnyúzó nagyurakat, s ami talán mindennél meseszerűbb: nehéz és sűrű adókat vettet az országgyűlésekkel a magyar nemesekre…
Hát ki a magyar, ha még Mátyás király sem az?
A magyar szellem bélyege írásain, beszédein, tréfáin
Mátyás nagy levélíró volt. Latin nyelvű levelein átüt a tiszta, természetes és józan magyar gondolkodás világossága, a magyar humor édes íze, és átüt az eredeti magyar kifejezések – hungarizmusok – derűje és melege. Az a különleges magyar kedvesség, szemérmes emberség, felsőbbséges bölcsesség, férfias báj ömlik el levelein, beszédein, csevegésein, ötletein, tréfáin, melynek finom lepkeszárnyait olyan biztos kézzel s olyan gyöngéden tudta megfogni és megmutatni Mikszáth Kálmán, hol Deák Ferenc, hol Szilágyi Dezső és más későbbi magyarok szellemének játékos verőfényében, a maradék magyar Olümposz valamelyik napsütötte szögletében – már küszöbén a nagy zimankónak…
Modern szellemtörténészeink a maguk kissé németes módszerei szerint reneszánsz király voltával szeretik őt jellemezni. De hát III. Frigyes császár miért nem volt hasonlóképpen reneszánsz császár, hiszen ugyanabban a korban élt, sőt közelebb a szellemi megújhodás olaszországi forrásaihoz – földrajzilag? S ha még Frigyest sem lehet olyan könnyűszerrel megfejteni a „reneszánsz” sablonjaival, holott ugyancsak egyszerű és szegényes egyéniség volt Mátyás ragyogó figurája mellett, hogyan lehetne Mátyást, aki nemcsak a mag korában élt, hanem kicsit azon kívül is – fölötte? A vezérlő lángelmék és koruk viszonya rendszerint tele van rejtelmekkel, megfoghatatlanságokkal. S nem is kell nagyon elmélyednie az embernek Mátyás életének tanulmányába, hogy hamarosan észrevegye: egyénisége túlnő a mégolyan szellemesen ácsolt szellemtörténeti kereteken s még egy Rankéval és Diltheyal ojtott legfrissebb új Taine is kevés volna ahhoz, hogy Mátyást egyszerűen korával és környezetével magyarázza.
Visszatalál az árpádi elődök politikai útjára
Mátyás szellemi gyökérzetét a lángész titokzatai födik, de bizonyos, hogy mélyen ereszkedett és erősen kapaszkodott az árpádi magyar történet hagyományaiba; nagy elődei politikáját folytatja akkor is, mikor újat látszik kezdeni, vagy az újból minduntalan visszazökken a régibe, az örök magyar dolgok keréknyomaiba.
V. László, a császár öccse: Magyarország, Ausztria és Csehország királya; Mátyás csak Magyarországé. mikor trónra lép és megfordítani próbálja az ősi magyar politika németellenes fő irányát. Hihetetlen erőfeszítéseket tesz, hogy békés együttműködésbe, sőt szövetségbe hajszolja a rossz szomszédot, III. Frigyes császárt. Végül szertefoszlik a római császárság álma is, a német-magyar szövetséggel együtt, de Ausztria, szinte akaratán kívül, a markában ragad, és Csehország királyaként, Morvaország, Szilézia és Lausitz uraként hunyja le a szemét. Nagy szellem hol lovagolja az ősi magyar politikai adottságokat, hol birkózik velük, s végül – mindössze helyreáll keze alatt, igaz, legjobb, legtökéletesebb formájában, legszélesebb keretei között, a nagy Árpádok magyar dunai birodalma.
A király és az ő magyarjai
Csak egy minden ízében, idegszálában, erényeiben és hibáiban a „szittya-nemzet”-tel tökéletesen összehangolt uralkodó, aki egyszerre tud igazi nagyúr és közvetlen, melegszívű, egyszerű magyar nemes, kemény, parancsoló, nagyvonalú vezér és merész, sőt vakmerő harcos, nagylelkű és kicsit könnyelmű, pompakedvelő és mulatós gavallér és igazságszrető, minden emberi szenvedés felé részvéttel és segítséggel hajló, minden emberi gazsághoz ostorral és csizmasarokkal közelítő igazi ember lenni: csak egy ilyen király tudta az ő zordon és könnyelmű, szabadságukra, hagyományaikra, attilai és árpádi származásukra, jogaikra féltékeny, vért könnyebben, zabot és adót nehezebben ontó, szenvedélyes és izgága, sértődékeny, könnyen boruló, de hamar derülő, makacs, de a szép szó és kedély varázslatai alatt könnyen hajlítható magyarjait kordába fogni, s valósággal fiatalos anarchiára hajló korban, rendkívül nehéz nemzetközi viszonyok között is szép, biztos alapozású és kiegyensúlyozott birodalom tartógerincévé tenni. Csak egy ilyen gyökeresen magyar királyi egyéniség tudta feledtetni igazi támaszával, a köznemességgel, hogy bálványozott vezére nemegyszer nyúlt hozzá „vérrel szerzett” alkotmányos szabadságjogaihoz.
Együtt továbbfejlesztik az alkotmányt
Bár kisebb-nagyobb szépséghibáktól eltekintve Mátyás hamar fölismerte, hogy a magyart nyers erőszakkal sem meghajlítani, sem megtörni nem lehet, amellett valósággal sámsoni erejétől fosztaná meg népét szabadságszeretetének, önérzetének, önkormányzati hajlamainak letörésével. Szorgalmas országgyűléstartó alkotmányos királlyá fejlődött végeredményben. Nagy alkotmányos intézményszervező, az ősi alkotmány céltudatos tovább építője, a nádori intézmény kifejlesztője, az ősi honvédelmi alapok és az új korszerű zsoldos rendszer szerves összeegyeztetője, a magyar gyors, könnyed és rugalmas lovas hadviselés hagyományainak tudatos fönntartója és hadjárataiban gyakorlója, a közteherviselés gondolatának nagy, korát messze megelőző előharcosa, a szociális gondolat első megsejtőinek egyike, ösztönös és tudatos védője a széles néptömegeknek a kevés kiváltságossal szemben, az oligarchia született üldözője. A magyar nemzet lelkét, egyéniségét senki sem ismerte nála jobban, csakúgy, mint Napóleon a franciákat. Büszke is volt rá, hogy bánni tud ezzel a nehezen fékezhető néppel. Tudta, mit ér, milyenremek penge az ő kezében a magyarság, s úgy vívott vele, mint kevesen a maguk népével a világtörténelem legnagyobbjai közül.
„Szentséged ismeri… …a magyarok szellemét”
A pápának írja 1480-ban: „Szentséged ismeri, vagy mások előadásából megismerheti a magyarok szellemét és szokásait, amely szerint készebbek volnának harmadízben is elpártolni a katolikus hittől és a hitetlenek táborába állani, mint megengedni, hogy az ország javadalmai a király választásának és bemutatásának mellőzésével, a szentszék által adományoztassanak.” Élete vége felé, mikor minden gondját fiának, Corvin János hercegnek trónöröklése foglalta le, így ír Beatrix királyné testvérének, Alfonz kalábriai hercegnek: „A magyarok készek magukat inkább egytől egyig fölkoncoltatni, mintsem asszony uralma alá adni. Bizonyára soha senki olyan jól nem ismerte a magyarok természetét, mint én, ki őket oly sok esztendő óta tartom féken.”
„csak a magyarok képesek sikerrel harcolna a török ellen”
1488 őszén Pecchinolli Angelo ostei püspök pápai követnek a velencések és Dsem herceg ügyében mondja többek között: „A velencei bevételből a törökök több hasznot húznak, mint félbirodalmuk jövedelmeiből. És ennek ellenére a velenceiek, kik lelkiismeretlenebbek a töröknél, őszentsége előtt nagy becsben állanak… Az ő tanácsukra tagadja meg tőlem őszentsége a török herceget; habár jól tudja, hogy csak a magyarok képesek sikerrel harcolni a török ellen.”
Mégis kétségtelen, hogy Mátyás király magyarsága inkább ösztönösen ragaszkodik, simul és azonosul olyan tökéletesen a magyarság faji kereteihez és formáihoz, tudatában az a szélesebb faj fölötti magyarság az igazi mozgatóerő benne, amely a magyar birodalom és a magyar politikai nemzet eszméjében öltött történelmi testet.
Magyarok az élen
Birodalmi elgondolásának és uralmának politikai, diplomáciai, művelődési, katonai támaszai, végrehajtói, hősei természetesen elsősorban a szívéhez nőtt törzsökös magyarság vagy az abban egészen beleolvadt rétegek és családok legjobbjai: Vitéz János, Csezmicei János, Vetési Albert, Szilágyi Mihály, Ország Mihály, Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Báthory István, Bánfi Miklós, Csupor Miklós, Dávidházi István, Dóczi Péter, Dóczi Orbán, Egervári László, Geréb Mátyás és Péter, Lábatlan András, Nádasi Ugnor János, Nagy Simon, Rozgonyi János, Sebestyén Miklós, Székely Jakab és János, Thuz János, Upor László, Zápolyai Imre és István, Drágfi Tamás, Rahócz Tamás és még nagyon sokan mások. Ország Mihály 26 évig viseli a nádori méltóságot. E magyarok száma és súlya mellett eltörpül a Giskrák, Grefeneck Ulrikok, Tettauer Vilmosok, Beckensloerök, Hag Ferencek, Zeleni Jánosok, Brankovics Vukok és Jehlics Demeterek száma és súlya.
Napóleoni érdekkiválasztás
Mégis elfogulatlanul és lángeszű biztonsággal onnan veszi híveit és munkatársait, a nagy birodalmi népmedencéből, ahol adódnak és jelentkeznek. Kinizsi Pál molnárlegényből emelkedik az ország főkapitányi nyergébe, Bakócz Tamás jobbágyfiú. Faji és osztályelfogultságai nincsenek, mikor tehetséget és jellemet szimatol, vagy használható eszközt födöz fel – sasszemű biztonsággal emeli ki a névtelenségből a budai birodalmi székhelytől félreesett népfajok öléből munkatársai egy részét, és „marsalljai” jórészt a legnagyobb vezérek és államépítők dzsingiszkáni és napóleoni örök módszerei szerint kerülnek az élet naposabb oldalára a mélységekből.
A művész
Mátyás egyénisége csodálatos sokoldalúságában, szinte határtalan szellemi éberségében, mozgékonyságában és fogékonyságában is a történelem legnagyobbjai mellé állítható. Felsőbbséges vitái és eszmecseréi diplomatákkal, írókkal, művészekkel, tudósokkal ma is nagyszerű olvasmányok. Kiváló hadvezér, államférfiú és diplomata egy személyben. Nagy néptribun, mint Julius Caesar, nagyszerű parlamenti taktikus, mint Cavour. S nemcsak pártolója a művészetnek, hanem a maga személyében is, lényének, szellemének szép arányosságában, minden porcikájában, csodálatos kifejezőkészségében is vérbeli művész. Magyar művész és emberi műremek. Költő.
Akár róla is mintázhatta Ady Endre az Én nem vagyok magyar? hősét:
Ős Napkelet olyannak álmodta,
Amilyen én vagyok:
Hősnek, borúsnak, büszke szertelennek,
Kegyetlennek, de ki elvérzik
Egy gondolaton.
Ős Napkelet ilyennek álmodta:
Merésznek újnak,
Nemes, örök-nagy gyermeknek,
Nap-lelkűnek, szomjasnak, búsítónak,
Nyugtalan vitéznek.
Egy szerencsétlen, igaz Isten
Fájdalmas, megpróbált remekének,
Nap fiának, magyarnak.
