Lőrinczy György: Az ördög szeme

ordogszemeAlig, hogy leszállt az esti szürkület, az országos vásár, a jámbor vidék nagy, félszeg csődülete, amelyben háromhónaponként összegyűjti minden naivitását, egy csomóba, hirtelen fölbomlott. A hevenyészett sátrakat széjjelszedték, a bódékban ládákat tömtek, miközben még folyton pörlekedtek a visszatérő makacs alkuvókkal, akik reggeltől fogva sem tudták elszánni magukat, hogy megadják a koronákat, amik különbözetképpen mutatkoztak az eladó és a vevő között. Még lármásan kínálgatták imitt-amott a tarka lim-lomot, amivel egy nap alatt alaposan kifosztották a hiszékeny falusi népet, melyet olyan könnyedén ejt meg a festett cifraság. Csak a helyi iparosok és kereskedők sátrai csöndesek s többnyire ezek a legviseltebbek is. Mint a komoly munka, mely hivalkodni röstell és fecsegni nem ér rá.

    Fényes ékszeres bódé háta mögött, úgyszólván eldugva állott a Bábonyi uram szappanos sátora. Bábonyi uramé, aki hét vármegye leghíresebb szappanfőző meg gyertyamártó mestere. Aminélfogva sokkal kevélyebb kékbeli patrícius, semhogy kiálljon a vásári sátor alá, gyülevész kalmárok módjára, akiknek a portékája eredetéhez, Bábonyi uram szerint, sok szó fér. Ellenben a vásár tisztes polgári hasznát ő sem hagyhatja az ebek harmincadjára. Arravaló a sátra. A két ellentétet szépen összeegyezteti számára a kisasszony. A kisasszony, aki ma már mindenütt ott terem. A színpadon, az iskolamesteri katedrán, az írógép mellett, s a bank csengő aranyai, a divattermek menyasszonyi kelengyéi és a kávéházi páholyok cukorhalmai között is. Mindenütt mosolygósan. Az Isten tudja mi minden van ezeknek a kisasszonyoknak a mosolygása mögött! Egyiknek családi, másiknak szerelmi tragédia, vagy a vaksorsnak egyéb durva tréfája. Ők csak mosolyognak. Mosolyogva birkóznak az élettel, a tömérdek brutális akadállyal. S mindazzal, amibe annyi férfiember megszakad, ők mosolyogva játszanak. A Bábonyi uram kisasszonya is ilyen volt. És azonfelül árva, sugár, hajlékony, ügyes, fiatal, szép és – szőke. Terkának hívták; Maros Terkának.

    Terka a szellős ponyvasátor alól mosolyogva bámult a vásárvégi nagy kavarodásba. Mindenki sietett, kapkodott, vagy valakit keresett. S ez a tömérdek feje-vesztett, lótó-futó ember úgy látszott a Terka nyugodt kék szeme előtt, mintha egy nagy bolondokházává lett volna a piac. Mulatott rajta és mosolygott. Eközben eszébe jutott, hogy neki is ideje volna összeszednie a sátorfáját. Végignézett a megmaradt portékáján. Az asztalon néhány tábla szappan feküdt; a sátortakarókon öt-hat köteg gyertya lógott mindössze. A többi elkelt mind. Jó vásár volt: Bábonyi uram nyilván nagyon meg lesz elégedve. S miután mindezt számon szedte, az asztalfiókból a zsebkendőjébe öntötte a vásári bevételt. Négy-öt marék bronz-, nikkel-, és ezüstpénz volt, közötte elkeveredve egypár papiros is. Összekötötte a kendőt, betette a táskájába, amit aztán közömbös megszokottsággal a karjára akasztott. Hazafelé készült, de észrevette Parnak urat a sátor előtt. Az ezüstfogós botjára támaszkodott és Terkát nézte. S mikor a lány fölpillantott, köszönt neki. Nyájasan és udvariasan, mint mindig.

    -Na hát, Terka kisasszony! Jó vásár volt?

    Terka mosolygott.

    -Köszönöm, nagyságos úr, meglehetős.

    Vénülő piperkőc volt Parnak Boldizsár. És gazdag. Legalább annak látszott, noha erről sok mindenfélét pletykáltak. De az aranylánc, a melltű, a faogat a kisvároban a pletykát is megcáfolja. Az aranyborjú a becsületes vidék lelkén jobban uralkodik, mint a nagy városén. A nagyvárosnak sok bálványa van, a kisvárosnak csak egy: a pénz, a vagyon. Parnak Boldizsár a zsebéből kis ékszerdobozt vett elő és a leánynak nyújtotta.

    -Nézze csak. Én is vettem ám valamit!

    Terka kinyitotta a dobozt; pompás briliáns aranygyűrű volt benne. S a gyémánt nyugtalan tüze, száz kápráztató színével a leány szemébe villant. Az ujja között megforgatta az ékszert s a szeme akaratlanul együtt játszott annak ragyogásával. Finom rezgésével szinte összefonódott a lelke, mintha titkos, babonás kapcsolat pókhálóját szőtte volna köréje valami láthatatlan hatalom. Elpirult, mialatt szelíd szemének ártatlan tükre megzavarodott. Tán nem is tudta, hogy sóvár sóhajtás tört elő kinyílt ajkán.

    -Óh, mily gyönyörű! Milyen fenséges!

    Parnak úr mosolygott.

    -Nem próbálja fel? – kérdezte. Azt hiszem, éppen a maga kis fehér ujjára való, Terka…

    A leánynak reszketett mind a két keze, míg felhúzta. A szíve izgatottan dobogott. Már az ujján volt a gyűrű s kinyújtotta a kezét, távoltartotta meg közelebb húzta és forgatta, jobbra-balra, mintha valami boszorkánytáncot járna a kőből feléje sugárzó fényes, ugráló, tüzes színekkel, melyek ragadták magukkal. A férfi gyönyörködő tekintetével kísérte a leánymozdulatait és kissé rekedten suttogta feléje:

    -Tetszik? kis Terka! Magának szántam.

    A leány elsápadt. Felvetette a fejét és a férfira nézett. És egyszerre úrrá lett rajta valami szorongó érzés. A férfinek a szemében ugyanazt a színes, ugráló tüzet látta, ami a gyémántból feléje szikrázott. Megijedt. Olyasmit érzett, mintha a férfi szeme és az a bűvös kő egyelértene s gonosz és fondor szövetségben volna… Idegesen, kapkodva rángatta le az ujjáról a gyűrűt ás ougatottan, sebtibe, szinte belegyűrte a tokba. Aztán a gyűlölet durva, merev kézmozdulatával lökte oda Parnak elébe.

    -Tegye el. Nem kell. Csúnya. Úgy fénylik, mint az ördög szeme.

    Az ékszerre mutatott, mintha arról beszélne, de a Parnak szemére értette. A férfi nagyot nevetett.

    -Az ördög szeme? Milyen az? Pedig úgy illik az ujjára, kis Terka! Ha mást gondolna… Talán holnap…

    A leány összeszorította az ajkát és nem felelt. Fel is tekintett. A hóna alá kapta a megmaradt portékáját és gyorsan sietett ki a sátorból. Parnak köszöntésére a fejét lesütve, biccentett. Aztán szinte futott hazáig. Ledobta a csomagjait és egy szappandarabbal megmosta a kezét, mintha piszkos lett volna. Pedig olyan fehér volt, mint a hó. Nem is vacsorázott, azt mondta, hogy nagyon fáradt. Alig várta, hogy elbújhasson fehér párnái közé. Lehunyta a szemét, de elaludni nem tudott. Mindig a gyémántot és a férfi szemét látta a sötétben s izgatott szendergése közben a kettő összekeveredett előtte, és a tűz fölött, mely a szemébe káprázott, sötét, fekete arc körvonalai rajzolódtak. Az ördög arca vigyorgott rája s Terka imádságba fogott. De minduntalan megakadt. Kinyitotta a szemét és sokáig bámult az éjszaka sötétségébe. Nem látott semmit s akkor megint lehunyta szőke pilláit. És az ördög szeme tüstént ott termett előtte. A gyémánt ravasz, hideg lánja a szemébe villant s mintha a fénye egy szót lobogott volna a sötétségbe.

    Holnap…

szozattv


szozat a tiszta hang nyiro pl Fényességes csillagok 1124 trianonest A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf