Tornai József: A virágos föld titkai

„Ó, emberek, szeretni kell a földet!”
                                  Juhász Gyula

        1.

Szeressetek, mikor fényben forog a virág-, fű-, madár-, lomb-koszorúm.
Szeressetek, mikor a foglyok fölberregnek a tarlókról; körbeállnak és táncolnak a nyulak óceán-zöld vetéseken.
Szeressetek, mikor erdők recsegnek a szélben; meghajolnak a dombokon és fehér vízióik elindulnak a hóban.
Szeressetek, mikor piros húsomat szántjátok, belém vetitek a kenyérmagot, és pörzsöli bőrömet, ráncotokat a nap.
Szeressetek, mikor szeretitek egymást; egymás holdudvarára döbbentek és nem tudtok elaludni, ott lebeg fölöttetek a Gyönyörű szentképe.
Szeressetek, mikor átröpültök fölöttem, látva a hegyek rettegését; mikor végigfeküsztök a vadsárga réteken, gödröt ástok a temetőben; tüzet raktok vérmes szénből és fából.
Szeressetek, mint a kutyák szeretnek, mint az emberevő tigrisek, a szarvasok, százlábúak és csíborok.
Szeressetek, mikor telihold függ melleim között; mikor a csillagok rátok ijesztenek végtelen csikorgással.
Szeressetek, mikor kis-emberek vagytok; nem tudjátok még kimondani a csodálkozást és játékházat építtek sárból az udvaron.
Szeressetek, mikor megtudjátok: belőlem csírázott a húsotok, csontvázatok, nemiségetek, agyatok és szemetek; mikor fölágaskodom bennetek és örökké éhessé teszlek.
Szeressetek, mikor otthont raktok a köldökömön és mikor elkergetlek minden fészketekből, hogy meztelenek és ártatlanok legyetek újra, mint az agyag, mint a só, mint a zöldes fémek és gázok örökléte.

        2.

Szeressetek és építsetek tornyokat, utakat és csúcstetős házakat.
Öntsetek gépeket és szerszámot; fegyvereket a gyilkosok ellen; távcsöveket a csillagok felkutatására; autókat és repülőket, hogy megismerjétek nyakamat, síkság-combomat, tengerajkam.
Csináljatok széket, fazekat, fabálványt, játékkocsit a gyerekeiteknek; bárkát, amiben haláltól halálig eveztek.
Fonjatok és szőjjetek; a boldogtalanság és a találkozások ingeit, a sejtelmek és a kétségbeesés köpönyegét.
Mindenféle erőből: a villamosságéból és az atommagokéból teremtsetek és gondolkodjatok, mikor fáztok csákánnyal a kézben; mikor a nyár gyümölcshúsa fölhasad.

        3.

Feketék, sárgák, barnák vagytok: ez a különbség nem az igazi.
Vérengzők, okosak, gyávák vagytok: ez a különbség az igazi.
Tízezer nyelven beszéltek: ez a különbség nem az igazi.
Angyalnak és sárnak csúfoljátok egymást: ez a különbség az igazi.
Kék síkságon, kövek közt éltek: ez a különbség az igazi.
Istenben, bálványokban hisztek, vagy semmiben: ez a különbség nem az igazi.
Lóg a bőrötök vagy arany habzik a véretekben: ez a különbség az igaz igazi.
Ökröt hajtotok és krumplit szedtek, alumíniumot öntötök vagy betűt szedtek:
ez a különbség nem az igazi.
Szeretitek a titkaimat: engem, vagy nem szerettek: ez a különbség az igazi.

        4.

Jó megszületni, kisarjadni a kavicsok közül, mint a hársfa.
Jó nézni az elporló vonatok után, esztendők után, lányok után.
Jó extázisban úszni, extázisban úszni a földön.
Jó élni és megsemmisülni: lemerülni a víz közepében a halakkal, csigákkal, vízililiommal.

        5.

Adtam nektek a varázséneket, a varázs-mondást, százezer évest.
Adtam nektek a vallomást: láng-abroncsa kisebb, csak énetek lobog benne.
Adtam nektek a zenét, szót, képet: ez a három a teljes hatalom.
A zene a földről énekel, de nem tudja kimondani; a szó kimondja a gyökereket, de arca nincs; a teremtést nappali gyönyörében csak a kép nyitja ki.
Lehettek, amik akartok: hegyszínű tenger, szerelmes a szerelme gyöngyházkagylójában; nők férfiak és férfiak nők; szárnyas oroszlánok a hámló bozótban.

        6.

Nyissátok meg az utakat egymás országaiba,
utazzatok egymás országaiba.
Ha valahol két nemzet együtt nevet: az az én nevetésem.
Ha valahol egymás borait isszák: az az én lakodalmam.
Ha valahol egymás dalait éneklik: az az én hangversenyem.
Tanuljátok meg egymás legszebb szavait, legszebb gondolatait, tündérmese-reményét.

        7.

Én vagyok az óriási hüvely és a méh, az óriási vessző, ki liánnal benőve fölmagasodik.
Én vagyok a vasfa, narancsfa, búza; kukorica: a hosszúhajó Isten.
Én vagyok a zöld nedv és a tejfehér nedv: elordítom magam a Mennydörgés Hegyén.
Vízesés-hangon éneklek, csapkodom a bambuszerdőket, akácerdőket; letaposom patáimmal a szőlőket, rózsaágyásokat.
Beléd rúgok, ha elalszol és fölébresztelek a félelemre.
Halpikkelyekkel rakom tele a mogyoróbokrok ágait, táncra hívom a Forgószélistent.
Nem hagyunk egy ajtót, egy padot, egy hidat, egy téglát a helyén.
Megfordulok a vasháncsú ősfák körül és kiszakítom őket gyökerestül.
Én vagyok a repedt, odvas kő a muharmezőn.
Én vagyok a lepke színe és a hiéna színe.
Én vagyok a meggyfákon végiggyöngyöző szél, fű dér-öntvénye, hold arany-szigonyába nyársalt felhő.
Este, mikor a fácánok elülnek a tamariszkusz-fákon, riadt fácánrikoltás a szerelmetek.
Kígyóból farkasba bújok, nyári vadzab-szoknyáimból tavaszi ingeimbe.

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf