Lauka Gusztáv: Múlt, jelen és jövő
Ismét együtt ülünk a diófa alatt,
A csevegő patak a kert alatt szalad,
A malom zakatol:
S újból halljuk, a mit már hallottunk régen,
Hogy benn a faluban, vagy a faluvégen
Dalolnak valahol.
Dalolnak valahol… De mintha e nóta
Nem az az egykori, nem a régi volna,
Melyet mi hallottunk.
Mikor a csendes éj leplétől takarva
Egymásnak, senkitől sem látva, zavarva –
Szerelmet vallottunk.
Ezek más szeretők, akik most dalolnak,
S mint a lombos ágak, egymásra hajolnak,
Ölén az örömnek –
Mi megőrzénk a múlt édes emlékeit,
De ők most élvezik szaladó perceit
A boldog jelennek.
Ismét együtt ülünk a diófa alatt,
A csevegő patak a kert alatt szalad,
A malom zakatol;
Ha mi s ők távozunk, ismét jőnek mások,
A kik éjjelenként, mint szerető párok,
Dalolnak valahol.