Kétszáz éve született a feledésre kárhoztatott neves felvidéki tudós, Erdélyi János

erdelyijanos1A felvidéki magyarságnak és a református egyháznak kiemelkedő egyénisége Erdélyi János, a reformkor jeles személyisége születésének 200. évfordulója volt április 1-én. Ráadásul ez egy igazi családtörténeti kuriózum, hisz Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós[ld. Parasztbiblia/ Szózat-Archívum-Értékeink] és T. Erdélyi Ilona irodalomtörténész élete és munkássága méltó folytatása a nagyapa és az apa életművének, akik egyébként 2011 óta a felföldi Gellér község díszpolgárai. Erdélyi munkássága pedig oly sokrétű, hogy e rövidre szabott írásban szinte lehetetlen mindegyik területére részletesen kitérni. A Szózat havilap – Értékeink – rovatában rendszeresen fogunk közölni munkáiból, egy, mostanában birtokunkba került könyvéből.

    *

Szinnyei József [Magyar Írók Élete és Munkái] lexikonának adatai szerint 1814. április 1-én született a ma Nagykaposhoz tartozó városrészben: Kiskaposon az egykori Ung vármegyében. Szülei [ahogy a későbbi költő, a sárospataki református főiskola tudós professzora írja] telkes parasztok, írni-olvasni tudó emberek. A maga korában ritkaság, de tudni kell, hogy a környék nádasai közötti homokdombokon, erdőkben, a ticcék között megbúvó, alig hat-hétszáz lelket számláló magyar ajkú református falvakban az 1600-as évektől kezdve az anyaegyházak keletkezésével együtt [szinte természetes következményképpen] a parókiákon megalakulnak a magyar nyelvű falusi egyházi iskolák. Így történt Kiskaposon is. Ide járt az élén, érdeklődő Jánoska, szüleinek hetedik, egyetlen élve maradt gyermeke. Már az iskolába kerülése előtt megtanulja édesapjától, Erdélyi Mihálytól a betűvetést.

    Bár a család anyagi gondokkal küzd, tanítói javaslatára Patakra viszik az alig tízéves gyermeket, ahol megkezdi alsóbb fokú tanulmányait. Időközben azonban 1832-ben »vízi betegségben« meghal a gondos apa, s a fiatal Erdélyinek haza kell jönnie, hogy segítsen a csonkára vált családnak a mezei munkában. Édesanyja, hogy továbbtanulása révén fia a jobbágysorból kiemelkedhessen, az akkori szokás szerint papnak szánta.

    Ám ő másként döntött. Visszamegy Patakra, és nevelői állást vállal. Első ízben a szabolcsi Kemecsén találjuk, a Répássy családnál, ahol három gyermek felügyeletét bízzák rá a pataki alsóbb fokú osztályokban. Így a nevelői feladatok mellett folytathatja tanulmányait. 1831-ben – édesanyja akaratával ellentétben – »subscribál«, beiratkozik a felsőbb osztályokba, immár a jogi karon jurátus[jogászhallgató] lesz. A művelt Répássy családnál a házhoz járatott akkori folyóiratokon keresztül megismerkedik a magyar irodalom szinte valamennyi képviselőjével. Önéletrajzi vázlatában írja: »Literatúrai mívelődését illetőleg, különösen a szabolcsi háznál a legjobb magyar könyveknek juta olvasására.«

    A Répássy famíliánál töltött évek után a cseleji [Tőketerebes melletti község] Kolosy család fiainak a nevelését vállalja el Patakon, hogy így biztosíthassa továbbtanulását. Ennél a családnál tanul meg németül, franciául, s minden bizonnyal tótul is. 1835-ben jogi tanulmányai végzése közben újból elszegődik, s öt évre a berzétei Máriássy Zsigmond gömöri alispán fiának, Bélának lesz a nevelője Berzétén, illetve Pesten.

    A Répássy családnál ismerkedik meg Berzsenyi, a Kisfaludy testvérek, Kölcsey s valószínűleg Kazinczy műveivel, s »itt fedezi fel a magyar mint az irodalom, a tudomány nyelvét« – írja róla unokája, T. Erdélyi Ilona. Igen, mert ez időben Patakon még mindig a latin dívik, azon lehet kommunikálni, tudományos fejtegetéseket tenni. Ekkor tudatosul benne az otthoni nyelv, a magyar, amely nemcsak a református egyház, nemcsak a jobbágyok nyelve, hanem az irodalomé is. Visszaemlékszik az édesanyja által énekelt dalokra, a pataki élet idején a tanulótársak messzi vidékekről hozott dalaira, nótáira. Felfedezi a nép által énekelt dalok szépségét, művészi kifejező erejét s fordulataiban a szépet. A »pór« fiú ráébred: ez a tiéd, otthonról hoztad útravalóul, édesanyád dalos kedvében ezeket dalolta, hagyta rád – és elkezdi tudatosan gyűjteni, majd rendszerezni az összegyűjtött, elírt szövegeket, s ő maga is ír népies hangulatú verseket. Ilyen az Elmennék én katonának vagy a Petőfi Megy a juhász a szamáron című versére emlékeztető Mindennapi című verse.

    A Máriássy Bélával való nevelősködése idején Pesten megismerkedik az új irodalmi irányzatokkal, s magukkal az írókkal: Arany Jánossal, Vörösmartyval, Bajzával. Versei jelennek meg az akkori legszínvonalasabb irodalmi lapban, az Athenaeumban. Tagjává választja a Kisfaludy Társaság, majd röviddel később a társaság »titoknokja« lesz. Megnősül, felesége Kossuth rokona, Vachott Kornélia, kivel rövid, de boldog házasságban él [1841 márciusától 1842 márciusáig]. Engedélyt kap egy új lap, a Pesti Regélő Divatlap megindítására. Közben felesége gyermekszülésben meghal, a született csecsemő, Kornélia megmarad, és Berzencére, a Máriássy családhoz kerül, de itt – »fogzási lázban« kétéves korában meghal. Bánatát enyhítendő a baráttá vált Máriássy Bélával hosszabb külföldi útra indul. Németországon, Dánián, Hollandián, Franciaországon és Itálián keresztül menve megismerkedik az említett országok irodalmával [beszél németül, franciául], kultúrájával, iskolarendszerével.

    A Kisfaludy Társaságba való felvételekor székfoglaló beszédében a népdalokról tart előadást. Később a társaság megbízásából gyűjtést indít Népdalok és mondák címmel. A siker óriási. Ezrével küldik hozzá a dalokat, meséket. Hamarosan meg is jelenik a gyűjtés által könyvvé duzzadt anyag I., majd a II. és III. kötete. Részt vállal az 1848-as szabadságharc munkáiban. Lapot akar indítani Kazinczy Gáborral közösen Népbarát címmel, de nem kapja meg hozzá az engedélyt. Helyzete a szabadságharc bukása után kritikussá válik. Állandó rendőri megfigyelés alatt van. Munkahelye, a Kisfaludy Társaság egy időre megszűnik, s vele együtt a titoknoki állása is. Írásait a lapok nem közlik. Pesti megélhetési forrásai ezáltal beszűkülnek.

    Ekkor kapja meg sárospataki barátainak üzenetét, hogy a szeretett iskolájában megürült a filozófiai tanszék, jöjjön, s foglalja el. Visszatér hát az alma mater falai közé, s haláláig a filozófiai és a magyar tanszék vezetője. Érdeklődése a tanítás mellett a főiskolai könyvtár felé fordul. Az öregedő Somossy Jánostól átveszi annak irányítását, s 1863-ban a Tiszáninneni Református Egyházkerület [tanári állása mellett] főkönyvtárossá nevezi ki.

    Tanártársaival karöltve tankönyveket szerkeszt az egész ország református alsóbb fokú iskolái számára. A nyomtatást a főiskola nyomdája végzi, aminek a bevétele jelentős anyagi, de nem utolsósorban erkölcsi hasznot is hoz az intézetnek. Egyik pesti útja során – kilencévi özvegység után – ismerkedik meg későbbi feleségével, a csallóközi Felsőgellérről származó Csorba Ilonával. Új házassága is boldognak mondható. Bár a sűrű gyermekáldás itt is azzal jár, mint a szüleinél, hogy a megszületett nyolc gyerek közül csak kettő [Zoltán és Pál] éri meg a felnőttkort.

    Mivel munkásságához, különösen az alsóbb fokú tankönyvek anyagának szakmai bővítéséhez nem kapja meg a felsőbb egyházi vezetés jóváhagyását, nézeteivel szembekerül a Tiszáninneni Református Egyházkerület vaskalapos elöljáróival. Különösképpen akkor, mikor az alsóbb rendű iskolák tanagyagának hiányos voltát bírálja. A tanártársaival karöltve szerkesztett, az alsóbb fokú iskolák számára írt tankönyvek használatát szeretné kiterjeszteni az ország minden református iskolájára, s ezzel a nézetével megint csak szembekerül feljebbvalóival.

    Nemkülönben azzal a szándékával, amikor is a református iskolák addigi négy évfolyamos hálózatát hat évfolyamosra kívánta bővíteni újabb [természettudományi] tantárgyak beiktatásával. Hiába ír levelet a püspöknek a tankönyvek és a hozzájuk tartozó, úgynevezett Vezérkönyvek ügyében, amelyek a tanítóknak szánt módszertani útmutatást tartalmazták volna, Apostol Pál püspök az ígéretnél nem ment tovább. »Úgy határoztuk el magunkat, hogy keresünk valahol kiadót az egész népiskolai rendszerre, vagy megpróbálkozunk a magunk szakállára dolgozni, mert úgy hisszük, hogy programunk jó, s könyveink által valódi szükségletet elégítendünk ki a népnevelésben.« [A levél keletkezésének dátuma 1853. február 10.] Ma sem fogalmazhatnánk meg tömörebben iskolarendszerünk helyzetét. Ehhez még tudni kell, hogy Sárospatakon az intézményes tanítóképzés csak jóval később, 1857-ben indult be.

    Ezek után minden kertelés nélkül elmondhatjuk, hogy Erdélyi János sokrétű munkásságának – kálvinista eklézsiánk szempontjából nézve – egyik legnagyobb hozadéka: a református alsóbb fokú iskolák szervezetének megújítása, a négy évfolyamos iskolák hat évfolyamra való bővítése, tankönyvekkel való ellátása [Népiskolai Könyvtár], illetve a néptanítók számára szerkesztett útmutató könyvek kiadása [Vezérkönyv].

    Még haló poraiban is büszke lehet Erdélyi János, hogy az általa bevezetett hat évfolyamos rendszer a református egyházi iskolákban még a XX. század elején is virágzott. Dédapáink, nagyapáink palatábláikkal még ebben az iskolatípusban tanulták a betűvetést, az összeadás és kivonás gyakorlását, a Kis kátéból megtanult tételek felmondását akár napjainkig.

    -cspb-

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf