Takáts Gyula: Ház, csónak, idő és vers

Házam kőrisfák hallgatása
a kihűlt vulkánok között.
Medencék vályúin a pára
és két oszlop időm fölött.

A küszöbön túlcsorduló idő
itt pihen az ágyam elé.
Alvó gyíkkal kedveskedik a kő,
a júra-kor álmával dél felé.

Hálók, szigonyok közt lakik velem,
s a vers tűzhányók tükörlapjain
elindítja árnyékként kezem
és visz, mint utasát egy zöld ladik.

Így élünk: csónak, ház, idő és vers…
S kilépve ajtómon a nyárba,
hallom, hogy jön… De kit keres…?
Fehérrel ír házam falára.

Elolvasom, s hogy dől az alkonyat,
papírra vetem, mit izent.
Sötéten át látom a szavakat,
s mellém ülnek, akár a csend…