Zilahy Lajos: Én így szeretlek
Államig húzott takaróval
Fekszem majd szörnyű nyugalommal.
Minden komor lesz, szomorú,
Száz tubarózsás koszorú,
Hat egybenyílt, sötét szobán át
Küldi szívemre illatárját.
Az ablak roskadt boltívén
Halkan ragyog az esti fény,
A tejúton egy csillag száll át,
A hold megrázza fény-szakállát,
Én mélyen lehunyt, süppedt szemmel
Fekszem és most már semmi sem kell, –
De hogyha te szobámba lépnél,
Nagy lángot vetne ez az éjfél,
Belekacagnák kék szemedbe
S halálomból is élet lenne!
1907.