Muskátli - 2016. február

muskatli

 

muskatli
Melléklet jó gyermekeknek

2016. február / II. évfolyam / 6. szám

 

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

 

HÓNAPVERS

 

Pósa Lajos: Téli versek

hovirag

I.
A vándor

Fagyasztó téli szél
Zörgeti ablakom,
Pattogó tűz mellett
Szomorún hallgatom.

Képzeletem előtt
Kitárul a puszta:
Sűrű hóval a szél
Az utat befútta.

Úttalan utakon
Megy a szegény vándor …
Jó meleg szobában
Eszembe jut százszor.

Kicsorduló könnye
Végig fagy az arcán …
Tán épp most rogy össze
Egy öreg, hófödte,
Magános fa alján.

II.

Tavaszvárás

Csak olvadna már a hó
A mezőn!
Csak nyílna már a virág
A dombi temetőn!
Csak sütne már a tavasz
Meleg napsugára!
Csak szállna már dalos madár
Arra a fejfára!
                         

Forrás: Az Én Ujságom, XIX. évfolyam, 8. szám, 1908. február 16.

 

EMLÉKEZÉS

 

konkoly thegemiklos

100 éve hunyt el
Konkoly-Thege Miklós
(1916. február 17.)


Konkoly-Thege Miklós először a jogra iratkozott be Pesten, de érdeklődése hamarosan a természettudományok felé fordult. Fizikát Jedlik Ányostól tanult, 1860-tól pedig Berlinben a neves csillagász, Johann Franz Encke volt a mestere. Mivel gazdag felvidéki földbirtokos család sarja volt, Komárom megye aljegyzője lett, de hamar ráunt a hivatalra, és kizárólag a csillagászatnak szentelte életét. 1869-ben ógyallai (ma: Hurbanovo, Szlovákia) birtokán csillagvizsgálót építtetett, amelyet kitartó munkával nemzetközi hírű obszervatóriummá bővített. Tudományos megfigyelései 1871-ben kezdődtek. Munkásságának súlypontja az asztrofizika: az üstökösökkel és meteorokkal, az állócsillagok színképelemzésével, a Jupiter és Mars fizikájával, a Nap fotoszferikus jelenségeivel foglalkozott. Számos műszert szerkesztett, és a fényképezés csillagászati alkalmazásában is jelentős a munkássága. Emlékét őrzi a Konkolya nevű kisbolygó. Az ő közreműködésével létesült több magyar csillagvizsgáló: 1878-ban a Haynald-obszervatórium Kalocsán, 1881-ben Gothard Jenő és Sándor obszervatóriuma Herényben, majd 1886-ban Podmaniczkyéké Kiskartalon. A Magyar Tudományos Akadémia 1876. június 8-tól levelező, majd 1884. június 5-től tiszteleti tagjai közé választotta. Tevékeny részt vállalt számos bel- és külföldi tudományos társulat működésében, érdemeiért 1881-ben a londoni Royal Astronomical Society, a liverpooli Astronomycal Society, az Association Scientifique de France, az Astronomische Gesellschaft, a bécsi Photographische Gesellschaft és a bécsi Electrotechnischer Verein is megválasztotta tagjának. A hazai csillagászat terén kifejtett tevékenysége elismeréséül 1887-ben Őfelsége a III. osztályú vaskorona-renddel tüntette ki. Nemkülönben tulajdonosa volt a tudományért és művészetért adományozott nagy éremnek, a Mária Terézia aranyéremnek, a Voigtländer-féle és egyéb kiállítási aranyéremnek és díszokmánynak. 1913. július 11-én a Ferenc József Rend középkeresztje csillaggal fokozatát adományozta számára az uralkodó. 1899. május 16-án kelt ajándékozási szerződésben ógyallai birtokát és az obszervatóriumot a magyar államnak adományozta. Az ógyallai obszervatórium jelenleg a Szlovák Tudományos Akadémia Meteorológiai és Geomagnetikai Intézeteként működik, melyben tudományos munkával, megfigyelésekkel és oktatással foglalkoznak. A látogatók számára a régi csillagvizsgálóban kialakított múzeum, valamint a planetárium nyújt számos érdekes látnivalót. A régi csillagvizsgálóból csak a nagykupola eredeti, a többit életveszélyességre hivatkozva az 1980-as években lebontották, majd újjáépítették. Konkoly-Thege Miklós életnagyságú szobrát 2007-ben leplezték le Ógyallán, a kisváros róla elnevezett terén. A magyar csillagászatért tett erőfeszítéseiért róla nevezték el a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati Kutatóintézetét, amely Budapest XII. kerületében, a róla elnevezett utcában található. Több csillagászati társaság is viseli a nevét.

Forrás: http://mtva.hu/hu/sajto-es-fotoarchivum

 

IRODALOM

 

Lőrincz Sarolta Aranka: Az elégedetlen hópehely

hopehelyFent az égen szelek szárnyán,
Fehér felhők nagy dunyháján,
Hópelyhecske szundikált.
Úgy elaludt, azt sem tudta,
 Hogy a földön milyen évszak,
Uralkodik, tél vagy nyár.
 Felébredve földre nézett,
S látott mindenféle szépet,
 A zöld réten száz virágot,
És fölöttük tarka szárnyon,
Táncot lejtő sok pillangót,
Napsugárral játszadozót.
Óh, Teremtőm, add, hogy én is,
Lent a réten táncot lejtsek!
Pillangóként repülhessek!
Virágokkal enyelegjek!
A Teremtő azon nyomban
Hópelyhecskét elengedte:
 Legyen, ahogy akarod!
Ám vigyázz, mert lent a földön
Változnak az évszakok!
Szállt a földre pihe, puha,
Fehér szárnya libegett,
Virágokon játszadozott
Napsugárral enyelgett.
 Tavasz s a nyár gyorsan elszállt,
 A nyomában szelek szárnyán,
 Meg is érkezett az ősz,
Cseperegtek hideg esők,
Kókadozott száz virág,
Kis pillangó dideregve,
Sóhajtozott nyár után.
Ó, Teremtőm inkább lennék,
Újra ott fenn puha, fehér pelyhecske,
Kérlek, add, hogy felszállhassak,
 Felhő dunyha közibe!
Jól van, jöhetsz kis pillangó,
Ám vigyázz, mert jön a tél!
 Fehér lesz majd a nagyvilág!
S fagy dermeszti rét füvét!
 Kis pillangó nem is bánta,
Felszállt hát a nagydunyhába,
Ahol ezer, sok ezer,
Pici, fehér csillagocska,
Pillangócska lebegett.
Ekkor a szél egy nagyot fújt,
S kiszakadt a hó dunyha,
Pici fehér csillagocskák,
Szálltak alá lepkeszárnyon
Ki erdőre, ki útra.
Le a rétre, domb hátára,
S hófehér lett a világ,
Csillagforma kicsi lepkénk
Vajon merre kóricált?
Oda, ahol réti fű volt,
S nem nyílott már száz virág.
Körbe, körbe, táncot járva,
Keringőzött nagy vidáman
Egyre lejjebb föld felé.
Csakhogy gyorsan elkapta őt,
Egy kis meleg gyermek kéz.
Pihe, puha csillagocska,
Hófehér kis pillangócska
Megijedt a  jó melegtől,
Gondolta, hogy itt a vég!
Teremtőjét kérve kérte,
Hadd lehessen más egyéb.
Legyél! Mondta a Teremtő,
Vízzé válsz te kis bohó,
Így teljesül az én tervem,
Mert a világ s benne minden
Állandóan változó!

 

Lőrincz Sarolta Aranka: A pogácsát sütő királylány


kiralylanyKezdődik a mese,
Figyeljetek ide!
Hol volt, hol nem,
De mégiscsak volt valahol!
Hegyen innen és völgyön túl,
Ahol a kis göndör malac
Tömpe orra földet túrt,
Ott volt a szép Meseország,
S annak dombján, forgott egy nagy
Kacsalábon álló száz ablakos,
Csipkés, tornyos szép palota.
Ebben a szép palotában ki lakott?
Nagyszakállú, nagybajuszú öreg király,
Akinek a kisleánya minden reggel,
Azt mondta, hogy édesapám: jó napot!
Hej, ez a szép királylányka,
Szőke hajú, nagy kék szemű, fitos orrú,
Cserfes szájú, pergő, forgó, reggelente,
Azt mondta, hogy jó napot.
Öreg király, morgós kedvű, nagybajuszú,
Nagyszakállú éppen akkor ásított,
Amikor a tyúkudvarnak szemétdombján
Piros kakas kukorival köszöntötte a Napot.
Hej, leányom, te kis cserfes,
Nem látod, hogy most van reggel,
Még a Nap is csak most kelt fel,
Akkor, te kis szöszke gyermek,
Mért mondod, hogy édesapám jó napot?
Ekkor a szép királylányka,
Szőke hajú, nagy kék szemű,
Fitos orrú, cserfes szájú, pergő, forgó,
Bodros szoknyás, így felelt:
Édesapám, öreg király, nekem a Nap,
Nagyon korán, hajnaltájban már felkelt.
Azóta már talpon vagyok,
A konyhában sürgök, forgok,
Kemencébe tüzet rakok,
Nagy fatálba megszitáltam a lisztet,
Sót és cukrot tettem bele
Élesztővel elkeverve.
Jól meggyúrtam dagasztottam,
Meleg helyen kelesztettem,
Majd hogy tálból ki nem szaladt,
Gyúródeszkán kinyújtottam,
Pogácsákat kiszaggattam,
Tepsire is rakosgattam.
S mikor már a kemence,
Forró szája tátva várta,
Szép kerekre szaggatott
Tepsi pogácsáim,
Gyorsan bele raktam,
Hadd süljenek nyomban.
S mikor reggel napsütésre,
Kakasszóra felébredtél,
Édesapám öreg király,
A pogácsa ott volt már az asztalon.
S ahogy a Nap égi réten delelőre indult,
Palotánknak nagy tornyában
Érces harang kondult,
Megtudhattad, édesapám, öreg király,
Hogy a te kis szöszke lányod,
Nagy kék szemű, fitos orrú,
Cserfes szájú, pergő forgó,
Bodros szoknyás olyannyira szeret,
Hajnal hasadt, alig virradt,
Máris gyorsan felkelt,
Gyúrt, dagasztott, pogácsáit megsütötte,
Szép tányérba asztalodra rakta,
Csakhogy neked édesapám,
Nagyszakállú, nagybajuszú öreg király
A szívének minden szeretetét adja.
Így volt, mese volt,
Meseország messze volt,
Ám a szőke, nagy kék szemű,
Cserfes szájú, bodros szoknyás
Királylányka pogácsája finom volt.
Én is ettem belőle,
Így született a mese.

A verses mesék itt, a Muskátliban jelentek meg először.

 

VALÓSMESE

 

Móra Ferenc: Isten asztala

A muhi csata után volt. Tizennégyezer jó magyar vitéz holttestével terítették be a Sajó síkját a tatárok nyilai. Színe-virága elhullott a magyar nemzetnek, s földönfutó lett Béla király, magyarok királya.
Ötödik napja bujdokolt már a Fátra vadon erdei, kopár sziklái között. Vagy huszadmagával menekült a muhi rónáról, de napról-napra fogyatkozott a kíséret, mint a szegett kenyér. Nagy tatár csapat nyomon követte őket, mint bősz farkascsorda a hajszolt szarvasokat. Hol itt, hol ott fordult le egy magyar vitéz a lóról. Kutyafejű tatár nyila sebezte halálra.
4belaCsak öten maradtak már meg a király hívei közül. János ispán, Simon ispán, Csutor lovag, Rápolt lovag és Csomorkány vitéz. Közre fogták, testükkel fedezték, biztatgatták, bátorítgatták:
- Ne félj, király urunk, megsegít még a magyarok Istene! - Amit kard elvesztett, visszaszerzi a kard!
- Magyar föld marad ez, király urunk, Béla! Nem is maradt egyéb a puszta földnél.
Élő embert napokon keresztül nem láttak. Égő falvak, felgyújtott városok lángja pirosította meg az éjszakájukat, farkasüvöltés volt az útitársuk, tatárordítás a kísérőjük.
- Messze még az ország széle, sohse érjük el! – sóhajtott szegény Béla király. Már akkor az eleségük is kifogyott, sem enni, sem innivalójuk nem volt. Aludni se mertek: meg ne lepje őket a gonosz ellenség.  Mikor már a Vág folyóhoz közel jártak, a király nem bírta tovább a fáradságot.
- Édes fiaim, én már nem bánom, ha mindjárt itt lep is a tatár. Nem bírom tovább alvás nélkül. Ti fussatok tovább, én leheverek itt az erdőszélen.
Könnyes szemmel hordott az öt vitéz mohot, száraz füvet, tavalyi falevelet pihenő helyül a királynak. Jaj, dehogy hagyták volna ott lelkük jó urukat! Körülfogták, úgy strázsálták, összerezzenve minden zörrenésre. Favágó madár kopogott a fákon: jaj, hátha tatár lova dobogása! Hideg szél bömbölt az ágak közt: jaj, hátha tatárok üvöltése. Nagy Magyarország királya bíboros ágyban sohse aludt olyan jóízűt, mint ezen a koldusoknak való nyomorult vackon. Még álmodott is az ország-vesztett fejedelem. Úgy tetszett neki, mintha egy fehér szárnyú angyal lebegne ki a fák közül. Tündöklött az orcája, csillag ragyogott a feje fölött. Ő megszólította:
- Ó, Isten angyala, mit keresel te ebben a boldogtalan országban, amelyet az Isten is elhagyott?
- Ne félj, király! – felelte az angyal, - veled van az Isten. Mihelyst az ő asztalánál ebédelsz, mindjárt megszabadulsz minden veszedelemtől.
Ebben a pillanatban Rápolt lovag elkiáltotta magát:
- Ébredj, uram, nyakukon a tatár! A szomszéd hegygerincre akkor kapaszkodott fel az üldöző csapat. Lehettek vagy negyvenen s pihent lovaikon egy óra alatt beérhették az üldözötteket. Hívei fölverték a királyt, s fölültették fáradt lovára. Aztán, Isten segíts, előre, előre!
Béla király az álmára gondolt és szomorú mosolygás vonaglott sápadt ajkán:
- Bizonyosan igazat mondott az angyal. Még ma alighanem a jó Istennél ebédelünk, mert most mindnyájan elveszünk. Csakugyan vége lesz minden veszedelemnek. Neki nyargaltak a Vágnak és átkocogtak a befagyott folyón. Itt-ott már ropogott a jég, ahol átvékonyította az áprilisi napsugár. De mégis átértek baj nélkül. Hanem a túlsó parton alig mentek fél órát, a Simon ispán lova összerogyott a fáradság miatt. Gazdája lelt mellé a földre.
- Ti csak fussatok, uram, én velem ne törődjetek. Olcsón nem adom az életemet, az bizonyos.
A nap már lecsúszott a fenyvesek mögé, amikor egy kis pihenőre megállt a csapat. Nagy, négyszögletes, lapos sziklatetőn jártak, mely telis-teli volt apró bokrocskákkal. Csutor nagy örömmel rikkantotta el magát:
- Nini, mennyi áfonya! Mind rajta van a tavalyi bogyó! Itt jóllakunk, uram király!
Le is telepedtek s Magyarország királya olyan eledellel csillapította éhét, amivel a medve is akkor él, ha egyebe nincs. Ahogy ott szemelgetnek, egyszer csak elébe áll Csomorkány vitéz a királynak. S nyújtja neki a sisakját:
- Nézd, uram, mit szedtem neked a sziklahasadékokban! Te volt a sisak madártojással.
Jaj, hogy megörültek neki! Nincs az a királyi csemege, amiből jobb ízűt ettek volna valaha. Jó Béla király egészen neki vidámodott.
- Ej, de szeretném tudni, minek hívják ezt a barátságos sziklát, amelyik úgy megvendégelt bennünket. 
Ebben a percben toppant oda valami szegény pásztorember, aki hazafelé igyekezett a falujába. Ott még nem jártak a tatárok, nem is ismerte a királyt se, de meghallotta a kérdést, meg is felelt rá mindjárt:
- Ezt a hegyet Isten asztalának hívjak, mert itt a jó Isten mindig asztalt terít az erdei vadaknak, ha kifogyna az élelemből.
- Asztalt terített a magyar királynak is, áldassék az ő neve érette! – sóhajtotta Béla égnek emelt fejjel.
Hirtelen csörren a bozót s kilép belőle Simon lovag. Hirtelen meg sem ismerték, csak mikor térdre borult Béla előtt:
- Uram király, meg vagyunk mentve. A tatárok úgy rohantak a Vágra, mint az oktalan állatok. Leszakadt alattuk a jég s a sebes ár lovastól elnyelte őket. Hírmondó se maradt belőlük.
Béla király azon éjszaka kipihente magát a pásztor kunyhójában s negyednapra kiért az országból biztos menedékbe. Beteljesedett, amit az Isten angyala jövendölt neki.

Forrás: Az Én Ujságom, XVII. évfolyam, 9. szám, 1906. február 25.

 

PÓSA BÁCSI TARSOLYÁBÓL

 

Hegedűszóban szép mese

I.

Akinek nincs mondanivalója,

Hallgasson, hogy magát el ne szólja.



II.

A dal még télen is
Nyíló rózsát fakaszt:

Visszavarázsolja
A virágos tavaszt.



III.

Ne csüggedezzél, ha szegény vagy is!

Élő remény ez ellen a pajzs.

Tudd meg, tanuld meg: csak az a szegény,

Kinek szívéből kihalt a remény.



IV.

A szentjánosbogár

Ne gondolj, hogy nap;

Csak világítson az

Útszéli bokornak.

Írta: Pósa
Lajos
Forrás: Az Én Ujságom, XXII. évfolyam, 7. szám, 1911. február 5.

 

A szerkesztő bácsi postája


Kedves olvasóimnak. Mindennap egy nagy csomó levelet hoz a postás Az Én Ujságom szerkesztőségének. Most a szokottnál is több levél érkezik naponta. Ezekben a levelekben szerető szívvel köszönitek meg Az Én Ujságom idei naptárát, s nem győzitek eléggé dicsérni. Örvendek, hogy úgy megnyerte tetszéseteket. Olvasgassátok figyelmesen. Szívjátok lelketekbe a magyar nyelv szépségét, a hazaszeretet szent lángját. (ÉNU 1906. február 4.)

Kettőtöknek csak egy lap jár. S testvéri szeretettel meg tudtok egyezni rajta. Így csináljatok a naptárral is. Egyszer nézegesd te, Andor, máskor meg te, Elemér. Az kellene még csak, hogy civakodjatok rajta. Jó testvérekhez ez nem illik. (Brandner Andornak és Elemérnek, ÉNU 1911. február 12. száma)

Amit a múlt évben elmulasztottál, most tedd jóvá. Az pedig kedves tőled, hogy a trencséni nagy iskolában tanulgató Zolinak is elküldöd a kalendáriumot, ha kiolvasod. Csak aztán sokáig ne olvasd, mert majd Zoli megunja a várást. (Csákány Tibornak, ÉNU 1911. február 26. száma)

Írta Pósa Lajos a kis olvasóinak

 

Közmondások

* Heverő ember szerencséjét is elheveri.
* Ki magának rossz, másnak se jó.
* Ajtó közé nem teszem az ujjamat.
* Mikor kérdeznek, akkor beszélj.

Forrás: Az Én Ujságom, XVII. évfolyam, 8. szám, 1906. február 18.

 

IMÁDSÁG

 

posalajosszobor

Pósa Lajos: Isten segedelme

 

Téged hívlak, Atyám,

Mindig segítségül:

Nálad nélkül minden

Csak homokra épül.



Gyönge a mi munkánk,

Nyomtalanul elvész…

Ha te meg nem áldod:

Elsöpri a szélvész.

Forrás: Az Én Ujságom,
XXII. évfolyam, 10. szám, 1911. február 26.

 

TERMÉSZET

 

kalitkaNógrádi Pap Dezső:
A rab madár

 

Ne zárjátok kalitkába
Az éneklő madarat!
Akármilyen jól tartjátok
Szenved e kis árva rab.

Az ő drága birodalma:
A rét, mező, a vadon!
Napsütötte puszta, róna,
Hol csaponghat szabadon.

Az övé: a lomb, a harmat,
A forrás, a vadvirág.
A ragyogó égi csillag,
A mosolygó délibáb!

Másképp szól ott a nótája,
Sokkal csengőbb, lelkesebb.
Míg bent a szűk kalitkában
Egyre csak sír, kesereg.

Siratja a szabadságot,
Az élet száz örömét.
És csapkodja lankadt szárnyal
Egész nap a börtönét.


 Forrás: Az Én Ujságom, XXII. évfolyam, 8. szám, 1911. február 12.

 

Szerkesztette: Homoly Erzsó

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf