Lőrinczy György: Az ördög szeme

ordogszemeAlig, hogy leszállt az esti szürkület, az országos vásár, a jámbor vidék nagy, félszeg csődülete, amelyben háromhónaponként összegyűjti minden naivitását, egy csomóba, hirtelen fölbomlott. A hevenyészett sátrakat széjjelszedték, a bódékban ládákat tömtek, miközben még folyton pörlekedtek a visszatérő makacs alkuvókkal, akik reggeltől fogva sem tudták elszánni magukat, hogy megadják a koronákat, amik különbözetképpen mutatkoztak az eladó és a vevő között. Még lármásan kínálgatták imitt-amott a tarka lim-lomot, amivel egy nap alatt alaposan kifosztották a hiszékeny falusi népet, melyet olyan könnyedén ejt meg a festett cifraság. Csak a helyi iparosok és kereskedők sátrai csöndesek s többnyire ezek a legviseltebbek is. Mint a komoly munka, mely hivalkodni röstell és fecsegni nem ér rá.

    Fényes ékszeres bódé háta mögött, úgyszólván eldugva állott a Bábonyi uram szappanos sátora. Bábonyi uramé, aki hét vármegye leghíresebb szappanfőző meg gyertyamártó mestere. Aminélfogva sokkal kevélyebb kékbeli patrícius, semhogy kiálljon a vásári sátor alá, gyülevész kalmárok módjára, akiknek a portékája eredetéhez, Bábonyi uram szerint, sok szó fér. Ellenben a vásár tisztes polgári hasznát ő sem hagyhatja az ebek harmincadjára. Arravaló a sátra. A két ellentétet szépen összeegyezteti számára a kisasszony. A kisasszony, aki ma már mindenütt ott terem. A színpadon, az iskolamesteri katedrán, az írógép mellett, s a bank csengő aranyai, a divattermek menyasszonyi kelengyéi és a kávéházi páholyok cukorhalmai között is. Mindenütt mosolygósan. Az Isten tudja mi minden van ezeknek a kisasszonyoknak a mosolygása mögött! Egyiknek családi, másiknak szerelmi tragédia, vagy a vaksorsnak egyéb durva tréfája. Ők csak mosolyognak. Mosolyogva birkóznak az élettel, a tömérdek brutális akadállyal. S mindazzal, amibe annyi férfiember megszakad, ők mosolyogva játszanak. A Bábonyi uram kisasszonya is ilyen volt. És azonfelül árva, sugár, hajlékony, ügyes, fiatal, szép és – szőke. Terkának hívták; Maros Terkának.

    Terka a szellős ponyvasátor alól mosolyogva bámult a vásárvégi nagy kavarodásba. Mindenki sietett, kapkodott, vagy valakit keresett. S ez a tömérdek feje-vesztett, lótó-futó ember úgy látszott a Terka nyugodt kék szeme előtt, mintha egy nagy bolondokházává lett volna a piac. Mulatott rajta és mosolygott. Eközben eszébe jutott, hogy neki is ideje volna összeszednie a sátorfáját. Végignézett a megmaradt portékáján. Az asztalon néhány tábla szappan feküdt; a sátortakarókon öt-hat köteg gyertya lógott mindössze. A többi elkelt mind. Jó vásár volt: Bábonyi uram nyilván nagyon meg lesz elégedve. S miután mindezt számon szedte, az asztalfiókból a zsebkendőjébe öntötte a vásári bevételt. Négy-öt marék bronz-, nikkel-, és ezüstpénz volt, közötte elkeveredve egypár papiros is. Összekötötte a kendőt, betette a táskájába, amit aztán közömbös megszokottsággal a karjára akasztott. Hazafelé készült, de észrevette Parnak urat a sátor előtt. Az ezüstfogós botjára támaszkodott és Terkát nézte. S mikor a lány fölpillantott, köszönt neki. Nyájasan és udvariasan, mint mindig.

    -Na hát, Terka kisasszony! Jó vásár volt?

    Terka mosolygott.

    -Köszönöm, nagyságos úr, meglehetős.

    Vénülő piperkőc volt Parnak Boldizsár. És gazdag. Legalább annak látszott, noha erről sok mindenfélét pletykáltak. De az aranylánc, a melltű, a faogat a kisvároban a pletykát is megcáfolja. Az aranyborjú a becsületes vidék lelkén jobban uralkodik, mint a nagy városén. A nagyvárosnak sok bálványa van, a kisvárosnak csak egy: a pénz, a vagyon. Parnak Boldizsár a zsebéből kis ékszerdobozt vett elő és a leánynak nyújtotta.

    -Nézze csak. Én is vettem ám valamit!

    Terka kinyitotta a dobozt; pompás briliáns aranygyűrű volt benne. S a gyémánt nyugtalan tüze, száz kápráztató színével a leány szemébe villant. Az ujja között megforgatta az ékszert s a szeme akaratlanul együtt játszott annak ragyogásával. Finom rezgésével szinte összefonódott a lelke, mintha titkos, babonás kapcsolat pókhálóját szőtte volna köréje valami láthatatlan hatalom. Elpirult, mialatt szelíd szemének ártatlan tükre megzavarodott. Tán nem is tudta, hogy sóvár sóhajtás tört elő kinyílt ajkán.

    -Óh, mily gyönyörű! Milyen fenséges!

    Parnak úr mosolygott.

    -Nem próbálja fel? – kérdezte. Azt hiszem, éppen a maga kis fehér ujjára való, Terka…

    A leánynak reszketett mind a két keze, míg felhúzta. A szíve izgatottan dobogott. Már az ujján volt a gyűrű s kinyújtotta a kezét, távoltartotta meg közelebb húzta és forgatta, jobbra-balra, mintha valami boszorkánytáncot járna a kőből feléje sugárzó fényes, ugráló, tüzes színekkel, melyek ragadták magukkal. A férfi gyönyörködő tekintetével kísérte a leánymozdulatait és kissé rekedten suttogta feléje:

    -Tetszik? kis Terka! Magának szántam.

    A leány elsápadt. Felvetette a fejét és a férfira nézett. És egyszerre úrrá lett rajta valami szorongó érzés. A férfinek a szemében ugyanazt a színes, ugráló tüzet látta, ami a gyémántból feléje szikrázott. Megijedt. Olyasmit érzett, mintha a férfi szeme és az a bűvös kő egyelértene s gonosz és fondor szövetségben volna… Idegesen, kapkodva rángatta le az ujjáról a gyűrűt ás ougatottan, sebtibe, szinte belegyűrte a tokba. Aztán a gyűlölet durva, merev kézmozdulatával lökte oda Parnak elébe.

    -Tegye el. Nem kell. Csúnya. Úgy fénylik, mint az ördög szeme.

    Az ékszerre mutatott, mintha arról beszélne, de a Parnak szemére értette. A férfi nagyot nevetett.

    -Az ördög szeme? Milyen az? Pedig úgy illik az ujjára, kis Terka! Ha mást gondolna… Talán holnap…

    A leány összeszorította az ajkát és nem felelt. Fel is tekintett. A hóna alá kapta a megmaradt portékáját és gyorsan sietett ki a sátorból. Parnak köszöntésére a fejét lesütve, biccentett. Aztán szinte futott hazáig. Ledobta a csomagjait és egy szappandarabbal megmosta a kezét, mintha piszkos lett volna. Pedig olyan fehér volt, mint a hó. Nem is vacsorázott, azt mondta, hogy nagyon fáradt. Alig várta, hogy elbújhasson fehér párnái közé. Lehunyta a szemét, de elaludni nem tudott. Mindig a gyémántot és a férfi szemét látta a sötétben s izgatott szendergése közben a kettő összekeveredett előtte, és a tűz fölött, mely a szemébe káprázott, sötét, fekete arc körvonalai rajzolódtak. Az ördög arca vigyorgott rája s Terka imádságba fogott. De minduntalan megakadt. Kinyitotta a szemét és sokáig bámult az éjszaka sötétségébe. Nem látott semmit s akkor megint lehunyta szőke pilláit. És az ördög szeme tüstént ott termett előtte. A gyémánt ravasz, hideg lánja a szemébe villant s mintha a fénye egy szót lobogott volna a sötétségbe.

    Holnap…

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf