Szentmihályi Szabó Péter: Isten versei

7.

A végtelen körforgást tervezvén az volt a szép,
mikor már minden láncszem jól kapcsolódik,
ásványok, növények, állatok, s végül
az ember körülnéz, s azt mondja: jó itt!
Ó nem! Ádám nem volt engedetlen!
Tanmesének jó, de nem a lényeg –
én adtam őt át a Tudásnak,
a Kígyó szavának, a kísértésnek.
Kíváncsi voltam, tervem mint működik,
nem akartam korán adni a mennyet,
esélyt akartam adni most is
a Káosznak és a Rendnek.

A szabadság bűne? Nem.
Nem állítottam csapdát,
nem volt ott lángpallossal angyal,
az Édent önként elhagyták.
Kíváncsiság volt Ádám bűne,
de ez emberteremtményem lényege:
tudni szeretné, hol van törvényem határa,
s ha átlépi, vajon megbüntetem-e.
Jutalom? Büntetés? Ezek csupán szavak.
A Káosz majd eltűnik, a Rend pedig marad.