A kőhalmi bíró

– Mednyánszky László elbeszélése nyomán –

Erdély déli részén, magas hegy csúcsán állott egykor a kőhalmi vár, alatta épült Kőhalom község, melynek rendje és tisztasága arról tanúskodott, hogy szászok lakták. A vár már régen romba dőlt, de az egyik bástyán sokáig mutogattak egy pár lábbilincset. Hallgassátok meg a történetét!
    Hunyadi János idejében a török gyakran betört Erdélybe, kirabolta a falvakat, megsarcolta a városokat. Ezért minden községben és városban keménykezű, bátor vezetőt választottak, akit nem fogott el a félsz, amikor a törököt meglátta. Ilyen volt a híres vörös királybíró is, aki a kőhalmi szászokat kormányozta.
     A kőhalmi bírót Helvignek hívták, de mindenki vörös királybírónak nevezte, göndör vörös haja és égő tekintete miatt. De olyan is volt a királybíró, mint a tűzláng: szemének pillantásával megperzselte a bűnösöket, és szinte megemésztette a gonosztevőket. Kemény és igazságos bíró volt, ezért sokan igazságos vörös királybírónak nevezték.
    Volt a vörös királybírónak egy hűséges szolgája, akit Menengesnek hívtak. Ez jól ismerte a természet titkait, és gyakran csúffá tette Kőhalom hiszékeny polgárait. Varázsolt és bűbájoskodott mindaddig, míg egyszer a polgárok összeröffentek, és feljelentették Menengest, mint varázslót és boszorkányt.
    Nagy volt a veszedelem, mert ekkor a boszorkányokat máglyahalál fenyegette. Márpedig Menenges gyakran tüzet fújt a szájából, vagy a bort vízzé és a vizet borrá változtatta, és azt tartották, hogy ezt csak az ördög segítségével tehette.
Szerencsére az ügyet a kőhalmi bíró tárgyalta, és Helvig úr nem hagyta cserben hű szolgáját. Felmentette a boszorkányság vádja alól, de a tárgyalás után azt mondta neki:
    -    Hallod-e, Menenges! Ha még egyszer varázsolsz, nem kerülöd el a tűzhalált; érted-e?
    -    Értem, uram – mondta Menenges, s attól fogva nem varázsolt többet.
    Nem sokkal a tárgyalás után történt, hogy egy nagy török sereg betört Erdélybe, és az egyik csapat nemsokára ott állott a kőhalmi vár alatt. Az aga ezt üzente a szászoknak:
    -    Kő nem marad másik kövön, kőhalmi polgár nem marad elevenen, mert lassú tűzön pirítom meg valamennyit, ha tüstént nem fizettek tízezer aranyat!
    De a vörös királybírónak nem szállt inába a bátorsága. Magához intette hű szolgáját Menengest, és lement vele az aga táborába. Megállt az aga előtt, és azt mondta neki:
    -    A váltságdíj felét, ötezer aranyat itt hoztam magammal. A másik felét három hónap múlva a polgárok hiány nélkül elküldik Konstantinápolyba, csak ne pusztítsd el a községet. Amíg a pénzt meg nem kapod, elmegyek veled kezesnek, tégy velem, amit akarsz.
    Tetszett a töröknek az ötezer arany, tetszett a vörös királybíró bátorsága is, de azért hatalmas lábbilincset veretett rá meg a szolgájára, úgy vitte magával Konstantinápolyba.
    Hej, de sokat szenvedett a vörös királybíró, de még a szolgája is a három hónap alatt! Nappal nehéz munkát végeztek, éjjel pedig sötét zárkában nedves szalmán feküdtek. S hát még mikor a három hónap eltelt, és a pénz nem érkezett meg!
    Azt mondja az egyik éjjel a vörös királybíró:
    -    Hallod-e, Menenges! Én téged egykor a boszorkányságtól eltiltottalak. De most azt mondom, csinálj valami varázslatot, másképpen elpusztulunk.
    Mondta erre Menenges:
    -    Jó uram, régen várom már a szavadat. Ne félj, segítek én a mi dolgunkon. Úgy pihenj ma a szalmán, hogy holnap otthon alszol a paplanos ágyban.
Hitte is, nem is a királybíró Menenges szavait, de akárhogy volt, mégis reménykedni kezdett, hátha a szolgája valamiképpen hazavarázsolja.
    Másnap, amikor munkába indultak, Menenges arról panaszkodott, hogy erősen fázik, és a nagykabátját magával vitte. Amikor délben a rövid pihenő ideje elérkezett, azt mondta a vörös királybírónak:
    -    Uram, én most ráülök erre a kabátra, te ülj mögém, kapaszkodj a nyakamba, hunyd be a szemed, s ki se nyissad, amíg nem szólok.
    Úgy is történt. A királybíró ráült a nagykabátra, átölelte Menenges nyakát, behunyta a szemét, s hát egyszerre érezte, hogy megmozdul a kabát. Aztán olyan szélvihar támadt körülötte, hogy majdnem elvesztette az eszméletét. Amikor már nem bírta tovább, félig ájultan leesett a földre. De akkor már Menenges ott állott mellette, szép gyöngéden legyezte, és azt mondta neki:
    -    Nyisd ki a szemedet, jó uram, mert otthon vagy!
    A vörös királybíró felnézett, hát ott voltak Kőhalom határában!
    Akkor Menenges a kezét rátette a lábbilincsre, az pedig mindjárt lehullott a lábukról.
    Amikor Kőhalomra beértek, a polgárok azt se tudták, hova legyenek örömükben.
    Ettől kezdve a vörös királybíró Menengest úgy tartotta, mint tulajdon testvérét. A bilincset pedig emlékeztetőül kifüggesztették a kőhalmi vár bástyájára.

szozattv


szozat a tiszta hang 2017. SZENT KORONA KONFERENCIA mod meghivo 2017 dec 16 Kerecsen 17 Kerecseny 17 lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf