Tóth Kálmán: Kik voltak a honvédek?

– Kik voltak a honvédek, jó apám,
Hogy ennyit emlegetik nevüket? –
– Midőn hazánkra törtek hét felől,
Őket szülé a nemzetbecsület.
Ha megnősz egykor, édes gyermekem,
S szívedben érzesz büszke örömöt:
Hogy hazád neve messze ismerős,
Fiam! – a honvédeknek köszönöd!

– Voltál-e honvéd te is, jó apám?
– Igen, az voltam, édes gyermekem,
Hogy én is védhessem a nemzetet,
Megengedé a jó Isten nekem.
Mert férfinak, a hon védésinél
Nagyobb kegyet nem adhat már az ég;
Még gyenge ifjú voltam akkor én,
Tölgyek között fűszál, de ott valék. –

– S a honvédek vették be Budavárt? –
Mutasd, apám, mutasd meg, merre, hol?
– Nézd, gyermekem, nézd, ottan dél felé,
Hol a hegyen most két út összefoly.
A hajnal éppen akkor lépte át
A hegytetőket, büszkén, véresen…
Így léptek ők is a várfokra föl,
Óh! ennél szebb nap nem lesz sohasem! –

– S a harc végtére mégis elveszett:
Mi tette ezt? beszéld el, jó apám!
– A diadalnak őrült mámora,
Ifjú versengés, árulás talán;
Mert nagy volt akkor a mi nemzetünk,
Világ hallá, ha toppant serege,
Nem az erőszak, nem kétségbe’sés,
Belső viszály, oh! az győzte le.

– S a tizenhárom tábornok ki volt,
Kinek képét árulják mostan itt?
– Oh, fiam, ez a legszörnyűbb eset,
Amit eddig a történet tanít;
Megrendül a hit, hogy ez végbement,
Úgy fojtattak bitón meg – s annyian;
De ne beszélj erről soha sem,
Mert az Istenben hinnünk kell, fiam!

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf