Szent István rejteke
– Trencséni népmonda nyomán –
Volt egyszer egy öreg pásztor, aki mindig a Racsa hegy oldalában legeltetett. Nem tartott semmitől, mert vadállat nem volt a közelben. No, ha nem volt, mégis mindennap eltűnt egy bárány a nyájból.
Szólítja az öreg pásztor a bojtárgyereket, és mondja neki:
- Hallod-e, fiam! Erre vadállat sohasem jár, mégis mindennap eltűnik egy bárány. Járj utána, s nekem eléteremtsd, mert ha nem, csúfat látsz!
Jól van, a bojtárgyerek kezd vigyázódni, hát észreveszi, hogy déltájban egy fehér bárány kapja magát, egyet szökik, azzal megindul, és egy kicsi barlang nyílásában eltűnik.
Több se kellett a bojtárlegénynek! Mindjárt utánaindult a báránynak, és szűk folyosón egyre halad a nyomában.
Ját egyszerre a folyosó kitágult, és a bojtár egy nagy, föld alatti üregbe ért.
Abban a föld alatti üregben lovas katonák voltak, mind régi-régi fegyvert viseltek, és mindegyik aludt a ló hátán.
A bojtárfiú először nagyon megijedt, de aztán megbátorodott, és költögetni kezdte a katonákat. De hiszen költögethette, mert egy se ébredt fel.
Akkor a fiú továbbment, s hát egy nagy asztal mellett meglátta Szent István királyunkat, akinek olyan hosszú szakálla nőtt, hogy az asztalt körülérte.
Odamegy a bojtárfiú a királyhoz, s hát látja, hogy az is alszik. Kezdi költeni, s azt mondja:
- Ébredjen felséged!
Megébred erre a szóra a király, de azt mondja:
- Még nincs itt az ideje!
Akkor a fiú még egyszer próbát tett a vitézekkel, de hiába, mert egyik sem ébredt fel. Mit tehetett? Visszafordult, és a szűk folyosón át visszatért a gazdájához.
Szent István azóta is ott rejtőzik a Racsa hegy üregében, és azt várja, hogy mikor szabadíthatja fel a szegény népet.