Herczeg Ferenc: A próbacsendőr

csendorEzt a mesét azért mondom el, hogy próbára tegyem a bátorságtokat. Kisleányoknak egyáltalában nem ajánlom, hogy meghallgassák. A vitéz fiú azonban, aki nem ijed meg a varangyos békától és nem fut meg a sziszegő gúnár elől, aki nem búvik az ágy alá, mikor zeng az ég, és aki egyedül mer maradni a sötét szobában is, az olyan fiú figyeljen ide.

Élt egy alföldi kis faluban egy Magyar Pál nevű parasztfiú. Már öklömnyi gyerkőc korában is olyan bátor volt, hogy farkasszemet mert nézni még az édesanyja kakasával is. A feszes, katonás járás miatt a falu népe elnevezte Peckes Palkónak.

Peckes Palkó nevezetes volt arról, hogy szívéből gyűlölt mindenféle békebontást és rendetlenkedést. Ha valahol a faluban összemarakodott két komondor, akkor Palkó nyakon öntötte őket egy vödör vízzel, nehogy kárt tegyenek egymásban.

A falusi öregek azt mondogatták:

-Akárki meglássa, ebből a gyerekből még csendőr lesz…

Mire Palkó annyira fölcseperedett, hogy kiserkedt a bajusza, egy szép napon búcsút mondott szülőfalujának és peckes léptekkel elment a nagyvárosba. Alkonyatra odaérkezett és egyenesen beállított a csendőrkaszárnyába és kérte, hogy sorozzák be csendőrnek.

A kaszárnyaszobában, hosszú asztal körül, tizenkét nagybajszú csendőr ült együtt. Mindegyik kakastollas kalapot viselt a fején. Mikor az őrmester, aki az asztalfőn ült, meghallotta a falusi legény kívánságát, megsodorta a nagy bajuszát.

-Hohó, öcskös, az nem olyan könnyű dolog ám! – mondta. – Csendőr csak olyan legény lehet, aki hírből sem ismeri a félelmet.

-Ami azt illeti, nem ijedek meg a magam árnyékától, – erősködött Peckes Palkó.

-Majd elválik, – szólt az őrmester.

Azzal csendőrdolmányt adatott Palkóra meg kakastollas csendőrkalapot. Azután kivezette a legényt a kaszárnya elé az utcára és így szólt hozzá:

-Most kezdődik a próbaszolgálatod. Alkonyattól hajnalig itt fogsz strázsálni és ha valami rendellenesség esik, rendet kell teremtened. A tűzre, vízre jól ügyelj! A lármás duhajokat, az éjjeli korhelyeket ráncba szedd!

A gyorsan hajtó szereket megállítsad!

-Igenis, értem! – válaszolt Palkó.

Feszesen szalutált, sarkon fordult és nekiindult a sötét utcának.

Hideg szél fújt a házak között és egy lélek se járt künn. Csak itt-ott pislogott egy-egy álmos utcai lámpás.

Amint nagypeckesen sétált, egyszerre zúgást hallott és fehér világosságot látott feltűnni az utca fordulóján. Palkó tudta, hogy mi az. Automobil. Afféle gépkocsi, amely ló nélkül jár. A kocsi veszett sebességgel iramodott el Palkó mellett. Hárman ültek benne: egy kakasfejű, egy bivalyfejű és egy kutyafejű ember.

-Lassan hajts! – kiáltott rájuk Palkó.

A kakasfejű kukorékolt, a bivalyfejű bőgött, mikor már újból hallotta a kocsi zúgását és látta a lámpása fényét.

-De most bizony megállítom őket! – mondta magában Palkó.

Az út közepére ugrott, a vágtató kocsi elé és dörgő hangon kiáltotta: – Megállj!

Meg mernétek ezt tenni, fiúk? Ha meg, akkor tovább mondom.

A kocsi hirtelen megtorpadt, olyan közel, hogy a sárgaréz lámpásával a csendőr mellét horzsolta. A kakasfejű elkezdett haragosan kukorékolni, a bivalyfejű bőgött, a kutyafejű pedig vakkantott egyet-kettőt.

-Hogy mersz minket megállítani? – kiáltották. – Tudod-e, miféle nagy urak vagyunk mi? Én a kakasfejű ördög. Én a bivalyfejű sátán. Én meg a kutyafejű gonosz.

-Ha ördögök az urak, akkor kocsikázzanak a pokolban, de ne az én utcámban. Mert itt tilos a gyors hajtás. Most pedig kövessenek az urak a csendőrkaszárnyába.

-Eredj előre, – vigyorgott a kakasfejű, – mi majd utánad megyünk.

A bivalyfejű és a kutyafejű elröhögte magát. Palkó észrevette, hogy túl akarnak járni az eszén, azért fölmászott a kocsira és odaült a bivalyfejű mellé:

-Most tessék a csendőrkaszárnya elé hajtani – mondta. – És tessék vigyázni, hogy el ne gázoljanak valami borosfejű embert.

-Vigyázok! Vigyázok! – kukorékolta a kakasfejű.

Megforgatta a kormánykereket, mire a szekér egyszerre fölemelkedett a levegőbe, mint a denevér és a háztetők fölött száguldozott tovább. A bivalyfejű lopva nézett Palkóra, hogy sápadozik-e a félelemtől. Palkó azonban összefonta mellén a két kezét és nyugodtan ült a helyén.

-Jól hajtunk-e most, csendőr uram? – kérdezte ugatva a kutyafejű.

-Nagyon jól, – szólt Palkó, – itt legalább nem tehetünk kárt senkiben.

Miután átrepültek a nagytemplom tornyán, a kakasfejű megint fordított egyet a kormányon s a szekér leereszkedett az utca kövezetére és úgy futott tovább.

Egy nagy kőhídra értek, amely alatt zúgva hömpölygött a fekete folyóvíz. Valami hörgő segélykiáltás ütötte meg Palkó fülét.

-Megálljunk csak, ördög uraim! – mondta.

A hold halvány fénye mellett meglátta, hogy egy emberi alak küszködik a víz közepén. Hosszúhajú, fehérruhás asszony volt. A karjait nyújtogatta és kétségbeesetten kiáltozott segítségért. Körülötte három-négy hal cikázott a fekete vízben. Játszadozva kerülgették, hol elmerültek, hol fölbukkantak megint, olykor meg feléje kapkodtak a rettenetes cápafogaikkal.

-Ezt ki kell mentenem! – mondta Peckes Palkó.

Azzal már fejjel a vízbe is ugrott. Ti is meg mernétek tenni, fiúk? Ha meg akkor folytatom. Palkó jó úszó volt, sietve elkapta a fuldoklót és a partra vonszolta. Amint fölmászott a meredek töltésen, az elalélt asszony egyszerre vízhullámmá változott a karjai között, zuhogva végigfolyta ruháján és sietve visszaszaladt a folyóba.

A csendőr megrázta magát és a gépkocsi után nézett. Bizony az már eltűnt akkor az égboltozaton vitorlázó éjjeli felhő egy fényes résében.

Palkó kimér léptekkel folytatta őrjáró útját. Magas, sötét házak között ment. Sehol egy élő ember. Végük valami vörhenyes fényt látott derengeni.

Egy kis csapszék ajtaja volt. A csendőr odament és benézett az üvegajtón, hogy rendben van-e minden. Bizony a csapszékben nagy rendetlenkedés folyt. Három toprongyos csavargó ült kártyázva az asztal körül. Palkó mindjárt észrevette, hogy azok nem lehetnek tisztességes, istenfélő csavargók, mert a három közül csak egyiknek volt feje, a másik kettő fej nélkül játszott. Azt is kitapasztalta hamar, hogy a kártyajáték a fejért folyik. Mindegyik játékos mellett hosszú, éles kés feküdt az asztalon, és amint az egyik fejetlen ember nyert, tüstént fölugrott, lenyiszálta a fejet a másik nyakáról és a maga nyakára illesztette. A játék azután tovább folyt.

Most megszólalt odabenn az egyik csavargó, az, akinek nyakán a fej volt.

-Jó volna, ha valami ember botlana be ide, olyan ember, akinek feje van. Elvágnók a nyakát, azután két fejbe kártyáznánk.

Mit gondoltok, fiúk, mi tett Palkó? Azt, amit ti is tettetek volna az ő helyében. Kinyitotta az ajtót és döngő léptekkel bement a csapszékbe.

A csavargók azonban, amint megpillantották a kakastollas csendőrkalapot, hirtelen feldöntötték a lámpást és Palkó vak sötétben találta magát. Tapogatódzva ment előre, hallotta, mint sompolyognak körülötte a mihasznák, látta is a meg-megcsillanó késpengéket, de elcsípni egyiküket sem tudta.

Egyszerre tűzfény csapott a szemébe. A feldöntött lámpástól kigyulladt a csapszék.

-Korcsmáros! – kiáltotta Palkó.

Senki sem válaszolt. A tűz pedig hatalmas lángot vetett. Egy ajtókilincs akadt a csendőr kezébe. Megnyomta és a szomszédos szobába lépett. Hátha ott benn alszik a korcsmáros? A szoba már úgy lángolt-lobogott, mint a vaskohó. A falak fehéren izzottak, a szakadozó famennyezet pedig zápor módjára hullatta az ökölnyi piros zsarátnokot. És benn, a tüzes pokol közepén, lánggal égő ágyában egy magával tehetetlen, kövér, öreg ember nyöszörgött. Ő volt a korcsmáros. Palkó, nem törődve a fejére hulló tüzes záporral, hozzárohant, kirántotta ágyából és a karjára kapta az öreg embert, hogy kimentse a tűzből. Két lépést se tett még az ajtó felé, midőn a korcsmáros egyszerre elkurjantotta magát, majd fölcsapó lánggá változott és elpuffant, mint egy óriás tüzes béka, megpörkölvén a csendőr bajuszát és ruháját.

Palkót sűrű, fekete füstfelhő vette körül, amely egy percre elvette a látását és a hallását. Egy hideg szélroham elsodorta a füstfelhőt és a csendőr, amint körültekintett, megint az utcán találta magát. Körülötte néma és csöndes volt minden. Tűznek, csapszéknek, korcsmárosnak, csavargóknak sehol semmi nyomuk.

-Furcsa egy utca! – morgott magában Palkó.

És kimért lépésekkel folytatta őrjáratát. Az utca egyszer jobbra kanyarodott, egyszer balra, de véget nem ért. Vagy ötszáz lépést tett előre, midőn emberi hangok ütötték meg fülét. Valahol nagyon vígan voltak. A zsivaj irányában ment tovább és végül egy hosszú, magas kerítésfalhoz ért. A falon túl sok duhaj ember dalolt és kurjongatott. Palkó egyrácsos ajtóra bukkant. Benézett a rácson. Nagy temetőkertbe látott. A fejfák között sok száz csontváz nyüzsgött. A csontkezeikkel összekapaszkodván, táncolva vágtattak tova a sírok fölött, némelyek meg a koponyájukat dobálták egymás felé, mintha labda volna. És valamennyien rikácsoló hangon énekeltek.

Palkó megzörgette az ajtót.

-Uraim, – kiáltotta, – csendet kérek!

A rémek ekkor mind a rácsos ajtóhoz rohantak. És valamennyien a csendőrre szegezték zöldes fényben égő szemüket.

-Ember, ember! Élő ember! – rikácsolták, a fogukat vicsorgatva.

Palkó szigorúan mérte őket végig.

-Nem szégyenlik magukat az urak, éjnek idején ilyen csendháborítást művelni? Ha halottak az urak, akkor pihenjenek békében, de ne háborgassák az élők álmát.

-Gyere be! – üdvözölték a rémek. . Darabokra tépünk! Megisszuk a véredet!

S a vasrácson keresztül feléje vágtak karmaikkal.

A csendőr megnyomta az ajtó kilincsét és fölemelt fővel belépett a temetőbe.

Ti is bementetek volna, fiúk? Nos, akkor derék legények vagytok!

Amint Palkó körülnézett, az egész kísértetraj hirtelen fehér párává foszlott. A hold békésen sütött a csendes temetőre. Palkó katonás léptekkel végigment a fejfák között és miután meggyőződött róla, hogy most már minden a legjobb rendben van, kiment megint a kis ajtón és tovább ballagott az éjben.

Száz lépést se tett az utcán, mikor megint maga előtt látta a sárga csendőrkaszárnyát. A kaszárnya kapuja előtt ott állott a nagybajuszú őrmester, füstölgő pipával aszájában.

-Nos, öcskös, mi újság? – kérdezte.

Pali mereven szalutált.

-Jelentem alássan, őrmester uram, nincs semmi különös újság.

Az őrmester csodálkozva mérte végig a legényt.

-Nem esett semmi bajod az éjjel?

-Egypár apró-cseprő rendbontás volt ugyan, de nagyobb baj nem lett belőle.

-Jól van, öcsém, akkor eredj aludni. Különben is fáradt lehetsz.

Bevezette a kaszárnyába és megmutatta neki az ágyát. Tizenkét egyforma vaságy állott a hálóteremben. Valamennyi üres volt.

-Pihenj le, – szólt az őrmester, – és ha később jönnek a hálótársaid, ne törődjél velük.

Palkó lefeküdt és mindjárt el is aludt.

Félóra múlva azonban fölébresztette valami. Nagy morgást, korgást, cammogást és sziszegést hallott, hogy megrendült bele az egész kaszárnya. Az ajtó kipattant és bejöttek a hálótársai. Ugyancsak furcsa kompánia volt. Elsőnek egy irgalmatlan nagy hímoroszlán robogott be. Majd puha macskatalpon beszökött egy izzó szemű tigris. A tigrist lompos nagy hiéna, a hiénát párduc követte nyomon. És még egyre jöttek a fenevadak. Vadkan és farkas is volt köztük. Összesen tizenketten voltak. Mint sereghajtó hatalmas csörgőkígyó kúszott a szobába.

A fenevadak nagyokat ásítoztak és miután morogva és szimatolva körüljárták a hálótermet, mindegyikük belefeküdt egy-egy üres ágyba. Mivel azonban éppen tizenketten voltak és Palkó már elfoglalta az egyik ágyat, a csörgőkígyónak nem jutott fekvőhely. Ez a dolog láthatólag igen fölizgatta a csúszó-mászót. Haragosan csörögve cikázott ide-oda a szobában, az egyik ágytól a másikhoz. Az oroszlán, a tigris és a többi fenevadak közül egyik sem akarta hálótársának a csörgőkígyót. Mindegyik csattogó fogakkal zavarta el az ágya mellől. A bőszült morgásnak és nyughatatlan csörgésnek nem lett se vége, se hossza.

Peckes Palkó végül kifogyott a türelméből.

-Mi lesz már, cimborák? Reggelig se akartok megnyugodni?

És mivel a kígyó még egyre folytatta körútját a szobában, odaszólította magához:

-Ha ennyire van a dolog, kígyó koma, akkor gyere az én ágyamba. Úgyis mi ketten vagyunk itt a legvékonyabb legények.

A kígyó odakúszott Palkó ágyához és fölágaskodott, miközben apró két szeme úgy ragyogott, mint a gyémánt. A csendőr megfogta hidegtestét és behúzta az ágyába, akár a vizes vödör kötelét.

-Feküdj a lábamhoz, – mondta – és most már ne csörögj többet.

Mivel nagyon álmos volt, a jobbik oldalára fordult, a fülére húzta a pokrócot és tüstént mély álomba merült. Reggelre kelve egyedül találta magát a hálóteremben. A csörgőkígyó és a többi fenevad már régen elkotródott, Isten tudná, hogy hová.

A nap szépen sütött odakünn és amint Palkó öltözködés közben egy pillanatra az ablakhoz lépett, a nap sugaraiban szivárványos betűkkel rótt írást látott ragyogni. Elolvasta az írást, amely így szólt:

Bátraké a szerencse.

S ha a mesémből egy szó sem volna igaz, ennek az egy mondásnak minden betűje való igazság. Ezt még tapasztalni fogjátok az életben, azért is ne ijedjetek meg soha a magatok árnyékától.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf