Szent László király hadjáratai

– A Képes Krónika nyomán –

Nemsokára egy Kapolcs nevű kun vezér, Krul fia tört be az országba. Erdélyt hamar felprédálta, és sok zsákmányt vitt magával. Az erdélyi föld elpusztítása után Biharba érkezett, és néhány napot az Omsó-ér mellett töltött. Ezután átkelt a Tiszán, és seregét három részre osztotta. Két csapatot a síkságra küldött, a harmadikat a Tisza vidékének meghódítására indított. Ezek a csaptatok rengeteg zsákmányt szereztek, ezért már haza akartak indulni. Azt mondták:
-    Eljöttünk csatázva, menjünk innen vadászva.
Annyi volt a prédájuk, amennyit még soha egyetlen nemzet sem szerzett. Magukkal hurcolták még a nemesek feleségét és gyermekeit is!
László király ekkor seregével Szlavóniában harcolt, de amikor hazafelé tartott, megtudta, hogy mit történt az országban. Amilyen gyorsan lehetett, a kunok után vágtatott, és a Temes folyó mellett utol is érte őket.
A kunok pedig azt hitték, hogy már túl vannak minden veszélyen, és inkább gondoltak a vadászatra, mint a hadakozásra.
László király pedig felsorakoztatta seregét, és azt mondta:
-    Jobb nekem, ha veletek együtt meghalok, mint hogyha a feleségeteket és gyermekeket fogságban látom!
Ezután vörös zászlójával elsőnek rohanta meg a kunokat. Isten ekkor szétszórta a kunokat a magyarok színe előtt.
László király azt kiáltotta a vitézeknek:
-    Ne öljétek meg ezeket az embereket, hanem fogjuk el őket! Ha megtérnek, hadd éljenek!
De akkor már elesett Kapolcs, és elestek a legbátrabb kun vitézek is. A többieket a magyarok elfogták. Nem is menekült meg a kun seregből csak a hírmondó, egy Eszembó nevű szolga.
Amikor a kunok Eszembótól megtudták, hogy mi történt, nagyon elszomorodtak. De nemsokára összebeszéltek, és elhatározták, hogy megtorolják Kapolcs halálát. Követeket küldtek László királyhoz, és gőgös, gyalázkodó szavakkal követelték, hogy a foglyokat bocsássa szabadon. A király hatalmát lekicsinyelték, és vakmerően még a napot is kitűzték, amikor az országot megtámadják.
Amikor László király mindezt meghallotta, jót nevetett rajta. Aztán még a kijelölt nap előtt a kunok elébe lovagolt seregével, nehogy az országot újra felprédálják. A két sereg a Duna mellett találkozott, és László király bátran rohant az ellenségre. Az első rohamban leszúrta a kunok vezérét, akit Ákosnak hívtak. Isten szétszórta a kunokat a magyarok tekintete előtt, és a király ismét győzelemmel tért haza.
Ezután a dicsőséges király Oroszország ellen indított hadjáratot, mert a kunokat az oroszok bíztatták fel arra, hogy Magyarországot megtámadják. Hiszen ha felbíztatták, meg is bánták, mert a magyar sereg erősen szorongatta őket. Végül az oroszok kegyelmet kértek László királytól, és megfogadták, hogy mindenben hívei lesznek.
Szent László király Lengyelországot is megrohanta. A lengyelek bátran harcoltak ellene, de a magyarok mégis győzelmet arattak. Ekkor a lengyelek egy része bezárkózott Krakkó várába, és ott keményen ellenállott. A magyarok nem engedtek: a várat úgy körülzárták, hogy oda még a madár sem repülhetett be. De hiába zárták körül, mert ostromlógépeik nem voltak, hogy a vár kemény falát lerombolják.
Három hónapon át ostromolta a magyar sereg a várat, azalatt elfogyott az élelem a várban is, a táborban is. Éhezett már mind a két sereg, de egyik sem akart engedni.
Akkor Szent Lászlónak jó gondolata támadt: megparancsolta a vitézeknek, hogy mindegyik hozzon földet a csizmaszárában. Hordták a földet egész éjszaka a magyar vitézek, és a sok földből nagy halom támadt a vár előtt. Ekkor a király előhozatta a maradék lisztet, és rátöltette a halom tetejére. Aki messziről nézte, azt hihette, hogy egész liszthegyet lát maga előtt. Azt hitték a lengyelek is. Amikor meglátták, hogy a magyaroknak még ekkora halom lisztjük van, úgy elkeseredtek, hogy a várat feladták, és a békét a király akarata szerint megkötötték.
Még egy győzelmet aratott a király: megvívott a csehekkel is. Fegyverét is sem hagyta el a szerencse, sok csehet levágott, másokat fogságba ejtett.
Ilyen sok győzelemmel, ennyi dicsőséggel tért vissza hazájába a szent király.