Simon István: Vörösmarty estéje

Fogytán van a napod,
Fogytán a szerencséd,
Ha volna is, minek?
Nincs ahova tennéd.
             Vörösmarty

Fogyó napokból, sűrűdő véred
csöppjéből sajtolt nehéz szavak,
tört tőmondatok, fájdalmas ének –
hattyúdalodnak ennyi maradt.

Nyelv nagy kertésze, hit magvetője,
be fájhatott is öreg szíved,
mikor érezte: elfut előle
a szó is már, s a remény hideg

világban, mint az ablakra pára,
jégvirágként a lelkedre fagy.
Magyar költő, hát ennyi az ára,
hogy egy nép érző idege vagy?

Apadt agyvelő, roskadó vállról
lefoszló gúnya, vád, őrület…
Tudtad: nem futhat költő e tájról,
sorsod keze itt bárhogy fizet.

Sziklányi szavak, ahogy a vulkán
végső ereje fellökte még.
Égetők, forrók – egy század múltán
megkönnyezem e tört költeményt.

Súlyát egy percre vállamra vettem,
s érzem, amikor megmozdulok:
sírnak, ropognak, fájnak a bennem
világot tartó idegdúcok.

                                          1955

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf