Sértő Kálmán: Esett a hó

Nagybeteg voltam gyerekkoromban,
Nagyon korán napszámba jártam,
Katonaidőt kiszenvedtem,
S hiába szerettem színésznőt,
Nagy hírességbe gyalogoltam.
Szülémnek nem írtam félévig,
Úton dögöltem, úgy gondolta,
És versenyt hallgatott apámmal.
Egyszer a szívem belefájdult
A visszafájó fájdalomba,
Kis erőt gyűjtöttem magamnak,
„Megnézem rongyos szüleimet”,
Éjjel értem ablakunkhoz,
Remegve koppintottam rajta,
Apám és anyám felzokogtak,
S odahúztak a vén vállukhoz.
Halkan zokogva fogadtam meg,
Hogy nem hagyom el soha őket,
Rossz kukoricakenyerükből
Törtem a bámész macskánknak is.
Szalmazsákunkon jól aludtam,
Álmodtam is valamifélét,
Lilaszínszárnyú angyalok közt
Juhászkodtam az ég mezején.
Világos reggel ébredtem föl,
Széthúztam piros függönyünket,
A faágak megroskadoztak,
Mert éji csöndben esett a hó…

Az Est, 1933. november 30.; Esett a hó, 1939

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf