Kisfaludy Károly: Honvágy

Sötét olajfák illatos hűsében
Ül a bús vándor, könny ragyog szemében,
S mélyen sóhajtva vissza-visszanéz,
Kedves hazája tűn fel képzetében,
Hajlékát véli a távol ködében,
S öröm reszketve nyúl felé a kéz.

Az esti szellő honnyelvét sugallja,
Szereti nyájas üdvezlésit hallja
A szép csalódás szellemajkain;
Újulva kél a múltnak égi kéje,
S vidám alakként lengedez feléje
A boldog sejtés fellegszárnyain.

Szülőföldéig terjed láthatára,
S békén mosolygva csendes alkonyára
Édes felejtés karján ringadoz;
S mint egykor ősi háza szűk körében,
Első vágyási lobbanó hevében
Könnyült kebellel ifjan álmadoz.

De ah! sietve tündérképe illan,
Midőn a déli nap halmára villan,
S dicső felséggel a nagy térre száll;
Fennérzi most, mily messze szép hazája!
S bár itt szelídebb ég lehell reája,
A sínlő szív nyugpontra nem talál.

Örök tavasz bár zöldell itt körüle;
Ott a természet téli gyászra dűle,
S hegy-völgyet zord fagy, zúz, köd, hó tetéz:
De ott szabad! s a gazdag lét öléből,
A földi szépnek büszkelakhelyéből
Vadon berkére vissza-visszanéz!

Megy a bús vándor sorsa végzetében:
De él hazája bánatos melyében,
S andalgva meg-megáll minden fokon;
Keservit tördelt hangokon kiönti,
Keletről térő felhőket köszönti
S elszenderül moh-lepte sírokon.

Borongva járdal kérkedő vidékin,
A régi nagy kor roppant omladékin,
Hol minden honi hőst előidéz:
Kik tettikért bár nem nyertek magas bért,
bár nélkül tudtak halni a hazáért:
Azon dicsőkre vissza-visszanéz.

Az élet telje bár gyönyörre inti,
S bíztatva útját friss rózsákkal hinti,
Kényén röpítve ösztönárjait:
De túllebegve hont esdő reménye
A külföld minden bájos tüneménye,
Nem oltja lelke csendes vágyait.

Szakaszt is néha kellemes virágot;
Csak félig érez minden boldogságot,
Nyíltában hervad minden élemény;
Szelíd hűségért lángol indulatja:
Mi itt magát lágy készséggel mutatja,
Múló hab, színlett kegy, csalóka fény.

S tovább-tovább megy, míg a célhoz ére,
Hol mindaz, mit hajdan fellengve kére,
Édes valóra létesülni kész;
Bár a szerencse nyílt ölébe zárja,
S körültündökli a hír csillagárja,
Míg szíve ver, csak vissza-visszanéz.