Gál Sándor: Száz év csend I.

Nem hiszem, hogy volt magyar költő valaha is – s azt még kevésbé hiszem, hogy lesz – akinek néhány hónap alatt írt versei tíz kiadásban jelentek volna meg, és tízezer példányban fogytak volna el. Aki mégis megélhette ezt a csodát, azt a költőt Gyóni (Áchim) Gézának hívták.

    Ugye, amikor kimondjuk ezt a nevet, akkor azonnal a „Csak egy éjszakára…” című verse lobban elénk az idő távolából, amelyet Przemysl várában írt 1914 novemberében.

    Mikor siketítőn bőgni kezd a gránát
    S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
    Robbanó golyónak mikor fénye támad
    S véres vize kicsap a vén Visztulának.

    (…)
    Úgy forog a férfi, mint a falevél;
    S mire földre omlik, ó iszonyú omlás, -
    Szép piros vitézből csak fekete csontváz.
    Aztán következett száz év csend!

    Itt fekszik az íróasztalomon a karcsú, barna fedelű füzet, amelynek a címoldalán ez olvasható: „Lengyel mezőkön, tábortűz mellett” Gyóni (Áchim) Géza przemysli verseinek itthoni (bővített) kiadása.” A kötetet az Országos Hadsegélyező Bizottság adta ki 1915 márciusában, Budapesten. A przemysli várerődben kiadott, egyetlen „kirepített” példány címoldalán pedig Gyóni (Áchim) Géza tintával írott ajánlása áll: „Nagyságos Rákosi Jenő úrnak nagy szeretettel Gyóni Géza.” Majd – ugyancsak tintával írott. négysoros alkalmi vers olvasható:

    Reménykedő magyaroknak
    Küldöm át a légen,
    Reménykedő magyarokkal
    A jó Isten légyen!

           Przemysl dec. 20. (1914)

    Majd alább:

    „Harmadik ezer (kötet). Lengyel mezőkön, tábortűz mellett. Versek. Írta Gyóni (Áchim) Géza. A cs. és k. várparancsnokság jóváhagyásával a küzdő katonák karácsonyára. Przemysl 1914. Nyomatott Knoller és Fia könyvnyomdájában Przemysl.”

    Az iménti adatokat indokoltnak véltem idemásolni, hogy a versek megszületésének abszurdnak mondható körülményeihez közelebb kerüljünk.

    Az északi harctér ágyúdörgése közt – írja a kötet előszavában Rákosi Jenő -, tűzben és füstfelhőibe szállt fel egy relatív ismeretlenségből egyszerre Gyóni Géza neve és költészete országos hírnévre. A Lengyel mezőkön, tábortűz mellett című kötet versei az oroszok által bekerített erődítményben születtek, ott készült a már említett tíz kiadás tízezer példányban, s a harcoló katonák között el is fogyott! A Magyarországon megjelentetett kötet – ahogy a Hadsegélyező Bizottság ügyvezetője, Simontsits Elemér írta – „a várból repülőgépen kikerült egyetlen eredeti példány nyomán készült el”, kibővítve Rákosi Jenő előszavával, nemkülönben Braun Henriknek, a Bácskai Hírlap felelős szerkesztőjének a szerzőről írt méltatásával. A kötet szerkesztői a versek elé besoroltak még Gyóni Géza leveleiből néhányat, amelyeken keresztül „bepillanthatunk a háborús költemények lelki kohójába, s a przemysli kiadások történetébe. Ezt követi a „przemysli kötet hű nyomdai változata.” A harmadik részben pedig a „köteten kívül kirepült versek”-et olvashatjuk.

    Szerb Antal a Magyar Irodalom Története c. munkájában egy bekezdést és egy lábjegyzetet szentel Gyóninak: „A magyar katonák vitézségét Gyóni Géza hirdette, Ady Hangján nevelt verseiben, melyek a körülzárt Przemysl Várából és orosz hadifogságból érkeztek haza, romantikus körülmények között. De Gyóni sem a háborút dicsőítette, csak szegény harcosokat, és legerősebb verse, a Csak egy éjszakára… a harctéren szenvedők rettenetes felkiáltása…” Szerb Antal kicsit tévedett. Gyóni kezdetben abban a hitben élt, hogy Magyarország győztesen kerül ki ebből a háborúból. Alig egy hónap alatt azonban ez a lelkesedése jelentősen megváltozott.

    Mivel a SZÁZ ÉV CSEND elsősorban nem az irodalomról, hanem a háborúkról, az ÉRTELEM CSŐDJÉNEK bennem megjelenő – megjeleníthető – fragmentumai, egyebek mellett a száz évvel ezelőtt kirobbant háborúnak egészen abszurd visszaverődését követi nyomon, s már-már felfoghatatlan a mai ember számára. Amikor pedig Gyóni egy katonai sátorban, felfordított lőszeresládán ezeket a harcra lelkesítő strófákat írta, hogyan is sejthette volna, hogy személyes áldozatvállalása, és bajtársai harca Trianonba torkollhat?!

    Azt hiszem, a kezdeti, háborús lelkesedést követően megsejthette „véres éjszakái” alatt, hogy a győzelemhez az áldozatvállalás nem elegendő. Már november 4-én ezt írja levelében: „Az ember itt könnyen babonássá válik, és néha úgy érzem, hogy az a végtelen bizalom a visszatérésbe, mely itt írt verseimből kiárad, esetleg elbizakodottságnak tűnik föl a mindenek intézője előtt. S amikor megtapogatom magamat és érzem, hogy a harcok negyedik hónapjának kezdetén még egy golyó se lyuggatta át a testemet, eszembe jut Schiller költeménye a Polykrates gyűrűjéről és úgy érzem, el kell készülnöm a túlzott szerencse adójára, amíg még talán ideje vagyon.”

    a „túlzott szerencse adóját” valóban meg kellett fizetnie. A przemysli erőd elesett, orosz kézre került, s az erődöt védő katonák fogságba estek. Gyóni Géza a krasznojarszki fogolytáborba került és ott is halt meg 1917-ben, elborult elmével…

    Utolsó versei közül a Tízezredik könyvem táblájára című a Budapesti Hírlapban jelent meg, 1915 február 11-én. (Német fordítása pedig a Berliner Tageblatt-ban 1915. febr. 27-én.)

    A vers első strófájában ezt olvashatjuk:

    Mi hazaérünk, könyvem, harcok könyve,
    Ki fogantattál világ vére árán.
    Mi hazaérünk, hogyha porló testünk
    Bús étek lesz is vércsék lakomáján.

    Przemysl, Krasznojarszk….

    Fábry Zoltán, aki maga is önkéntesként vett részt ugyanebben a háborúban, annak végösszegzését és borzalmait így zárta le: Tíz millió halott!

    Amit pedig késői utódként ehhez hozzá adhatok: özvegyeikkel, árváikkal, meg nem született utódaikkal együtt a veszteség akár háromszoros is lehet…

    Mert lehet pusztító a béke is.

    Gondoljunk Trianonra…

/Pedagógusfórum – Komárno, 2014. november-december; p. 42-46./

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo