Muskátli - 2016. június

muskatli

 

muskatli
Melléklet jó gyermekeknek

2016. június / II. évfolyam / 10. szám

 

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

 

HÓNAPVERS

 

Pósa Lajos: Haladj, haladj, én nemzetem!

Haladj, haladj, én nemzetem!
Vezessen a honszerelem.
Mindig csak ez legyen neked
Világító szövétneked.
Ha tévelyegsz tán utadon,
Szirt fenyeget, sötét vadon:
E fény jelöl célhoz utat,
Örvényre is reá mutat.
Ragyogj, ragyogj, ég sugara,
Honszerelem szép csillaga!

verszerzodes het vezere

Haladj, haladj, én nemzetem!
Vezessen a honszerelem.
Őseidet el ne feledd,
Hírük, nevük nőjön veled.
Honért haltak hullatva vért,
Szentelj nekik örök babért.
Könnyeidet sírjukra sírd,
Erkölcsüket szívedbe írd.
Ragyogj, ragyogj, ég sugara,
Honszerelem szép csillaga!

Haladj, haladj, én nemzetem!
Vezessen a honszerelem.
Szánts-vess, kapálj, földmívelő,
Mosolyogjon rád a mező,
Fölötted a pacsirtaszó
Remény legyen, vigasztaló.
Verejtéked mind tiszta gyöngy:
Hajtson kalászt az ős göröngy.
Ragyogj, ragyogj, ég sugara,
Honszerelem szép csillaga!

Haladj, haladj, én nemzetem!
Vezessen a honszerelem.
Mester, művész, dolgozzatok!
Közelegnek az új korszakok.
Író, tudós, légy tűzkohó,
Az idegent átalkotó!
Költő lantját, ha pengeti:
Legyen dala mind nemzeti!
Ragyogj, ragyogj, ég sugara,
Honszerelem szép csillaga!

Haladj, haladj, én nemzetem!
Vezessen a honszerelem.
Magyar ifjak, tanuljatok!
Acél legyen a karotok!
Rátok tekint édesanyánk,
A mi kedves magyar hazánk.
Int a jövő … Csak nőjetek!
Oszlop legyen belőletek!
Ragyogj, ragyogj, ég sugara,
Honszerelem szép csillaga!

Forrás: Az Én Ujságom, III. évfolyam, 25. szám, 1892. június 19.

 

EMLÉKEZÉS

 

sebokzsigmond

100 éve hunyt el
Sebők Zsigmond újságíró, ifjúsági író,
a Mackó úr utazásai szerzője
(1916. június 4.)


Sternfeld Zsigmond néven született 1861. szeptember 22-én Párkányban. Korán megözvegyült anyja egy kis falusi bolt jövedelméből tartotta fenn a népes családot. A szorgalmas fiú 1880-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem természettudományi szakára iratkozott be, diplomát azonban soha nem szerzett, mert elcsábította az újságírás.
A Független Hírlap, majd a Pesti Hírlap tárcaírója lett, később Mikszáth Kálmán tanácsára Szegedre költözött, és három évig a Szegedi Naplónál dolgozott, ekkoriban jelent meg első elbeszéléskötete Alakok címmel. 1887-ben visszatért a fővárosba, ahol éppen kibontakozóban volt a magyar gyermekirodalom, a nagy mesélők, Grimm és Andersen meséinek fordításai mellett egyre-másra jelentek meg a gyermekújságok.
Pósa Lajos lapjához, Az Én Újságomhoz csatlakozott, és hamarosan közkedveltté vált Mikszáthéhoz hasonló, szellemes írásaival. Anekdotázó hangú, kiváló megfigyelő volt, kedvelte az apró, furcsa emberi tulajdonságokat. Kifogyhatatlan leleménnyel szőtte meséit, ragadta meg a gyermeki képzeletet. Nem csak szórakoztatni akart, nevelői ösztöne lehetővé tette, hogy a történetekbe rejtett tanulságot szőjön.
1890-től a Hét szerkesztőgárdájának is tagja volt, dolgozott a Budapesti Hírlapnak is. A lapot alapító és szerkesztő Rákosi Jenő unokahúgát, a műfordító Rákosi Erzsit vette feleségül, s így atyafiságba került a híres humorista Rákosi Viktorral, aki Sipulus álnéven írt. Az irodalmi elismerés nem késett sokáig: 1891-ben a Petőfi Társaság, 1892-ben a Dugonics Társaság, 1904-ben a Kisfaludy Társaság választotta tagjai közé.
1909-ben a Franklin Társulat gyermekújságot indított, amelynek szerkesztésére őt kérték fel, a Jó Pajtást barátjával, a magyar gyermekirodalom óriásával, Benedek Elekkel bocsátották útjára. Szeretettel és nagy hozzáértéssel, magas színvonalon szerkesztette a lapot. Az 1890-es években kezdte írni az életműve legjelentősebb részét alkotó Mackó-könyveket, amelyek először Az Én Újságomban jelentek meg folytatásokban, majd 1902-től könyv alakban is megörvendeztették a kis olvasókat, végül egész ciklus kerekedett ki a regényekből.
mackourMackó úr 1913-ig a Mackó Muki nevet viselte, ekkor döntött úgy megalkotója, hogy a dallamosabb és kifejezőbb Dörmögő Dömötörre kereszteli át. Az emberi tulajdonságokkal felruházott, az emberi társadalomban élő mackók állandó harcban állnak a ravaszdi Róka Miskával, aki sok borsot tör Dörmögő orra alá, és akit a folytatások kedvéért Dörmögő úr soha nem tud egyszer s mindenkorra legyőzni. Mackó úr jómódú méztermelő, aki Máramaroson él családjával, de nagyon szeret utazni. Útjai során újabb és újabb alakokkal ismerkedik meg, akik a magyar társadalom teljes körképét nyújtják.
Sebők Zsigmond népszerű és közkedvelt ember és író volt, pályatársai közül Mikszáth Kálmánhoz és Reviczky Gyulához fűzte mély barátság. Utolsó éveiben sokat betegeskedett, 1916. június 4-én halt meg Budapesten. Dörmögő Dömötörről kapta nevét az 1957-ben indult, máig népszerű gyermekmagazin.

Forrás: http://mtva.hu/hu/sajto-es-fotoarchivum

 

VALÓSMESE

 

Sebők Zsigmond: Kos apó bosszúja

kosBéla úrfi az iskolából jött haza, és bár szigorúan megparancsolta neki a mamája, hogy ne kószáljon el semerre, hanem tartson egyenesen hazafelé, mégis mit tett Béla úrfi?
Amint háta mögött volt az iskola, vesd el magad, futott a város szélére, ahol a tó van. Ott lapos pityköveket keresett magának és „békát” vetett a víz zöld síkján.
Igen tetszett neki ez a mulatság és gyönyörködött, mikor a kő villámsebesen végisiklott a vízen kétszer-háromszor fölugorva. Örömtől ragyogó szemekkel kiáltott föl a fiú:
- Ezt csinálja utánam Török Gyula, ha olyan kitűnő tanuló!
Hát persze Török Gyula nem tudna olyan ügyesen „békát” vetni, hanem azonnal jobban megtanulja a leckét, ami szintén valami.
Béla úrfi úgy belemelegedett a „békadobásba”, hogy levetette a kabátját. Akkor sivított még csak pompásan a hullámokon a pitykő!
Arra ment Kos úr az ő kedves családjával, nevezetesen szeretett élete párjával, azután három eladó felnőtt birkával és egy aranyos, fehér gyapjas kis barikával.
Azt mondja Kos úr:
- Ha nem csalódom, Béla úrfi az ott a tó partján és békát vet?
- Igen is, apó, az Béla úrfi, ismerjük, mert sokat szokta kerülni a mezőn az iskolát, - mondták bégetve a birkák.
- No, hát akkor menjünk a tóhoz, hadd lássa a birka, hogy veti a „békát” Béla úrfi.
Elmentek a tóhoz. Barika tószélre állt, szétvetette a lábait, mozgatta a füleit, kerekre nyitotta a szemeit, s mikor Béla dobott, elragadtatva kiáltott fel:
- Oh, be szép! Ja be gyönyörű!
És nevetett is, meg bégetett is a kis birka örömében. Azután így szólt:
- Nagyon szeretném tudni, mit csinál az úrfi, hogy a kő ugrál a vízen, mint egy kecskebéka, vagy egy kis csikó!
Kos apó odaszólt a fiúhoz:
- Legyen olyan szíves Béla úrfi, magyarázza meg barikának, hogyan csinálja azt, hogy a kő úgy ugráljon a vízen, mint egy kecskebéka, vagy egy kis csikó?
- Hát majd megmagyarázom, - szólt Béla gonoszul mosolyogva. - Nézz ide, barika!
Barika odanézett, Béla úrfi kezébe vett egy pitykőt, és így szólt:
- A kőnek olyan laposnak kell lenni, mint a négykrajcárosnak, azután megfogja az ember a szélét, így ni … látod?
- Igen is, látom, - béketett a barika.
- Azután lapjával elhajítja a víznek... így ni...
Csakhogy a kő nem a víznek repült, hanem a barika orrának, amin nagyot koppant. Béla úrfi pedig hahotázva kiáltotta:
- Nesze, barika, „béka”! Hahaha!
De gyorsan elmúlt a jó kedve, mert Kos úr igen megharagudott, hogy megbántotta az ő aranyos fehér gyapjas kis barikáját és jött, hogy girbe-gurba szavaival egy kicsit megdögönyözze a vásott fiút.
Hát most mit tett Béla úrfi? Nem vette tréfára a dolgot, hanem – ill a berek – neki iramodott a világnak. Még a kabátját is a tóparton hagyta.
Kos apó pedig mindegyre nyomában volt haragos családjával. Már-már utolérték az üldözők a menekülőt. Ekkor Béla úrfi meglátott egy létrát, mely egy kertfalnak volt támasztva, és arra gyorsan fölmászott. Ámde hasztalan remélte, hogy így megmenekül az igazságos büntetés elől, mert Kos apó nekiment a létrának, és girbe-gurba szavaival feldöntötte.
A létra felborult, Béla úrfi pedig lepottyant a földre. Itt megütötte magát, azonkívül a nadrágját is elszakította, és -  amit, hogy el ne felejtsünk – Kos apó néhányszor jól hátba lökte szarvaival, mondogatván:
- Nesze neked is „béka” … no még egy „béka”!
Addig dögönyözte Béla úrfit Kos apó, hogy végre élete párja megsokallta:
- Elég lesz már apjuk! - szól közbe. Ebből a leckéből is okulhat ő kelme!
Bezzeg sírt-rítt Béla úrfi, de nem sajnálta senki. Birka is azt mondta:
- Úgy kell neki, nézze meg az ember...
És jól megbégette a síró fiút.
Mikor Kos úr és családja eltávoztak, Béla úrfi föltápászkodott a földről s a tóhoz sántikált, hogy megkeresse az elhagyott kabátját. De azt nem találta meg.
Mit gondoltok, mit tett Béla úrfi papája, mikor fiacskája tépett nadrágban és a kabát nélkül hazajött?
Én nem tudom, mit tett, és csak annyit hallottam, hogy nem diós kaláccsal kínálta meg. Meghogy Béla úrfinak jó ideig elment a kedve attól, hogy iskolából jövet elkószáljon.

Forrás: Az Én Ujságom, III. évfolyam, 26. szám, 1892. június 26.

 

IRODALOM

 

Lőrincz Sarolta Aranka:
Régi és igaz történetek mai iskolás gyerekeknek / 4. történet /
Libapásztorkodás

libapasztorAmikor a nyári nap első sugara fölbukkant a keleti ég alján, az éjszaka ijedten tovarebbent. Az Ipoly menti rétek nagyot nyújtóztak a fényben. Fehér párák kezdtek lebegni a föld felett, majd lassan lecsapódtak a réti füvekre, virágokra, hogy ott a kelő nap sugaránál harmatcseppekké, gyémántszemekké változzanak.
   A folyó északi partján húzódó dombok között a falu is ébredezni kezdett. Elsőnek a kakasok kukorékolták el megszokott nótájukat, mire mozgolódás kezdődött a tyúkólakban, aztán a zsúpfedeles parasztházakban is.
 Ferkó még édes álmát aludta, amikor édesanyja megbökdöste rajta a dunyhát:
 Kisfiam ébredj, kelnyi kő!
Azzal, mint aki tudja, hogy a keltegetésből ennyi elég, a tűzhely körül kezdett sürgölődni. Ferkó megfordult a másik oldalára, mint aki nem hallott semmit. Az éjszakai álom úgy leragasztotta a szemét, hogy meg sem próbálta kinyitni. Édesanyja egyre csak csörgött a tűzhelynél, erre a makacs álom mégis csak elszállt. Nagy nehezen kikászálódott az ágyból miközben nagyokat ásított. Tapogatódzott egy ideig a ruhái után, de végül megtalálta a lócán, ahová az este lerakta. Felöltözött, szájába vizet vett a bögréből, tenyerébe köpte és megmosta a szemét.
Itt a tarisznyád, osztán mind megedd, amit Krisztyin nene ad, de el ne feledd ám megköszönnyi! - hallotta még anyja utolsó figyelmeztetését.
Ferkónak fölösleges volt mondani, hogy egyen meg mindent, mert az étvágyért nem kellett a boltba mennie. Sietve kapkodta meztelen lábait, de az út szélén álló kőkereszt előtt mégis megállt. Egy gyors keresztvetéssel elmormolta megszokott reggeli imáját, de nem időzhetett, nem akart elkésni, tudta Krisztyin nene és a libák várják. Valóban, az öregasszony már ott állt a pitvarajtóban, egyik kezében nagy karéj kenyér, a másikban egy bögre frissen fejt tej.
Mikor kelhet ez az öregasszony, lehet, hogy már éjféltől boszorkányságon töri a fejét.- gondolta Ferkó.
 Adjon Isten jó reggelt!- köszönt illemtudóan.
 Neked is fiam, vájjék egísígedre az éccakai nyugodalom!- felelte a nene és már nyújtotta is a bögrét, meg a karéj kenyeret a gyerek felé.
Ferkó megitta a friss habos tejet, a kenyeret ügyesen a tarisznyájába csúsztatta, közben megköszönte, ahogy édesanyja tanította. A libák már türelmetlenkedtek a kapunál, ezért keresni kezdte a libahajtó botját. Tegnap hazafelé szép fehérre hántotta, mert Jóska barátjának is fehér volt, hát az övé is legyen fehér. Az ólajtó mellett azonban nem találta. Krisztyin nene fürkészően nézett Ferkóra. Gondolta, hogy a gyerek a botot keresi, ezért szigorúan rászólt:
Ne keresd, mer az este összetörtem! Máskor ne hántsd le a kérgit, mer a fehér bot, rontást hoz a libákra! Majd vágsz magadnak máskot a patak mellett!- azzal választ sem várva, hirtelen becsukta a pitvar ajtót és eltűnt a házban. Ferkó egy darabig elhűlve állt, mint a sóbálvány.
Nofene, mégis boszorkány az öregasszony, tudtam én ezt!- morfondírozott magában.
 A libafalka bot híján sehogy sem akart szót fogadni, de azért nagy nehezen kihajtotta őket az útra. Az árok szélén nőtt szederfáról gyorsan letört egy ágat, s amikor megsuhogtatta, a ludak nagy gágogásba, kezdtek. Szárnyaikat meg-meglebbentve próbáltak felrepülni. A kislibák repülni még nem tudtak, így a ludak szárnyalása alábbhagyott. Beletörődve, hogy nem repülhetnek, libasorban poroszkáltak a Gömbölyű pást felé, nyomukban az álmosan lépegető Ferkóval.
   Az Ipoly kanyargós szalagja hol innen, hol onnan bukkant elő a sűrű fűzfabokrok közül, csalogatva a libacsapatot egy kis fürdőzésre. Ferkó mint tapasztalt libapásztor tudta, hogyha a ludak jól kifürdik magukat, utána nyugodtabban legelnek. Hagyta hadd szaladjanak a vízbe, addig majd elfogyassza Krisztyin nene kakastejjel dagasztott kenyérkéjét. Leült a folyó magas partjára és belecsípett a kenyérbélbe, közben figyelni kezdett a falu felé, jön e már Jóska barátja a libáival. Jött bizony. Dehogy jött, rohant a libái nyomában, mert az ő lúdjai valóban szárnyra kaptak a kislibákat maguk mögött hagyva. A ludak egyenesen be a vízbe, a libák meg a nyomukban. Jóska odaérve barátságosan hátba vágta Ferkót és lehuppant mellé a pandalra.
kenyer   No, látom, hugy a gazdasszonyod gondoskodott rólad!- mondta és áhítattal nézte a nagy karéj kenyeret.
  Ferkó szó nélkül kettétörte és a kenyér felét a barátjának nyújtotta. Amíg a libák fürödtek, addig a két fiú a maradék kenyeret elmajszolta.  
  Közben a falu felől egyre több libafalka ereszkedett az Ipoly menti rétek felé, nyomukban a kis libapásztorokkal. A kisleányok tarka bő szoknyában virítottak, mint a réti virágok, a fiúcskák fehér vászongatyában lépegettek, mint a gólyák a réten. De abban mind egyformák voltak, hogy mezítláb, cipő nélkül. A kislányok apró, sima köveket kezdtek szedegetni a folyó homokos szélén, aztán leültek a fűben és perézni kezdtek. Ez a játék nagy kézügyességet kívánt, mert a levegőbe dobott kövecskéket egyszerre kellett elkapni, úgy, hogy a kézfejre essenek. A fiúk is lapos köveket szedtek, de ők szánkáztatni kezdték a folyó sima víztükrén.
  Nézd, az enyim négyest ugrott!- kiáltotta Jóska nagy örömmel. Valóban, a vízre dobott kövek simán csúsztak a víztükör tetején, többször is kacsázva. Mikor a lökési erő elfogyott, egymás után sorra tűntek el a sötét vízben. Egy darabig ment a játék, de miután elfogytak a lapos kövek, más szórakozás után kellett nézni. A fiúk háromágú botokat törtek a közeli fűzfabokrokról és csüggözni kezdtek. Ebben a játékban ügyesen kellett célba dobni és futni. Ferkó és Jóska egy bizonyos távolságra felállították a háromágú botjaikat és egy rövid bottal célba vették.  Csősznek beállt valamelyik ügyesebb fiú, aki a hosszú botját körbe-körbe forgatva igyekezett megakadályozni, hogy a többiek eltalálják, leüssék a háromágú csüggöket és még a célba is befussanak. Annyira átadták magukat a mozgásnak, a játék örömének, hogy észre sem vették mikor jöttek ki a libák a vízből és merre indultak legelni. Közben az a fiú, aki mindig veszített otthagyta a csüggözőket és elment sarat szedni a válykosoknál. Gombóccá gyúrta, botot szúrt bele, a feje fölött megforgatta, és messzire hajította. A sárgombóc egy ideig pörgött a levegőben, s ahogy földet ért, nagyot pukkanva szétlapult. A fiú elkiáltotta magát:
  Így durran a Gyurász Rozi ülepe!
Erre a megnevezett kislány sem hagyta magát, pajtásaival csúfolódásba kezdett: Csícseri borsó kis korsó, téged a kisördög belemorzsó!”
 Az önfeledt játék közben a gyerekek észre sem vették, hogy libáik a kaszálatlan rétek felé indultak. Mivel senki sem állta útjukat, elégedetten taposták, csipkedték a kövér füvet. A Gerébek alatt, nem messzire az Ipolytól üldögélt a csősz, aki fürkészve nézett szerteszét. Mikor észrevette, hogy a libák bent vannak a tilosban, furkósbotjával mérgesen hadonászni kezdett és nagyokat káromkodva kiabált a gyerekcsapat felé:
Azt a erre, arra, majd adok én nektek! Nem vigyáztok a libákra, csak a játékon van az eszetek, mingyán behajtom az összes libafalkát!
 A gyerekek ijedten abbahagyták a játékot és szétrebbenve, ahányan voltak, annyifelé szaladtak. Azon igyekeztek, hogy még mielőtt a csősz odaér, kihajtsák a nagyfűből a libáikat.  Mire a sánta csősz odabicegett, minden liba biztonságos helyen volt, így egyet sem tudott elhajtani. Mérgesen, dörmögve bicegett vissza a Gerébek alatt lévő szilvafák alá. A gyerekek csúfolódva dalra fakadtak:
Pista bátya kiment a libalegelőre,
Meglátta a libafalkát legelnyi a fűben,
Hej, Rozi micsoda, egy falka liba,
 Hajtsuk be a kis komrába, lesz száz korona!
Visongtak, ugrándoztak, örültek, hogy túljártak a csősz éberségén. A gondtalan játék tovább folytatódott, míg egyszer csak megszólalt a déli harangszó. A gyerekek másfajta rigmusokat kezdtek kiáltozni.
 Harangoznak dére, liba pecsenyére, nincs itthon a gazda, megette a macska!
A falu irányából ekkor egymás után megjelentek a mamikák, mindegyik valamilyen kosarat, vagy edényt tartott a kezében. A gyerekek felismerték, hogy kinek hozzák az ebédet, újból skandálni kezdték:
Dénes Ilinek ebédet hoznak, Mónár Örzsinek ebédet hoznak, Mézes Márinak ebédet hoznak!
Addig kiáltozták, amíg oda nem ért az ebédhozó.  Az ebédhozás kiváltsága csak azoknak járt, akik a saját liba falkájukat őrizték. Ferkó szeme is kopogott az éhségtől, de a libáit nem hagyhatta őrizetlenül a réten. Szerencsére Jóska barátja a közelben lakott, gyorsan hazaszaladt és nemsokára meg is érkezett pár szem krumplival a szakácskájában. Kinézték maguknak, hol van megfelelő hely a tűzgyújtásra, aztán száraz faágakat szedtek és meggyújtották a tüzet. A krumplit sárgombócba gyúrták, s amikor már jó nagy volt a parázs belerakták, megsütötték. Ahogy hűlni kezdett, a megsült sárból kihámozták és jóízűen megették.
   A nap egyre rövidült az árnyékok hosszúra nyúltak. A gyerekek a libafalkák mellé állva ügyeltek, hogy minden liba nagy begyet rakjon. A kislányok megint dalra fakadtak.  Csutkáim, burikáim, papajkáim, siessetek begyet raknyi, haza mennék tüzet raknyi…
  Annak érdekében, hogy a libáikat jóltartva hajthassák haza, torkuk minden élével daloltak. Végül a vezér ludak megindultak az út felé, a libák meg a nyomukban. A játéktól kifáradt libapásztorok is igyekeztek a libafalkáik után.
Ferkó is ballagott, már nagyon éhes volt, még a vasszöget is megette volna. Krisztyin nene elégedetten nézett végig a libáin, jó pásztoruk volt, mert nagy begyet raktak.
No, gyerekem, gyű vacsoráznyi!- mondta és egy nagy tányér bablevest tett az asztalra.
A levesben hosszú hagymaszárak úszkáltak, ez sehogy sem tetszett Ferkónak. Kanalazta a levest, de a zöld szálakat minduntalan a tányér szélére tologatta.
   Az öregasszony meglátta és rászólt: Te, kutya Ferkó, edd meg azt a cíbiket, nem tudod, hogy mitő nyősz nagyra!  
Ferkó nem szólt semmit, de egy óvatlan pillanatban, amikor a nene nem nézett oda, a hagymaszárakat a tarisznyájába rejtette. A levest gyorsan kikanalazta, üres lett a tányér, mehetett haza. Illedelmesen elköszönt és azon igyekezett, hogy a hagymaszárakat minél előbb kidobhassa a tarisznyájából.   
 No, szógám, meggyütté?- örvendezett nagyapja, amint Ferkót meglátta.
Gondolom mán vacsoráztá. Mit adott ennyi az a víny boszorkány? Biztos hagymaszáras bablevest.- mondta és huncut nevetéssel Ferkóra kacsintott.
Honnan tuggya kend, tán kend is ett abbó a levesbő? Tán udvarót is kend fiatal korába Krisztyin nenének? -vágott vissza Ferkó, de nagyapja csak nevetett.
No, siess, mosakodj szógám, oszten uzsgyi, be az ágyba, mer hónap újbó korán kő kelned!- mondta még mindig nevetve, meglegyintve Ferkó fülét. Aztán bütykös ujjai közé tintaceruzát szorított és nagy odafigyeléssel valamit jegyezni kezdett az asztalon lévő kalendáriumba.

A mese itt, a Muskátliban jelent meg először.

 

PÓSA BÁCSI TARSOLYÁBÓL

 

A szerkesztő bácsi postája


* Jaj, Ilonka lelkem, nagyot kívánsz tőlem, mikor azt kívánod, hogy menjek el a vizsgálatodra Kovásznára. Egyik Kolozsvárra hív, másik Miskolcra, harmadik Tokajba, negyedik Técsőre, ötödik Rimaszombatba és így tovább egy pár száz helyre. Hát  már most hová menjek? Madárnak kéne lennem, hogy egy pár pillanatra bekukkanthassak mindenüvé, ahová hívnak. Pedig úgy szeretném, ha hallhatnám, hogy feleltek. De megtudom én azt azért, mert minden gyermek meg szokta írni: hogy sikerült a vizsgálatja. Nagyon sokan még a bizonyítványt is lemásolják, hogy lássam: milyen haladást tettek a tudományban. Majd írd meg te is, kedves húgom. Tudom előre, hogy olyat írsz, aminek nagyon fogok örülni. (Toperczer Ilonkának, ÉNU 1905. június 11. száma)

* Örömmel olvastam leveledből, hogy már letetted a magánvizsgálatot, és hogy minden tárgyból kitűnő bizonyítványt kaptál. Munka után most már édes lesz a jutalom. De azért a vakációban is olvasgass, öcsém, szíved, lelked gyönyörűségére és okulására valót. Levelet is írogass, ha kedved tartja; mert nekem nagy örömem telik kis olvasóimnak leveleiben. (Oblat Leónak, ÉNU 1906. május 27.)

*  Megkaptam a magyar ruhás arcképedet, kis vitézem. Olyan vagy, mint valami kis kuruc. Szinte hallom a sarkantyúd pengését, látom a kardod villogását, és egészen ide cseng harcba hívó hangod. Csak aztán le ne vessen az a kerekeken járó tüzes paripa! (Szente Károlynak, ÉNU 1906. június 10.)

Közmondások

* Az írott virágot sokan dicsérik, de senki se szagolja.
* A hideg víz sok bajt elvisz.
* Kinek mi szívében, kitetszik szemében.
* Ki sokat kíván, keveset nyer.
* Kenyérhaj is mézes falat gyanánt esik az éhes embernek.
* Ésszel, kézzel sokra mehetsz.

Forrás: Az Én Ujságom, III. évfolyam, 23. szám, 1892. június 5.

* Ha adsz, adj jó szívvel.
* Ki levest akar enni, kanál legyen kezében.
* Rózsa nincs tövis nélkül.
* Nagy bánatban nehéz víg arcot mutatni.
* Ki mást becsül, magát becsüli meg.
* Kicsiny a bors, de erős.
* Ahány fej, annyi gondolat.
* Ha a tó kiszárad, magától is kiugrik a béka.

Forrás: Az Én Ujságom, III. évfolyam, 24. szám, 1892. június 12.
Írta: Pósa bácsi a kis olvasóinak

 

IMÁDSÁG

 

posalajosszobor

Pósa Lajos: Hit, remény

 

Hiszem és remélem, hogy, aki küzd, annak
Pártfogói mindig magasabb hatalmak.
Nem hagyják elesni,
Vagy ha el is esik:
Ott teremnek mindjárt
S rögtön fölemelik.
És szárnyakat adnak csüggedő lelkének,
Hogy higgyen, reméljen... hiszek és remélek!

 

Forrás: Az Én Ujságom, XVI. évfolyam, 26. szám, 1905. június 25.

 

TERMÉSZET

 

barazdabillegetoHerman Ottó:
A barázdabillegető

 

A tyúkfélék nagyon gondos szülék. Mihelyt valami ragadozó emlős vagy szárnyas, szóval bárminő ellenség fölbukkan, vészhangot hallatnak, mire a zsenge csibék sietve menekülnek az oltalmat nyújtó anyai szárny alá.
Ha egy-egy tapasztalatlan apróság közelebb mer menni valami tócsához, patakhoz, vagy kőbe botlik és leesik: a kotló erre is talál figyelmeztető, korholó hangot. A csibe tüstént meghallja a figyelmeztető szózatot és sietve csatlakozik a többiekhez.
De nem csak tyúkfélénél tapasztalunk ilyen tulajdonságot, hanem a víziszárnyasoknál, a vadkacsánál, a vadlúdnál is. Mihelyt fönt a magasban fölbukkan a veszedelem valaminő ragadozó alakjában, az apróságok a figyelmeztető hápogásra, gágogásra tüstént elrejtőznek, vagy víz alá buknak. Ebben a házi kacsák csak olyan ügyesek, mint atyafiságuk: a vadkacsaféle.
A gólya, a fecske repülésből a fiainak leckeórát ad. Valósággal buzdítja, körül röpködi, sőt figyelmeztetésül meg-meg bökdösi őket, úgy hogy lassanként eltanulják azt is, hogy kell bogarakat röptében elkapni. A gólya minden fiaival röpülőpróbát végeztet, kígyót, békát vagy egeret szerez, s azt röpülés közben kiejti a csőréből, a fiak pedig versengve kapdosnak az eledel után. Amelyik már ügyesebb, az esés közben is elkapkodja a prédát. A gyakorlatlanabbak a földre szállnak, s onnan iparkodnak a zsákmányt a többi elől elharácsolni. A szárnyas –világban a szülő kétségtelenül sokat fáradozik azon, hogy fiaiban az ügyességet és a megélhetés mindenféle ösztönét kifejlessze.

Forrás: Az Én Ujságom, XIII. évfolyam, 25. szám, 1902. június 25.

 

Szerkesztette: Homoly Erzsó

 

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf