Czakó Tibor: Birtokszerzés

ketpengoHa a temerini Péter Áron öröksége bizonyos lett volna, ennek a birtoknak nem lenne története. Tudják már ugye, melyik földről van szó. Amelyikre Péter Áron alkudott, a falu végén, merthogy a jussból meg akarta venni.

    Igazis, hogy ez a föld megérte a figyelmet. Mindjárt a kertek végéből hasadt, hazulról lehetett munkálni. Amellett jó főd volt fekete főd, televényes. Vetett belé a gazda, amit akart – úgy fizetett, hogy csak nó. Termett abba már kender, cukorrépa, dinnye, zöldpaprika, komló, a tengerije, búzája – annak ugyan nem volt párja. Tavalyesztendőben is tizennyolc mázsa tisztított magot adott egy holdja. Hát ilyen főd vót az.

    Péter Áron tudta, mire alkuszik. Üstökére csapott kalappal nézegette hetekig, bejárva pontosan a jelzőkarók közül, hogy a mezsgye pászol-e. Most az őszön igazították ki a határt, hát ebbűl a részből is jól választott Péter Áron. Éppencsak, hogy megneszelte az eladást, a gazdája olyan félparaszti úr, valami franc boltot nyitott és az adósság szorongatta – azonmód tanakodott a vagyonszerzésben.

    Nem nagy birtok a két hold föld. Úrfélének éppen nem az. Péter Áron mégis azt álmodta, hogy a hitbizomány se nagyobb birtok. Ébren is így álmodta – végiggondolta – és elment a gazdához. Csak úgy. Mellékesen.

    Azzal állított be, hogy a méhese az idén valami csúf bajba jutott. Gazdag család volt a kaptárban, a fiasítás és a munka rendben haladt, már pergetni lehetett volna, de mégis inkább új kereteket tett be nekik. Hát uramfia, kimegy másnap a méhesbe – látja ám, hogy ezrével hever a méhe és belül is, mintha mérget hintettek volna közéjük, hullahegyet söpört ki tele két marokra.

    Mert az úgy van az idén, hogy semmi se megy j, azért két ő tanácsot attól, akit tapasztaltnak hisz a dologban. Itt már csak többen megfordulnak, nem mondott-e panaszt valaki méhesgazda.

    És elbeszélgetnek a méhek gondozásáról, hogy az eddigi jelek azt mutatják, lesz téli eleség, nem kell azt a drága gyári cukrot etetni velük.

    Semmibe se jó kezdeni, manapság tán csak a bolt az egyedüli, ami még pénzt jelent. Készpénzt, amit önként hoznak, nem is kell kimozdulni a helyből.

    - Az a – hagyta rá kényszeredett nevetéssel a gazda – azért adom el a gunarasi földemet, mert pénzt jelent a bolt. Készpénzt, amit elvisz a nagykereskedő és nincs miből a számlát fizetni, hát erre megy a gunarasi két hold. Az a jó föld. Nehezen válok én meg tőle.

    - Hogy jó főd híre vót, az igen – fejtegeti Áron, – bár hallottam én panaszt is ellene.

    - Na, az ellen aztán nem igen hallhatott. Biztos jövedelem az, aki maga munkálja. Hálás jövedelem.

    Péter Áron megrántotta a zekéjét. Kedve szerint került a szó a gunarasi fődre, de az már nem volt ínyére, hogy a gazda így felbecsüli.

    Az adóját is kiszámítsa – hé, még a műtrágyát, a megmunkálását, meg a falubéli csapatos libákat, ahogy abban kárt tesznek, ezer dinárt lehet mondani kiadásra, kárra. Nó oszt akkó hun a gyüvedelem.

    - Egy esztendő kifizet két rosszat, rossz esztendőben is megtermi a kenyeret. Nem szabadulnék én attól, ha úgy is lehetne.

    Péter Áron azt gondolta, hogy ha most kérdezné az árát, többet kérne a boltos. Azért hát megforgatta a kalapját, köszönt illendőképpen, hazaindult.

    - Áron gazda, hallja-é, maga elkommendálhatná nekem azt a gunarasi földet. Készpénzért olcsón odaadom.

    - Kínálni elajánlhatom, ha beszéd gyün róla, csak azt nem mondta még, mit kóstál holdja. Mert anélkül híján kommendálom.

    - Jó föld, közeli föld, falu alatt, a mi tájunkon, tudja Áron, legjobbak a mezsgyék, én tízezren alább nem adom. De készpénz kell és mielőbb, mert máris késő, annyira sietős.

    - Magának az lehet, de aki megvöszi, annak nem az. Százszor meg kell gondúni máma, mibe tesz pízt, akinek van. Ott az a takarék tizet fijadzik százra, az ezerre tízszer annyi, az épp száz… egy hold főd áráért ezer dinárt megadnak… oszt dolgozni se köll érte, még a nagyújját se mozgatni.

    - De bezzeg, ha nem kapja a pézit vissza, mozgatná kend a nagyújját, mégse ér vele semmit. A takarék csak akkor lesz biztos, ha újra öt százalék kamatot ád, addig rettegni kell a betétért. A föld az más. Ha jég veri el, nem fizet adót, kártérítés jár a biztosítás után, ha a termés gyenge, az árak erősödnek, mindenképpen kiadja a föld a számadást.

    - Hiszen tudom én mi a főd, vesződség az, meg munka, oszt ha veszel valamit, nem tudod megfizetni, olyan drága a portéka, ha eladsz valamit, alig ígérnek érte félérőt. Azelőtt csak másképpen vót, ezután meg sehogyse lesz.

    - Én csak azosndom, ha eladja, holdanként egy mázsa búza legyen a járandósága. Egy héten belül, ha itt lesz a vevő rája.

    - Ha itt lesz, itt lesz, nem lehet azt fölfújni, csak úgy. Senki se vesz látatlanba birtokot. Mert aki nem nézi meg, mit akar venni, az nem is tudja, mit kell avval tenni. Meglátjuk, nó. Jó egészséget, adjon Isten.

    Péter Áron kifelé indult a boltból azzal az elhatározással, hogy mégegyszer megnézi a két holdat. Nem is kellene a falu végére menni azért, mert a belsejébe, gondolatába mint a legpontosabb telekkönyvbe már bevéste a rávonatkozó adatokat. azt is tudta, hogy a porhanyó fekete föld második esztendeje a legtöbbet termi. Olyan búza, amilyen ott nől, kiállításba való. Sohse kell azt válogatni – úgy termi az ocsúmentes vetőmagot, mintha a Petkusból hullana.

    De hát azt a pénzt elő kéne teremteni, mert amilyen föld ez, hamar megveszik, ha híre megy. Péter Áron a jövő nyáron csépelni szeretne azon a két holdon, ha az Isten is úgy akarja.

    Másnap befogta a derest. Az anyjuknak csak annyit mondott, hogy Temerinbe megy a juss végett.

    - Inkább fuvarba menne kelmed, jobban tenné.

    - Ne fáraszd magad a hiába beszéddel. Oda megyek és azt teszek, mit jónak látok – igazította helyre a szubordinációt a gazda és megsüvegelve a házát, kihajtott a kapun.

    A községhézánál, mire dél felé beérkezett, alig találta meg a jegyzőt.

    - Kriptát nyitnak a bizottsággal – mondotta a kisbíró – várni köll, amíg möggyünnek.

    - No, ez rossz jel, én is eltemethetem a két hold fődemet – morfondírozott Péter és búsan a lova elé kötötte az abrakos tarisznyát.

    A várakozás véget ért, de nem sok haszonnal járt. Új oldalági rokonok jelentkezésével – azt mondta a jegyző – elhúzódik az ügy, amíg ki nem vizsgálják, kinek milyen iányban van részesedése.

    - Hát aztán meddig tart, amíg kivizsgálják? – kérdezte bosszúsan. A jegyző se volt a legjobb kedvében, kurtán felelt:

    - Majd ha írást kap, gyűjjék kend a községházára, addig pedig hagyjon békében, mert nem tehetek az érdekében semmit.

    Elkötötte a lova elől a tarisznyát, pedig szegény állat felénél tartott az abraknak, de hát neki se menjen olyan jól a sora, ha a gazdája nem juthat a pénzéhez. Káromkodott, de csak úgy magában és megindult a kocsival hazafelé. A lovának Tessék volt a neve és ha felült a kocsira, indítónak mindig azt mondotta: Na Tessék! Ezúttal kifejezőbb volt a hangja és sok keserűséggel zengett rá a féligéhes lovára.

    Az úton lehajtott fejjel bandukolt a ló, a gazda az ülésen horgasztotta le az üstökét. Nagy bajban leledzettek. Tessék ugyan nem tudta, mi ütött gazdájába, de valahogyan megérezhette, hogy igazságtalanság érhette. Mert csak az ember lehet igazságtalan emberrel, állattal, aki a megalázást, a kisemmizést önön bőrén fájja. Elég nem jól van ez így Gondolta Tessék és az otthoni zababrak reményében fürgébben poroszkált a poros nyári úton. Kétoldalt a búzatáblák sűrűje hullámzott és ahogy Péter Áron felvetette a tekintetét, menten visszaeresztette. Péter Áron, te már a nyáron nem aratsz, lemaradsz Péter Áron.

    Megéhezett, mert az asszony nem készített elemózsiát, ő pedig nem kérte rá. Azért asszony, hogy tudja, mi kell. De ez már a dolgát se végzi, mint azelőtt. Meg kéne már verni egyszer, már régen nem kapott, oszt addig nincs nyugvása. El is határozta, hogy amint a föld körül rendet teremt, az asszonyt is napirendre veszi. Szép sorjában, a módja szerint, ha addig nem igazodnék helyére a kontya.

    Az úton egyre-másra tólultak agyába a gondolatok. Nincs máshátra el kell menni a patikárius úrhoz, akinek állandó fuvarosa és megkérni, adjon kölcsön ötezer dinárt foglalóra. Lesz ahogy lesz, addigra csak eldől a juss is, oszt majd megfizeti. A fontos az, hogy az idei termést más ne vigye le. Nem viszi el más. Amíg Péter Áron akarja azt a földet, ott más ne arasson.

    Most már vígabban telt az út. Fütyürészett és nézte a búzát. Hát itt a határban bizony rozsdás egy kicsit, de bizony a gunarasi, az olyan, hogy párja nincs. Az idén a prolifik fajta jobban pászol az időhöz, mert az csak szépen tartja a kalászát. Ha igaz, amit ígér, lesz ott vagy 12-14 mázsa. Kifutja a foglalót. Na Tessék! Ez a lovának szólt, amiért az a falu első házait kitörő nyihározással üdvözölte. Nem is indult hazafelé, Tessék nagy ámulatára a főuccára kénytelenítette a gyeplőt. A patika előtt aztán megálltak, kioldotta az istrángot, Tessék hátára dobta, ő pedig a bejárat felé igazdott.

    Az ajtó zárva olt. Faluban az a szokás, hogy a gyógyszerészhez csengő vezet be a kertbe, ahol a patikus csirkét nevel vagy a szöllejét metszi. Az a pár beteg nem érdemel permanens szolgálatot. Néha kiírja az ajtóra kemény papirosra »Türelem«, vagy annak a hátán, a túlsó oldalán jelzi »a kaszinóban keress«. Ha picézett a patakparton, mert az is kedvenc szórakozása volt, egyszerűen a »türelem« táblát hagyta lógni, ami teljesen indokolttá tette az ő nemes passzióját. De hát azért van a faluban egy patikárius, hogy a nép a bogarait hamar megismerje. Akinek sürgős dolga volt, az a patakhídon és a kaszinó felé közelítette meg a gyógyszertárat és ha egyik helyen sem időzött, biztos, hogy otthon találta.

    Péternek szerencséje volt. A tekintetes úr épp a peronoszpóra ellen foganatosította a védekezést. Péter nem értette egészen az úri foglalkozást, de aztán látta, hogy permetölésről van szó és ezt mondja olyan furcsán a patikáros úr.

    Az álalános üdvözlési formák betartás mellett forgatta Péter a kalapját.

    - Azért gyüttem a tekintetes úrhoz, hogy a panaszom végett meg hallgatna, merthogy itt az írás az örökségrül, de a nézt azt csak később adják ki. Már pedig a gunarasi két hold nagyon kapós, megveszi más, ha csak pár napot is vár vele. Segítené ki a tekintetes úr, meghálálja ebbéli jóságát.

    A tekintetes úr megnézte az írást, és kivette a pénztárcáját. Hiányzott pár száz dinár, azért hát be kell menni.

    - Te meg Péter, amíg én kijöttem, írjad a szaletliban erre a tiszta papírra, hogy ennyit és ennyit kölcsönvettél, és hogy ekkor és ekkor adod vissza.

    Azzal eléje tett ceruzát, papírt, ő pedig bement a folyosóra, pótolni a pénzt.

    Péter Áron kinn ült a lugasban, ahol a tekintetes úr helyet adott neki és rettentő lelki kínban, vörösen és röstelkedve várta a tekintetes urat. Hozzá se nyúlt az írószerszámhoz, mélyen megbántva simogatta a tarkóját és várt.

    Pár perc múlva jött a tekintetes úr. Hozta a gunarasi foglalóra szánt ropogós százasokat. Péter szíve a torkában vert, amikor látta, hogy íme, itt a pénz és mégse fogadhatja el. Felállt, illendőképpen a két kezét kalapjával foglalkoztatva és a rácsodálkozó patikárius úrnak kijelentette:

    - Engedelmet instállom alásan a tekintetes úrtól, de ha a pénzt írásra anná csak, akkor nem vállalom.

    - Miért? – kérdi megütődve a tekintetes úr – ne okoskodj Péter, velem is cédulát írtnak alá, ha pénzt veszek át valahol.

    - Tudom én aztat jól – húzogatta zekéjét Péter – azért is nem a Takarékba mentem, hanem idegyüttem a tekintetes úrhol. Azt hittem, bizodalma van bennem aziránt a pénz iránt. Mert én nem írhatok alá semmit a papirosra. Gubás András a papír végett került dobra. Fogadást tettem. Én nem írok alá

    - Szamár vagy, Péter – tört ki a tekintetes úrból a düh, de aztán meggondolta a dolgot és kivezette Pétert a ház elé. – Tanú kell az átadáshoz Péter, mert anélkül nem érvényes a kölcsön. Azért hát itt a lovad előtt, a Tessék előtt bízom rád a pénzt. Elvárom, hogy becsülettel visszaadod.

    - Lelkem rajta, tekintetes úr, tíz esztendeje ismer engem, nem lennék huncut egész Gunarasért se. Nagyon szépen köszönöm a segítséget.

    Azzal eltette a pénzt a belső lajbizsebbe és elégedett Na Tessékkel hátradől az ülésen.

    Otthon az asszonyduzzogva várta a hírt. Nem szól neki, mit végzett, ami láthatólag gyötrelmet okozott az élete párjának. Az ebédet addig melegen tartotta a tűzhely. Bejött, kényelmesen letelepedett, bekanalazta az ételt, aztán felkelt és »csés jónapot«-tal a kapu felé tartott.

    Ezt már aztán nem állhatta szó nélkül Péter Áron hites felesége. Olyan patáliát csapott, hogy az edények tálcát hiába utánozná bárki balerina és az egymáshoz vagdosott ibrikek csörgését megirigyelhetné a legjobb jazzband. Az is kiderült a mondókájából, hogy nem Demosthenestől tanulta az ékesszólást, ás nyelve alatt nem hordott gátló kavicsot. Egy ikerszóval zene-bona volt Péter Áron házában, amíg ő nyugalommal, mosolyogva ballagott a kövezeten, elvégezni összes teendőit, amíg az asszonyra nem kerül a sor. Aziránt nem volt kétsége, hogy alaposan ellátja a baját.

    Meg se állott a boltajtóig. Ott körülnézett, ugyan látja-e valaki, majd bátran benyitott. A boltos az üres kasszában ült és az üvegajtó mögé tessékelte. Jó hírt remélt Péter Áron jöttével, túlszívesen invitálta.

    - Beljebb, Áron gazda, beljebb, itt barátságosabb – hívogatta hangos szóval és leste a vendég arcát, ugyan mi járatban lehet. Azon ugyan nem olvasott le semmit, mert Áronnak máson járt az esze, következésképp az arca kifejezéstelen, mozdulatlan.

    - Eladta a földemet, Péter? Mert akkor készítem a két mázsa magot.

    - No, no, nem köll elsietni a dolgot, meg aztán búzára sincs mostanság szűköm, van eleség újig.

    - Már csak jól jön az mindig – erőltette a nevetést a boltos. – Megvan az ára, pénzzé tehető minden időben.

    - Pénzért é, oszt mennyibe vállalná be, ha pézbe tudnánk – kérdezte úgy mellékesen Áron.

    - Jó áron, jó áron – élcelődött a boltos és nagyokat nevetett a kitűnőnek tartott ötletén.

    - Mert ha pézbe számolnánk, én lekérnék vagy ezer forintot a kommendálásért.

    - Hova gondol, az ötszáz dinár, három mázsa búza, annyit nem kap a városi hirdető se, ha eladja.

    - Ne számíjja a várost. Az más. A falu falu, a város város. Meg aztán tudja é’ tanátam vevőt, aki lefoglalózná, de énnekem ezer dinár dukál érte.

    - Nézze Áron gazda, legyen belátással, nem elég, ha már amúgy is el kell adnom azt a jó földet, még az eladónak is juttassak abból az amúgy is kicsiny pénzből.

    - Osztán, ha én aszondom magának, eladom a fődjit oszt nem búzát kérek érte, hanem ezer dinárt, oszt nem is kő, hogy készpénzbe adja, nem is kő, hogy ideadja, csak épeg, hogy nekem jár a kommendálásért ezer dinár.

    - És maga beérné a puszta ígérettel?

    - Legföljebb papírra tesszük, akin elismeri, hogy én neköm az eladásért jár ezer dinár, de nem kő, hogy a pézt maga adja személesen.

    - Áron gazda, ne csűrjük-csavarjuk a szót. Maga egyezzen meg az eladóval, egyezzen meg a vevővel és egyik is, a másik is felezze meg a kommendálásért járó ezr dínárt, oszt avva kivan.

    - Hászen ha valaki akanna, aki azt a sok pénzt kiadja, oszt még a cenzálnak is fizetne érte, amért kiadta.

    - No látja kend, hogy milyen nehezen jut a vevőtől a pénzhez, azért mondom, elégedjen meg kevesebbel.

    - Hát idehallgasson. Gondókoztam a dógon. Ha vevő, akitől nehezebb pézt látni, megegyezik abba, hogy ő nekem ezer dinár cenzáldíjat ád, maga is megtenné?

    - Ha olyan bolond vevő akad, akkor én is állok elébe és megadom. Csakhogy olyat aligha talál kend.

    - Mán pedig találok, csak bízza rám. Mármost papírt szedjön elő, oszt jegyezze: Alulírott elismerem az átvett ötezer dinár előleget, amit a gunarasi határban 20.000 dinárért eladott két hold földem foglalója fejében a mai napon hiány nélkül felvettem. Előttünk a tanúk, a maga neve mint eladóé gyün erre, én meg majd összehajtom és átveszem.

    Azzal kiolvassa a meglepett boltos elé a százas bankókat gondosan, egymásután, sorjában húsz darabot. Az maga elé néz egy darabig, majd megszólal:

    - Jó, jó Áron gazda, én ötezer dinárt nyugtáztam, maga meg csak négyezret adott.

    - Az ötödik ezer az az én kommendálásom díja, merthogy a gunarasi fődet én magam vettem meg.

szozattv


szozat a tiszta hang Ősök Napja 2017 plakat 660x929 Esztergom-Nagyboldogasszony templom Shakespeare Szentivánéji álom1 Shakespeare Szentivánéji álom színlap aug202017bazilika vacsztistvan arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo