Sajó Sándor: Szeretem az ébredő szerelmet
Szeretem az ébredő szerelmet,
Kinyílását szűzi rózsakehelynek,
Új sejtelmek megteljesedését,
Új fájdalmak fehér felhődzését,
Szeretem a rejtegetett könnyet
Áladrcában jéghideg közönynek,
Dacos szívet, melynek fagya holnap
Egy halk szórul megadásra olvad.
Árny játéka rózsaszínű álmon,
Fény játéka villanó hullámon,
Szél játéka hullámzó vetésen:
Boldogság vagy, óh tudom, emlékszem…
Szeretem az ébredő szerelmet,
Kinyílását szűz rózsa kehelynek:
Ha egymásra mosolyognak ketten,
E világról megfeledkezetten.
– Nincs is világ, se élet, se semmi…
Szívedben kell mindnek megteremni;
Ha nagy kincsnek nézel egy szál rózsát:
Te magad vagy – a mindenhatóság!