Muskátli - 2016. január

muskatli

 

muskatli
Melléklet jó gyermekeknek

2016. január / II. évfolyam / 5. szám

 

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

 

HÓNAPVERS

 

Pósa Lajos: Újévkor

angyal

Ki erős kezedben
Tartod a jövendőt:
Istenem, adj a magyarnak
Boldog új esztendőt!

Ragyogtasd meg napját,
Felhő ne takarja;
Ne engedd, hogy rá zúduljon
A sors zivatarja.

Volt már elég része
Nehéz búbánatban:
Benned való bizodalma
Tántoríthatatlan.

Adj örömet neki,
Hogy el ne csüggedjen;
Légy kővára, légy bástyája
Az ellenség ellen.

S hogy el ne széledjen
Szerte a világba:
Nyíljon földjén a boldogság,
Szabadság virága!

 

Forrás: Az Én Ujságom, XXI. évfolyam, 2. szám, 1910. január 2.

 

EMLÉKEZÉS

 

blahalujza

90 év hunyt el Blaha Lujza
(1926. január 18.)

Pósa Lajos: Blahánénak

Ha nevedet hallom, dal cseng a fülembe,
Nem anyától lettél!
Áldja meg az Isten azt a rózsabokrot,
Ahol te termettél!
Virágos bölcsődet fülmile ringatta
Édes altatóval,
Ébredő nap csókján a pacsirta keltett
Szép pacsirtaszóval.
Tőlük tanultad el sorba valamennyi
Aranyos nótádat...
Áldja meg az Isten a pacsirtaszádat,
Fülemileszádat!  

Mikor kirepültél a rózsabokorból
Zengve, csicseregve,
Tündértavasz kísért mosolygó varázzsal
Berekről berekre.
Tele lett daloddal erdő, mező, liget,
Délibábos róna...
A pásztortűz mellett még a tilinkó is
Szebben szól azóta.
Még a dalos költő dalos kedvének is
Röpkébb szárnya támadt...
Áldja meg az Isten a pacsirtaszádat,
Fülemileszádat.

Nagyvilágba hívó, csalogató szóra
Soha se hallgattál;
Drágább volt előtted a hazai berek
Csillogó aranynál.
Bedaloltad lelked kunyhók és paloták
Visszhangos lelkébe;
Szőke Duna partján zagyva nyelvű népnek
Szíve közepébe,
Szíve dobogását ringató zenével
Hozzánk muzsikáltad.
Áldja meg az Isten a pacsirtaszádat,
Fülemileszádat.

Nem lesz több Blahánénk! Iramló időkben
Századok múlhatnak...
Hej, pedig a dal, mint betegnek a balzsam,
Úgy kell a magyarnak!
Sírni kell minekünk tenger bánatunkban,
Zokogó nótákon;
Vigadni a frissen, hogy könnyünk esője
Néha meg-megálljon.
Mért is száll el dalod? Mért nem cseng örökre?
Mért is nem adhatja tovább minden század?
Áldja meg az Isten a pacsirtaszádat,
Fülemileszádat.

 

 

IRODALOM

 

Arany kalászok

  Vigyázzon jól ki-ki magára, / Minden dolgát tegye próbára. (Erdélyi János)

  Boldog, aki kevéssel beéri, / Aki sokra az eget nem kéri. (Szemere Miklós)

  Munkásság az élet sója, / A romlástól mely megóvja; / Csak az, aki nem hevert,
Várhat áldást és sikert. (Tompa Mihály)

  Hiába minden szép és jó beszéd, / Ha meg nem fogjátok az elejét. (Petőfi Sándor)


Forrás: Az Én Ujságom, XXII. évfolyam, 4. szám, 1911. január 15.

 

VALÓSMESE

 

szentirasHerczeg Ferenc: A szentírás

Elmondok nektek egy szép történetet. Régi történet nagyon, mert nekem még a nagyanyám mondta el, mikor iskolába járó fiú voltam. Úgy mondom el, ahogy tőle hallottam.
A király háborút viselt egyik szomszédjával és mivel háborús időkben nagy keletje van a szálas legénynek, Sándort is, egy szegény özvegyasszony egyetlen fiát, besorozták katonának. Besorozták és vitték az ellenség elé.
A szegény asszonynak majd meghasadt a szíve bánatában. Olyan szegény volt, hogy nem tudott a fiának egyéb útravalót adni, amivel könnyíthetne nehéz sorsán, hát odaadta neki azt a szentírást, amelyből esténként olvasgatni szokott.
– Nem adhatok egyebet - mondta. - Vidd magaddal ezt a könyvet, bárhová vezet is sorsod. Forgasd szorgalmasan, nehéz óráidban vigasztalást fogsz benne találni.
Sándor hálásan fogadta ezt az ajándékot. Gondosan keblébe rejtette a könyvet és elbúcsúzott az anyjától.
A fiatal katonára nehéz napok jártak. Véres csatákat kellett végigküzdenie, hol a legénység halomszámra hullott az ellenség kartácstüze közepette. Sándor itt is teljesítette kötelességét. Vitézül harcolt a hazáért és nem egyszer tette kockára életét. Tisztjei megbecsülték, társai megszerették vitézsége miatt.
Ha a véres napi munka után pihenésre tértek a csapatok, rendesen előkereste a szentírást, melyet édesanyjától kapott és a lobogó tábori tűz mellett olvasgatott belőle.
– Tedd le már azt a könyvet! - biztatták még tisztjei is. - Minek is hurcolod magaddal? Nem katonának, papnak való az!
Sándor nem hallgatott rájuk, hanem gondosan a kabátja alá rejtette könyvét.
Egyszer aztán egy kis erősség ellen vezették őket, hova az ellenség befészkelte magát. Öldöklő harc fejlődött a falak körül. Az ellenség keményen tartotta magát és valóságos golyózáport szórt az ostromlókra. Mikor végül mégis sikerült az erősséget elfoglalni, Sándor volt az első, aki a magyar zászlót a bástyára tűzte. Feltűzte, - a következő pillanatban azonban egy ellenséges katona a szívének szegezte a puskáját és lelőtte. A golyó a mellébe fúródott és Sándor hang nélkül összerogyott. Élettelen teste fölött viharként vonult el a csata.
Mikor este felé összeszedték az elesett vitézek tetemeit, megtalálták Sándort is.
Itt van szegény Sándor pajtásunk is, - mondta az egyik katona. - Ennek ugyan nem sokat használt a szentírásai.
Egyikük letérdelt Sándor mellé és felgombolta az attiláját.
– Hiszen él! kiáltotta meglepetten.
Sándor nem halt meg, csak elájult. A golyó, amely szívének volt irányozva, beleakadt a szentírásba, melyet akkor is a mellén viselt. A könyv felét átfúrta a lövés, de aztán megakadt a papirosban, Sándor elájult az iszonyú ütéstől, de komolyabb baja nem esett. Hideg vízzel csakhamar felkeltették.
Az esetnek híre járt az egész táborban. A vezér, aki különben is értesült Sándor vitézségéről, maga elé rendelte a fiatal katonát és elmondatta magának a szentírás történetét. Sándor annyira megtetszett neki, hogy e naptól kezdve maga mellett tartotta.
A szegény özvegy pedig nagyon csodálkozott, mikor a békekötés után egy fényes egyenruhába öltöztetett tiszt kopogtatott be szegény lakásába és mikor a tisztben megismerte az ő Sándor fiát.

Forrás: Az Én Ujságom, III. évfolyam, 1. szám, 1892. január 3.

 

PÓSA BÁCSI TARSOLYÁBÓL

 

A szerkesztő bácsi postája


Kedves olvasóimnak. Százával meg százával érkeznek hozzám még mindig napról-napról levelek és levelezőlapok tele szebbnél-szebb, jobbnál-jobb újév kívánsággal. Ha az a sok jó kívánság mind beteljesedik, olyan új esztendeje senkinek lesz, mint nekem. Köszönöm, kedves gyermekeim a sok szép, sok jó kívánságot. Édes örömmel telik meg a szívem, olvasva ezeket a gyermeki lélekből fakadó jó kívánságokat. Érzem, nem hiába élek, hogy a gyermekvilág szeretete oly melegen sugárzik felém. Áldjon meg az Isten mindnyájatokat szeretteitekkel egyetemben!  
Írta:
Pósa Lajos kis olvasóinak

Forrás: Az Én Ujságom, XVI. évfolyam, 3. szám, 1905. január 15.

 

Közmondások

* Egy bolond kútba veti a követ, száz okos se húzza ki
* A jó szomszéd jobb a rossz atyafinál
* Ritka vetésnek szegény az aratása
* Kutyára nem bíznak szalonnát.
* Végén csattan az ostor.
* Nincs olyan nagy úr, ki meg nem szorul.

Forrás: Az Én Ujságom, XIII. évfolyam, 4. szám, 1902. január 19.

 

IMÁDSÁG

 

posalajosszobor

Pósa Lajos: Télben

 

Hozzád száll a lelkem,
Mennyei jó Atyám,
Mindnyájunknak Atyja!
A hideg tele is,
A hulló havat is
A te kezed adja.

Takarót terítesz,
Dermesztő fagy ellen,
Hóból a vetésre:
Véded kenyerünket,
Orcánk verejtékét…
Hála Neked érte!

Te, ki betakarod,
A hegyet, a völgyet
Felhődnek havával:
Född be a szegényt is,
Özvegyet, árvát is
Jó meleg ruhával!

Forrás: Az Én Ujságom, XVI. évfolyam, 4. szám, 1905. január 22.

 

TERMÉSZET

 

kinaifacankakasGarády Viktor: A fácán

 

A fácánra ugyancsak ráillik a nóta, hogy:
„Szép is vagyok, jó is vagyok“. Ritka szép a tolla és ritka jó a húsa. Azért is nagy az értéke. Csak a gazdag ember élhet vele. A szegény ember asztalára persze nem igen kerül a fácán-pecsenye. Ennek oka pedig nagyon egyszerű. A fácán a ritkább madarak közül való. Tehát azért drága is.
Szabadon csak itt-ott, nagyon gyéren látjuk. Mert hát a fácán voltaképpen házi állatnak tekinthető, mint akárcsak a tyúk, a pulyka, meg a többi apró marha. A fácánt is bekerített helyeken tenyésztik. De nem udvaron, hanem erdőben. Az erdőnek csalitos részét, ahol ugyanis nemcsak fa, hanem cserje, fű és víz is van, fasövénnyel vagy más kerítéssel körülveszik. És idetelepítik aztán a fácánokat. Ez a fácános. Itt úgy élnek a fácánok, mint a baromfi az udvaron. Eledelükről azonban maguk gondoskodnak. Hiszen az erdő eleget nyújt nekik. Van ott elég bogár, féreg, csiga, hernyó, szöcske, azután meg mag, bogyó és gyökér. Ezekből él a fácán. Ha pedig ezeket megunta, kirepül a szántóföldre és ott a kukoricát, kölest, búzát, árpát és a többi veteményt is megdézsmálja.
Télen azonban gondjukat kell, hogy viseljük. Ilyenkor a hó mindent beföd, tehát a fácán eledelét is. És ha nem szórnánk neki magot, éhen kellene elpusztulnia. Ha nagyon kemény a tél, be kell őket fogni. Ekkor megfelelő ólakban gondozzák őket. Ha kinyílik az idő, szabadon eresztik valamennyit.
Ilyenkor éli igazán boldog világát a fácán. Hej, mert a tél nagyon veszedelmes, valóságos csapás őrá nézve. Télen minden állat szükséget szenved, tehát a fácán ellensége is. A fácánnak pedig sok az ellensége. A róka, a nyest, meg a menyét a legádázabb ellenségei a fácánnak. Ezektől fél a leginkább. Rendesen álmában lepik meg a szegény madarat, amikor ugyanis nehezen bír menekülni előlük.
A nagyobb ragadozó madarak is üldözik a fácánt. Sőt a fiatal fácánokat a szajkó, a szarka, meg a varjú is megtámadja.
Télen az embertől is kell tartania a fácánnak. Mert ilyenkor vadássza. Egyébiránt az ember az ő legnagyobb ellensége. Finom húsa miatt az ember mindent elkövet, hogy hatalmába ejtse. Már a rómaiak is azt tartották, hogy a legpompásabb étel a fácán-pecsenye.
A fácánt azonban nemcsak a húsa, hanem a tolla miatt is vadásszák. Sok színben játszó, ékes tollai kalapokra és egyéb ruhaneműekre díszítésül szolgálnak.
Némely országban szabadon, vad állapotban is található a fácán. Különösen Magyarországon sok az elvadult fácán. Az ilyen fácán többnyire vizek partján, rétek, szántóföldek mellett szeret tartózkodni.
A fácán nagy mester a futásban. Oly sebesen szalad, hogy nehezen lehet utolérni. A repülésre azonban nem igen adja rá magát. De ha egyszer aztán nekirugaszkodott, nem igen vall kudarcot. Sebesen és magasan szárnyal.
A fácán-kakas, ha reggel fölkel, hangosan megszólal. „Kak-kak! Kok-kok!“ - kiáltoz egy darabig. Azután mindjárt táplélék után lát.
Nappal mindig a földön szaladgál, vagy a fűben botorkál. Csak éjjel száll a fára. Itt aztán valami ágon összekuporodik és szépen elalszik. Nem mondható éppen okos állatnak. Sőt inkább ostoba és ügyetlen. A fészkét is nagyon egyszerűen építi. Kis gödröcskét ás a földbe és azt néhány száraz falevéllel vagy fűszállal kibéleli. Az embertől meg szörnyen fél. Ha meglátja eszeveszetten menekül tőle.
A fácán Ázsiából került hozzánk. A monda szerint a görögök hozták volna Európába a Kaspi-tenger tájékáról. A régi rómaiak is sokra becsülték ezt a ritka szép madarat. Külön kertekben tenyésztették. Európából Afrikába is elterjedt. Sőt később Amerikába is bevitték. S ma már ott is tenyésztik.
A fácánnak többféle fajtája van. Több, mint hetven fácánfajt ismerünk. A legékesebb köztük az aranyos fácán. Ez a legékesebb madarak egyike. Köntösének színe fölül aranysárga, alul pedig lángvörös. Nem kevésbé ékes madár az ezüstös fácán is. A háta ezüstösfehér, fekete sávokkal. A hasi oldala pedig bíborfekete. Mind a kettőnek hazája Kína. Azonban itt-ott nálunk is láthatók. Leginkább állatkertekben tartogatják.

Forrás: Az Én Ujságom, XXII. évfolyam, 2. szám, 1911.január 1.

 

 

Szerkesztette: Homoly Erzsó

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf