Szeredai-Gruber Károly: A knídoszi leány
Most másodszor találkozom veled.
Hellászban én Kythéra papja voltam
S Knídoszban te voltál a szeretőm…
Tudom: a szent berekben bandukoltam
Mesét szemergő, izzó nyárelőn;
Égbe szökelltek sudaras platánok,
Pompázva nyíltak gyengéd mirtuszok,
Márványpitvarban áldoztak a lányok
És ujjongtak a zengő himnuszok.
Dalt-ontó ajkán száz megejtő szűznek
Epedt a vágy a láz, a nász után;
Csilláma kéklett titkos tárnatűznek,
Sugártól ittas volt a délután.
S emlékezem: babérfák sátorából
Rámperzselődött rébuszos szemed,
Csípőd hajlásán megfeszült a fátyol –
Glykéra volt, Glykéra a neved…
Én ifjú voltam, görög, diadalmas,
És megvetette nászi ágyadat.
Mint tubarózsa gyöngykötésű száron
Pihentél büszke, érces mellemen, –
A zászlód voltam, nagy szaffói álom,
S Menandrosz volt nevem…
Most másodszor találkozom veled.
Két Hermesz-szárnyú ezredév ködétől
Fakó a lelkünk, bús, erőtelen.
Anakreon füzéres serlegéből
A mámort inni többé nem merem.
Bíborló vágyam rózsaszínre bágyadt
És olykor fáj a lázas csókzene, –
Nem kell viharzó, szomjas, vad imádat,
Csak fáradt éjek hűvös kelleme.
Fanyar vagyok s te nem vagy már megejtő
Hellén leány, dalt zengő és remek,
De bájadat titoksziromba rejtő
Ijedt virág, ki keblemen remeg…
Ha volna tán olympi nagy merésem,
Karom és kardom fényes, meztelen,
Apácatested ős csudára készen
Még rámborulna izzó éjjelen.
De egykoron Glykéra rabja voltam,
Bódító láng pogány oltár felett,
Piros hevem kacagva tékozoltam
S most Kyprisz-űző böltök kellenek.
Legyen a vágy merengő klastrom-álom
S a nászunk szent, fehér vigília, –
Ne légy napom, de szende holdsugárom,
Szűz mátkám, Lilia…