Vas István: Januári jegyzetek

Most este mindig ételekről
Beszélgetünk, szomjazva, étlen,
Kivilágított szép telekről
Ábrándozunk a vaksötétben.
Ülünk cigarettaparázsnál,
Atlantisaink elmerültek,
Szemünk előtt vígan, paráznán
Lebegnek torták, kacsasültek.

*

Rakéta villan az éjben a hóra.
Halk ágyú a táj peremén.
A fehéret, a zöldet szikrázva beszórja
A rózsaszínű fény.

*

Kilenc hónapja szinte sohasem
Gondolok rád.
Most látom, tánc közben s kereveten
Hogy villogott bokád.

*

A szégyen pörzsöl engem, hogy utánad
Is van mit féltenem.
(Kint havas éjben a rózsaszín árnyak
Reszketnek, életem

Remeg az ágyúk torkolattüzén és
A pusztulás fölött,
Az ég alján baljóslatú égés,
Ott füstölög.)

Tűnődöm. Nem arra vagyok kíváncsi,
Mi lett veled.
Feszülő idegem nem győzi kivárni,
Mikor mehetek

Pest felé. (Kint most narancsszínű szikra
Pattog, nagy szomorú hold száll.)
Olyan nagyon szeretnék élni, mintha
Bennem te volnál.

Lesz-e még, hogy a hársfa virágzik,
A tavasz zöld tánca a táj? –
A havon és fagyon át is
Rohadó tetemek szaga száll.

*

Te, akit majdnem elvesztettelek,
Mikor leszek megint együtt veled,
Egyedül egy szobában és a kályha
Túlfűtve tűzne be a félhomályba?
Délután lenne, tűnődő idő,
Az asztalon új, sárga terítő.
Én heverek, te karosszékbe ülsz le.
Szárított szőlő tompa fényű fürtje,
Dió, narancs. Szivarom vígan ég.
Nehéz vörösbor. Épp fordítanék,
Egy régi angol sorral bíbelődve,
Míg villany villan, és a tea gőze
Mögött aranylóbb fényre gyúl szemed.
Mikor leszek megint együtt veled?