Szalatnai Rezső: A pozsonyi Gyóni Géza

Nagyon sajnálom, hogy Jankó Zoltán nem írta le Gyóni-emlékeit, s mi nem nógattuk erre idősb barátunkat, ki sorra akarta venni emlékeit, mikor végre annyiféle kezdeményezés és aprómunka után öreg korára író lett. Kiderült, született elbeszélő. De már csak hónapjai voltak az életből. A szándékból és erőből csak a csallóközi gyermekkori élményekre jutott, a pozsonyi éveket nem rögzítette le. Kár érte, mert például Gyóni pozsonyi éveiről Jankó Zoltán tudott volna bőven, hitelesen és szépen vallani. Barátok voltak ugyanis, a fiatal evangélikus teológus, a költő, és az érzékeny, nem mindennapi műveltségű, szép magyar kiejtéssel beszélő köztisztviselő. Asztaltársaságuk volt, ismerték a pozsonyi vendéglők borát, magyar konyháinak főztjét, kirándultak a hegyekbe, a Kis-Kárpátokba. Gyóni Géza irodalmi megjelenése Jankó Zoltán kíséretében jött létre. Kedélyük is rokon volt, életformájuk és szenvedélyük hozta közel őket.

    Három évig élt Gyóni Pozsonyban, édesanyja, Bekker Gizella szülővárosában, 1902-től 1905 őszéig. Az evangélikus Teológiai Akadémia hallgatója volt, ott lakott a teológusok otthonában, mint egykor édesapja is. Tanárai közül Stromp László állott legközelebb Gyónihoz. Rajta kívül Kovács Sándor, Masznyik Endre és Raffay Sándor, a későbbi püspök, tanították. Gyóni eleinte szorgalmasan és kötelességtudóan készült a papi hivatásra, később azonban elhanyagolta tanulmányait. Elragadta őt is a betű, a nyomtatott betű, a toll, az acélhegyű diabolus, ahogy Ady nevezte volt. 1903-ban, áprilisban, Vutkovichék beveszik Gyónit a Nyugatmagyarországi Híradó szerkesztőségébe – korrektornak. De versei és cikkei is jelennek meg a lapban, egymás után, körülbelül 30 vers és 50 prózai írásmű. Ezek versek részben megjelentek Gyóni első kötetében, a Versek címűben. Ezt a kötetet itt, Pozsonyban nyomták, a Wigand-nyomdában, 1904-ben. Gyóni előfizetési ívek révén adta el, baráti körökben. E kötet címlapján használja először a Gyóni nevet, a Híradó-ban még Áchim Géza néven szerepel. Több pozsonyi verse azonban kimaradt, nem jelent meg sem a kötetben, sem összes verseinek eddigi kiadásaiban. Pozsonyi verseit Gyóni „pozsonyi piros noteszébe” írta és gyűjtötte össze. Aztán a teológusból szerkesztő lett, nehéz éveket élt át vidéken, szeretett volna végleg Pozsonyban kikötni, a Híradó-nál. Nem sikerült.

    Egyik pozsonyi állásszerző próbálkozásakor írta – 1912 januárjában – egyetlen Pozsonyról szóló versét. A versnek ez a címe: Hajnalban a perronon, s Az Élet szeretője című kötetében jelent meg, 1914-ben. Ezt a verset Gyóni Jankó Zoltánnak dedikálta, az ajánlás rajta van a kéziraton. S az ajánlás eléggé beszél a jó barátról, Jankó Zoltánról. Pozsony, annyi költői glóriával a fején, érezheti Gyóni sugarait is. A vers utolsó két strófája így szól:

    Egy-két tavaszi estnek
Omló bordó bársonya,
Mely itt hullt homlokomra
Reviczky ligetében,
Jó emlék-takaró még
Hideg estén a szívre,
S tán egy-két könnyed is érzem.

    Köszönöm, városom,
Vén Duna szeretője,
Te busásan fizettél
Pár búcsús alkonyaton.
S most - messzi városokba!
Ó melyik ád még ennyit!
Sebaj, mehetünk, vonatom.

    Nemrég egy patrióta pozsonyi szív szűnt meg dobogni közöttünk, a régi szívek közül való, s emlékező kedvű: Förster Viktor dr. Ez a szív ott dobogott Gyóni szíve mellett a hadifogság végtelen éjszakáiban és nappalaiban, Krasznojarszkban. Gyóni nem bírta ki, beleőrült. Förster Viktor kibírta, hazajött, s ha sajgó szívvel is, de élt még huszonöt évig. Mikor a Toldy-kör 1937. november 21-én Gyóni-estet rendezett Pozsonyban, annak a költőnek emlékére, akit a Toldy-kör bocsátott útjára és koronázott meg első szereplésekor, ezen az estén Förster Viktor beszélt Gyóniról, a krasznojarszki testvérről. A pozsonyiak ott is találkoztak, Szibériában. S Förster Viktor egyszerű szavaiban benne van a pozsonyi józanság és szívélyesség minden mozdulata, a vallomás őt is jellemzi.

    Gyóninak ma is élnek rokonai Pozsonyban. Családjának néhány nevezetes szála összefügg az ősi koronázó várossal. Erről, sőt az egész családfáról Kemény Lajos adatközlése becses és fontos forrásközlés. (Megjelent a Toldy-kör 1943. évkönyvében.)

    Pozsony nem volt bőkezű mecénása költőinek, azonban félezer éven át vonzotta magához a legjobbakat. Nem tudtak elmenni mellette, se leszokni róla. Akárcsak a diétázó ország, amelyik akkor is ragaszkodott Pozsonyhoz, amikor a török már rég elhagyta az országot.

    Gyóni Géza 1902 szeptemberében érkezett meg Pozsonyba, 1905-ben ment el innen végleg. Ezt az időt itt töltötte, a vakációkat kivéve, egyhuzamban. Szerelmei azonban, a versek tanúbizonysága szerint, szinte mind szülőföldjéhez kötik: Alsódabashoz, ahol akkor édesatyja evangélikus lelkész. Micike és Erzsike azonban Pozsonyból nézve válnak eszményített alakokká. De itt írta meg Gyóni Perdita-verseit is. 1904. január 24-én a teológusok otthonában a fiatal költő öngyilkosságot kísérel meg. Amerikai párbaja volt egy szerkesztőségi vetélytársával, mint életrajzírója, diáktársa, Nagy Lajos írja róla. A templomból hazajövő lakótársa, Kirchknopf Gusztáv vérben találja. Gyóni szíven lőtte magát. A golyó azonban a szív fölötti bordán szaladt körül. És a háton jött ki. A költő erős szervezete a bajt kiheverte, jó orvosok is segítségére voltak, az iskola és a professzorok pedig kifelé elsimították a dolgot.

    Gyóni tovább dolgozott a Híradó-nál, de a Teológiai Akadémiával már csak névleg függött össze. Nemsokára – a tanári kar felszólítására – végképp elhagyta. Ekkor anyai nagybátyja: Bekker Ede kereskedő fogadta otthonába és védelmébe. Érdekes, hogy Gyóni nevezetes versét, a Csak egy éjszakára címűt, ennek az intézetnek néhány évvel későbbi diákja, Štefan Krčméry, a kitűnő szlovák költő fordította le szlovákra. (A vers eddig már kétszer jelent meg a Slovenské smery és a Tvorba című irodalmi folyóiratokban, Emil Boleslav Lukač, a kiváló költő és Ady-fordító lapjaiban, sőt újabban még egy fordítója akadt, Július Lanštiak, evangélikus lelkész, aki szintén a pozsonyi Akadémia neveltje. Talán a szlovák költők ott laktak, abban a szobában, ahol Gyóni lakott egykor.) A pozsonyi evangélikus teológusok reformációs ünnepélyein Gyóni mindig fellépett, verset írt, néha maga is szavalta a versét. 1903. október 31-én Nagy Lajos nevű barátja és iskolatársa szavalta Árny az éjszakában című költeményét. A magyar ifjakhoz című költeményét Gyóni maga szavalta Pozsonyban, a teológusok ünnepségén, 1902. szeptember 19-én. A Hit című verse az 1902. évi pozsonyi reformációs emlékünnepség műsorának harmadik száma volt: „Írta és szavalja Áchim Géza I. éves theológiai hallgató.” Összegyűjtött verseiben 65 vers található a pozsonyi első kötet anyagaként. A pozsonyi versek száma azonban ennél nagyobb. Pozsonyból távozván Gyóni állandóan levelezett pozsonyi barátaival, s kéziratokkal kereste fel a Híradó szerkesztőségét. Szomorú szemmel című kötetének több verse jelent meg először a Híradó-ban. Gyóni aztán néhány évig a szomszédos Sopronban élt, mint újságíró. Sopronnak hasonló történelmi íze, sűrű evangélikus hagyománya a Konvent utcai hangulattal volt azonos.

    A pozsonyi Toldy-kör Gyóni Géza éveiben nevezetes korszakát élte. Elnöke Thaly Kálmán volt, aki nem messze lakott a teológusok otthonától. A kuruc kor történetírójának háza találkozóhelye volt az akkori Pozsony vezető magyarjainak. Thaly asztalánál cseréltek eszmét Pozsonyról a vele élő, érte aggódó, új Pozsonyt építő, nemes liberalizmusú patrióták: Vutkovich Sándor, Pávay Vajna Gábor és a többiek. Thaly munkásságának közvetlen elismeréséből és látásából fakadt Gyóni Géza Szent hamvak című verse; 1903. október 4 – áll a kéziraton. Akkor hozta lázba az országot Thaly nagy akciója Rákóczi hamvainak hazahozataláért. Gyóni Géza a Toldy-kör estéin kétszer szerepelt. Először 1904. november 20-án, amikor Fischer Jakab dr. főorvosnak az alkoholizmusról tartott előadása után három költeményét szavalta el. Másodszor pedig ugyanez év november 27-én az Albert József ev. líceumi tanár által rendezett „költői versenyen” vett részt. Albert is Gyóni és Jankó Zoltán asztaltársaságához tartozott. Az estén Jankó Zoltán, aki egyébként akkor a Toldy-kör alkönyvtárosa volt, novelláival szerepelt. Gyóni egyik versét adta elő, azon kívül az akkori divatnak megfelelően zongorakísérettel melodrámát szavalt. A műsor további számai a vidéki önállóság legjobb színvonalát képviselték. Pozsony akkori magyar szellemi életét művelt középiskolai tanárok, néhány orvos, újságíró és köztisztviselő képviselte, nem sikertelenül s nem is érdemtelenül.

    Gyóni Géza pozsonyi versei, az egyetlen Hajnalban a perronon kivételével, mind a fiatal költő első írásai. Ebben a városban próbálta ki szárnyait, akárcsak hatvan évvel előtte Petőfi. De Petőfi jóval mélyebben, döntőbben tudatosodott poétává nyomorgó pozsonyi napjaiban. Petőfi akkor húszéves volt, Gyóni mikor Pozsonyba jött: tizennyolc esztendős. Petőfi a Távolból című remekében már sorsát vetíti maga elé, Gyóni nagyon ifjú ehhez képest. Csak befelé tud nézni, mint a fiatalok mind. Kifelé nem jutott a szemléletből semmire. Innen van, hogy ezekből az évekből nincs Pozsonyról szóló, a helyi ízeket megörökítő, a táj színeivel pompázó verse. Akárcsak a másik pozsonyi diák: Reviczky Gyula, Gyóni is csak később látja meg a várost, távlatban, amikor 1912-ben a vasúti kocsiból nézi. Csak magát látta. Ez a fiatal pozsonyi Gyóni Géza még nem igazi költő (igazi költővé a háború tette!), de már játszik az erejével és férfiszépségével. Éli a diák életét, szenvedélyesen forgatja tollát, mámorosodik a bortól és a nyomdatus szagától. Említi a ligetet, néhány szóval, hogy „A zöld, lombos ligetből csak puszta, zörgő gally maradt…” És említi egyszer a pozsonyi virágzó orgonákat. Benyomásokat gyűjt, száz meg száz képet rajzol magába. Érzései áradó hévvel törnek ki belőle. Luthert és Rákóczit, Kossuthot, akikről alkalmi verseket ír, ezzel a hévvel és retorikával fejezi ki, oly általánosan, hogy alig van a strófákban több a ritmus és szó közvetlen jelenségénél. Gyóni áradó, közvetlen, nyílt kedély. Minden verse csupa vallomás. Leginkább szerelmi vallomás és bánkódás, epedés, rajongás. Aztán egy kis ballada, egy kis hazavágyódás a falusi csendbe és idillbe, el „a gőgös város zajából”. Zengő igék, egy teológus lírai retorikája. Érzései a három év alatt alig fejlődnek. Semmi érzéke a természet és táj iránt, semmi különbségérzet Gyón, Dabas és Pozsony között. Szerelmes diák írja e verseket. Hirdeti a gyönyört, a lélek és a test gyönyörét. A nőben is önmagát szereti, önnön szenvedélyes, mámoros lelkét képzeli beléje. De képzelete is egyoldalú, és szerényen szárnyal. Politikából csak a Bécs-ellenes határozott, radikális nemzeti magatartás észlelhető, társadalmi szemlélete alszik. Nyomon követhetjük kissé stúdiuma tárgyait, kissé az életét is. A bánat csöpp harmata rakódik a versekre. De nem lényeges. Gyóni tökéletes és egészséges optimista lélek, derűjét még életkörülményei sem kötik meg túlságosan. Oldó és olvadó, közvetlen egyén; romantikus és bohém, de mértékkel az.

    Csak a Hajnalban a perronon beszél az igazi pozsonyi élményről, az emberek, szívek, idő és táj, történelmi emlék és merengés egységéről, melyet innen vitt magával: az Alföldre, Sopronba, Szabadkára, Budapestre, Przemyslbe és Krasznojarszkba. Tehát csak az élet egyéni íze, a dolgok még nem realista, de sajátos látása és észlelése szól arról, hogy az első világháború magyar ellen-Türtaiosza Pozsonyban született.

1943.

    In: Szalatnai Rezső: Arcképek, háttérben hegyekkel. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969; p. 224-230.

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf