Váci Mihály: Télutói Magyarország

Hazafelé Rómából, repülőgépen, 1962. III.

Ó, télutói Magyarország,
kis mézeskalács-szív haza!
Ezüst folyók kizsinórozták,
beszórta hóval tavasza.

Ezer méterről az egész nem
nagyobb, mint egy vásárfia.
Szíve fölött üres zsebében
cipeli sok hazámfia.

Annyi fia e kis hazának!
Nagy országokban bús lelenc.
Fogadna szót már az anyának,
ki hűtlen, más tájakra ment.

Ezer méterről gyönyörűszép
küzdelmek madártávlata.
– onnan messziről keserűség,
meggondolt vétkek bánata.

Csak annyi – mint egy gyermek arca –
a világban e ragyogás;
hát megesik a szívem rajta,
s azért is bíztatom: – Csodás!

Hiszen alig szívdobogásnyi
e magát éltető verés:
lehet-e hát máshova szánni
erőnket – e tiszta kevést?

Homoknyi ország: – verítékes
láz ver ki: – jövőt-álmodás.
Nézhet-e szem mást, mint e fényes,
rég megszenvedett látomást?

Haza! – sebes, kérges tenyérnyi;
Apám keze – ha megjövök;
– úgy fogadom el, mint a férfi,
s úgy szeretem, mint a kölyök.

                                                   1962