Salamon árulása

– A Képes Krónika nyomán –

Eközben Salamon király rávette apósát, a német császárt, hogy Géza király ellen hadjáratot indítson.
A császár nemsokára nagy sereggel betört az országba, és hamar elérkezett a Vág folyóhoz. Itt Salamon három csapatot toborzott, és ezeket Nyitra városához vezette.
Nyitra városából gyakran kirohantak az ifjak, és összecsaptak az ostromlókkal. Hol ezek, hol azok hátráltak meg: sokáig vér nélkül harcoltak.
Ekkor Opos, Salamonnak ez a kiváló vitéze, paripáján odavágtatott a város kapujához, és ott egy vitézt villámgyorsan leterített.
A nyitraiak ettől nagyon megrémültek, de aztán dárdát kertek Oposra hajigálni, és leszúrták a lovát. De Opos vitéz bátran ellenállt, és sértetlenül visszatért a táborba.
A német katonák nem győzték dicsérni Opos bátorságát és erejét. Ezért a német császár is magához hívatta, és nagyon megdicsérte. Ezután azt kérdezte Salamontól:
-    Vajon Gézánál és Lászlónál is vannak ilyen jó katonák?
Salamon pedig arra törekedett, hogy a magyarokat dicsérje, ezért meggondolatlanul azt felelte:
-    Vannak bizony, de még sokkal jobbak is!
Erre a császár azt mondta neki:
-    Márpedig, ha ilyen jó katonákkal állasz szemben, akkor nem szerzed meg az országot.
Amikor Géza király meghallotta, hogy a császár Vác felé igyekszik, ravasz tervet főzött ki magában. Titkos követeket küldött a pátriárkához és a császár vezéreihez, és ezeket a hatalmasságokat mind megvesztegette. A pénzért azt kívánta tőlük, hogy beszéljék rá a császárt a hazatérésre.
A sok pénz láttára egyszerre meglágyult a főpap, meglágyultak a vezérek is.
A pátriárka másnap elbeszélte a császárnak, hogy álmában egy angyal jelent meg előtte, és azt mondta neki:
-    Isten elpusztítja a császár egész seregét, ha azonnal vissza nem fordul.
Ezután a vezérek is isteni szózatot hallottak, és mind azt mondták, hogy vissza kell vonulni, amíg nem késő.
A következő éjszakán a vezérek rávettek néhány ravasz katonát, hogy a tábor rendjét megbontsák, és kiáltozással, a pajzsok összecsapkodásával tegyenek úgy, mintha a sereg fellázadna.
A nagy zenebona a császárt megrémítette. Reggelre kelve hívatta a pátriárkát meg a vezéreket, és megkérdezte tőlük, hogy mitévő legyen.
Azok pedig, minthogy a pénz megrontotta őket, azt javasolták, hogy térjenek haza.
Erre a császár, akit ravaszul csúffá tettek, szétrombolta hajóit, és Németországba visszatért.
A német császár távozása miatt Salamonnak minden reménye elveszett, ezért nagy búsan visszahúzódott Pozsony várába. De itt sem maradhatott békességben, mert László herceg a várat ostrom alá vette.
A vár erős volt, az ostrom hosszú ideig folyt. Ezalatt Salamon vitézei gyakran kimentek a várból, és megvívtak László katonáival. Olykor Salamon és László is kimentek harcolni, de ilyenkor felcserélték fegyverzetüket egy közvitézével, hogy fel ne ismerjék őket.
Történt egyszer, hogy László herceg déli csendben a várhoz közeledett. Most is közvitéznek öltözött, ezért a vérbeliek nem ismerhették fel.
Amikor Salamon látta, hogy egy közvitéz közeledik, ő is fegyvert cserélt egy várbeli katonával, és kiment László herceg elé. Egyikük sem sejtette, hogy kivel megy szembe, mert mind a ketten azt hitték, hogy egy egyszerű nemessel fognak megvívni.
Salamon vitézei kiültek a várfalra, úgy várták, hogy mi lesz a viadal vége, mert biztosra vették a király győzelmét.
Amikor Salamon közel ért László herceghez, a szeméhez kapott, és visszadöbbent. Ugyanis László feje fölött két angyalt látott, ezek a levegőben röpdöstek, és őt tüzes karddal fenyegették. Salamon ettől annyira megrémült, hogy futásnak eredt, és visszamenekült a várba.
A vitézek így szóltak hozzá:
-    Uram! Mit láttunk? Hiszen te kettőtől-háromtól sem szoktál megijedni, és most egy közvitéz elől megfutamodtál?
Mondta nekik Salamon:
-    Ember elől soha el nem futottam. De ez nem ember, mert ezt tüzes kardok védelmezik.
A katonák ezen nagyon elcsodálkoztak, és attól fogva még jobban tartottak Salamontól.
Amikor Géza király meghalt, László hercegen volt a sor: a nemesség őt választotta királlyá. Mindenki ismerte kegyességét, vitézségét és szívének jóságát. Látva látták, hogy úgy „ragyogott fel, mint köd közepette a hajnali csillag, amely a félhomályt elűzi, és miképpen telihold világol a maga napjaiban”, vagy „miképpen a nap ragyog, fénylik népének közepette”. Ahogy a biblia írja: „fénylett, mint húsból kiolvasztott zsír”, és „oroszlánokkal és medvékkel játszott, miképpen akolbeli bárányokkal”.
László herceg először tiltakozott a koronázás ellen, mert szerette a békességet. Az országot vissza akarta adni Salamonnak, magának pedig a hercegséget tartotta volna meg.
De addig kérlelték, míg engedett az urak kérésének, és megkoronáztatta magát.
Amikor pedig trónra lépett, nagyon jámborul uralkodott. Enyhítette a törvények szigorúságát, vigasztalta a megszomorodottakat, megszabadította a foglyokat, és oltalmazója volt az árváknak.
Salamon ezalatt Pozsonyban élt.
László király szíves jósággal mindennel gazdagon ellátta, de Salamon lelkét méreg és keserűség marcangolta. Dühös lélekkel csak azon mesterkedett, hogy László király elpusztítsa.
Amikor Salamon belátta, hogy László királyt nyílt harcban nem győzheti le, cselt szőtt ellene. Egy régi katonáját, aki ekkor már László király testőre volt, arra biztatta, hogy álmában ölje meg a királyt. A katona sokáig habozott, végre engedett Salamonnak, és elhatározta, hogy meggyilkolja a királyt.
Nemsokára rá került az őrség sora. Ekkor odalopózott a király hálószobájának ajtajához, és leselkedni kezdett. Aztán hirtelen lehatározással kirántotta kardját, és berohant a szobába.
Ebben a pillanatban lángoló fényesség vakította el. Az egész szobát betöltötte a fényesség: a piactéren álló feszületbe beleütött a villám! Ez a csodálatos égi jel annyira megrémítette az orgyilkost, hogy a kardot kiejtette kezéből, és térdre hullott a király ágya lőtt.
A katona bevallotta, hogy Salamon megvesztegette, és felbiztatta a király meggyilkolására.
A kegyes király szomorú szívvel ítélkezett: Salamont egy hatalmas toronyba záratta, amely Visegrád mellett áll.
Salamon nemsokára kiszabadult a börtönből, de alig töltött néhány napot a király mellett, már újra áruláson törte a fejét.
Elmenekült Kuteskhoz, a kunok vezéréhez, és azt mondta neki:
-    Keresztény hitemre esküszöm, hogy ha László ellen haddal segítesz, Erdélyországot örök jogon neked átengedem, és lányodat feleségül veszem.
Tetszett Kutsk vezérnek az üres ígéret, mindjárt felszerelte seregét, és Magyarország ellen vonult. A kun sereg rombolt, pusztított mindenfelé, el is jutott egészen Ung és Borsova megyéig.
Amikor ennek hírét László király meghallotta, seregével a kunokat megrohanta, sok ezer kunt kardélre hányt, és foglyokat megszabadította.
Salamon király és Kutesk vezér futva menekültek, mint a tépett tollú vadkacsák a keselyű csőre elől.
De Salamon ezután sem nyugodott: a kun rablókkal megtámadta Bolgáia és Görögország határvidékeit is. Itt azonban a görög császár serege úgy megverte őket, hogy csak kevesen menekültek meg a csatából. Ahogy menekültek, erősen siettek, hogy a Dunán átkeljenek, mielőtt az ellenség körülzárná őket.
A kunok könnyen haladtak, mert nem hordtak páncélt, de Salamon és vitézei, akiket a páncél és a nehéz fegyverzet gátolt, nehezen követték őket. Tél volt, erősen havazott, így történt, hogy a magyarok már nem is látták a kunokat, akik előttük haladtak. Nemsokára eltévedtek, pedig az ellenség már a nyomukban járt. Ekkor egy elhagyott várhoz érkeztek, oda bementek, és az egész napot meg az éjszakát ott töltötték.
Csakhogy azalatt az ellenség a várat körülvette.
A magyarok belátták, hogy így kiéheztetik őket, és inkább akartak harcban, mint éhségtől elpusztulni. Ezért kora hajnalban a várból kirohantak, és sokat levágtak azok közül, akik őket gyilkolták.
Salamon király nehezen menekült meg az öldöklésből. Néhány társával átkelt a Dunán, amely erősen be volt fagyva. Amikor egy nagyobb ligethez érkeztek, Salamon király azt mondta a vitézeknek, hogy csak nyugodjanak, pihentessék meg a lovakat is. Ő maga pedig letette pajzsát, elhagyta fegyvereit, és egyedül eltűnt az erdő sűrűjében. Örökre eltávozott az emberek közül.