Bella István: Sirató

Visky Árpád élő ravatalánál

Woyzeck, szabad vagy! Szabad, akár az isten!
Mint újszülött halott, aki most születik meg.
Meggémberedett testedet leveszik keresztfádról,
fektetnek a földre, félrenyaklott fődet
visszaegyenesítik, s mintha szavaidat,
megnyúlt nyelved visszagyömködik a szádba,
eltört nyakcsigolyád reccsen valamit még
halálod membránján át, mintha te akarnál
telefonálni – túlról – most nem hallunk és nem értünk.

Mért adtad föl magad, mondd, mért jelentetted föl
a dögvésznek életed, s mért adtad föl, miért?
Ha már tilos volt játszani szín, deszka – játsztál volna,
Woyzeck, a madaraknak, a siketnéma fáknak,
csikasz farkasoknak, medvéknek a havasban,
kupica-fényű csillagból ittál vón verset,
Ady-remegésű negyvenhétévig-félés,
mért játszasz most ott, hol vallató vaku villog,
taps helyett föld dörög, s bonckés súgja a végszót.

Öt éve itt, a gyermekszínház aulájában
játsztál, nekünk, fogoly, ítéleted előtt
gubbasztottál áttetsző üvegtömlöcöd alján,
sírásban hempergő ön-sarát evő néma,
kinek szava se, nyelve, háza se, földje sincs már,
kinek nyüszítésétől meggyullad a szalma,
s hiába, mert a nézők előadásra várnak,
s csak az őrjárat talpa: tamm-tamm, tamm-tamm.

Hervay Gizi jött, még akkor hazátlan árva,
s mintha az arcodat, megsimogatta kintről
tömlöcöd áttetsző falát, s te, a rab, fölálltál,
a simogató árnyhoz szorítottad magad,
és visszasimogattad a benti nincset… Így
látlak azóta is; köztetek csak a semmi,
csak az áttetsző kék ég, a két kéz… szabad vagy Woyzeck,
jaj, szabadok vagyunk mi is, mindörökre.

Most még megvallatnak, még egyszer, utószor,
megnézik koponyád belülről, mit dugtál,
utas, agytekervényeid közé, mit rejtettél
nem a szemhéjad, a szemed, a látásod mögé,
mit ettél, mit ittál utószor, a veséd,
gerinced mit gondolt, mit érzett, mit mondott.

Aztán majd összevarrnak, visszavarrnak halottnak,
visszavarrnak, kiadnak, mi hazaviszünk magunknak,
Asszonyok, havasok jönnek, fölkapnak mint a könnyet,
megmosdatnak, hogy könnyebb legyen szegény szívünknek.

A föld majd ringat, renget. A föld majd ringat, renget.

                                                                                  1985