Nyirő József: Most már jöhetsz Jézuska

Idefenn a setét havasok között minden esztendőben valami baj van a karácsonyi szent ünnepekkel. Ezeknek a szegény, együgyű pásztorembereknek, égettszegény favágóknak, kik esztendők óta itt vágják a fát valami brassói zsidónak, – ha haragszik Szentfelsége, ha nem, – semmiletteképpen nem lehet úgy megülni a szent ünnepeket, ahogy az Írás parancsolja: éjféli misével, betlehemmel, pappal, tömjénnel, orgonaszóval, deák nyelven, gyönyörűséges evangéliumokkal. Ami nem lehet, hát nem lehet. Eleget erőltették, de nincs mód benne no. esztenaEgyik esztendőben hárman- négyen szinte az életük árán vágtak át a mellig érő havon, jégen, farkasok nyála freccsent az arcukba, minden veszedelemmel megküzdöttek, s csak amikor beérkeztek a faluba, akkor derült ki, hogy kerek négy nappal azelőtt megvolt a karácsony, s ők hiába jártak. Elvétették az időszámítást, amin nem is igen lehet csudálkozni. Eleget ette a méreg, hogy ebben az esztendőben egy faláska Jézust sem kaptak. Még ki is kacagták a faluban. – Másik esztendőben a Kormos bikával akartak utat törni a rengeteg hóban, de a vihar ott nyomta az úton, s alig tudának meghúzódni előle a Csalavágó patak szakadékában. A drága bika is szinte ott pusztult, hogy az embereket ne is említsük. Lehetetlent az Úristen sem kívánhat szegényektől. Hogy mégis egészen el ne kárhozzanak, a múlt esztendőben idefenn a havason maguk csináltak Betlehemet, még tán szebbet is, mint az a Zsidóországbéli. Ott volt a Kőlik, abban egész csorda ember elfér. Tágas, nagy térhely. Faragtak jászlat, abba Jézuska képibe beletették a Mihók Trézsi kicsi fiát, ki már ugyan két hónapos volt, de hát Énistenem, a havason a biblia is nehezebb, mint falun, vagy városon. Nehány marhát, juhot is tereltek a jászol köré, hogy »reája lehöljenek«, amint írva vagyon és szépen ki is világították szurkos kalánnal, hogy úgy ragyogott a barlang, mintha maga a mennyország volna, s osztán szépen elimádkozgattak mellette. Szavamot ne feledjem, a vén Üdő Marci bácsi volt Szent József, a többi hivatalbélileg úgyis pásztor volt. Mindenképpen szépséges dolog volt no. – Az idén erről se lehetett szó, mert a Trézis fiacskáját elvitte a torokgyík, Szent Józsefnek való se volt, mert Üdő Márton bácsi is meghót az ősz farkán, az Isten nyugosztolja. Megvallva az igazat, kedve se igen volt senkinek az ünnephez, mert a brassai zsidók tönkre mentek, a favágás abba maradt, s az emberek széjjel mentek. Összevissza három pásztorember maradt a szálláson: a Csedő úr szolgája, idősb Márton Feri vénlegény, s Ülkei Ádám, kinek a múlt télen hót volt meg a felesége. Esett, szerencsétlen emberek mind a hárman, keserűek, morcosak, mint az álmából idő előtt felköltött medve. Eszük ágában sem volt nagy dolgot csinálni a Kicsijézus születésiből.

    - Legalább istenigazában kialszom magamat! – mondogatta a Csedő úr szolgája, mikor szó volt róla, hogy az idén miként rendezzék az innapot.

    Márton Feri vénlegény kártyázni szeretett volna a szent estén, de se kártyájuk, se pénzük nem volt hozzé.

    Ülkei Ádám még mindig haragudott a Jóistenre, hogy elvitte a feleségit. Egy szalmaszálat se szándékozott tovább menni az érdekiben. Kicsit bosszút is akart állani Szentfelségin, hogy őket ilyen nyomorú sorsba taszítottak, vagy ha nem is taszította, de ki se emelte belőle. Keményen tartották magukat.

    - Nem, s nem! – pogánykodtak.

    Ünnep szombatjára virradó éjjel történt azonban valami, ami az Ülkei Ádám számítását kissé megzavarta. Ádám, kinek a kalyibája legszéltől volt, késő este dühös kiáltozásokat s puskalövéseket hallott.

    - Bizonyosan az urak vadásznak, – azt gondolta, s többet nem is törődött az egésszel. Éppen lefekvéshez készülődött, mikor megzergették a kalyiba ajtaját.

    - Ki az? – bődült az ajtó felé Ádám.

    - Ha Istent üsmersz, eressz bé! – felel valaki odakünn.

    Ülkei Ádám odacammogott az ajtóhoz, s elvette a támasztó karót.

    - Te vagy- e, Feri?

    Azt hitte, hogy Márton Feri, a vénlegény, ki unalmában jött hozzá, hogy együtt verjék az üdőt: de szinte sóbálvánnyá változott, mikor látta, hogy egy véres ember tántorog be a kalyibába, s rémülten azt suttogja:

    - Olts el minden világot!

    - Szentkereszt legyen velünk, hiszen ez a Péter, a gyilkos! – hőkölt hátra Ádám, s hirtelen kirántotta a tűzből s a hóra hányta a világoló fahasábokat. – Tán nem szökték meg a tömlöcből, Péter?

    - Én biza meg! – hebegi a gyilkos, kit nyolc esztendőre ítéltek, mert féltékenységből megölte a feleségit.

    - Ugyanbiza hol volt a szép eszed? – feddette Ádám, de a gyilkos rá sem hallgatott, hanem kimerülten, borzasztó szemekkel rámeredt az ajtóra.

    - Zárd bé, rejts el valahová, mert jönnek!…

    - Kik jönnek? – ütközött meg Ádám.

    - A csendőrök… Tepej lábánál meglőttek.

    - Meglőttek?

    - Meg.

    - Eltaláltak?

    - El.

    - Hol?

    - Itt a lapockám alatt.

    - Azért vagy véres?

    - Azért.

    - Az elég baj! – tekergette a fejét Ülkei Ádám, de eszébe se jutott, hogy a sebet megnézze, kimossa, bekösse. A meglőtt ember se mondta.

    - A nyomodon mindjárt itt lesznek! – ijesztette Ádám.

    - Igen, de esik a hó! – kacagott a gyilkos. – Kereshetnek.

    - Akkor nincs baj! – könnyebbült meg Ülkei Ádám. – Füttözzél! – bíztatta a másikat.

    - Nem fázom! – kuporgott Péter a tüzecske mellett.

    - Nem ennél valamit? – kérdezte később Ádám.

    - Nem vagyok éhes! – rázta fejét a gyilkos.

    Az idő telt. A szél kívül búgni kezdett, s a hó omlott az égből. Ülkei Ádám kihallgatózott, s elmosolyodott.

    - Most már nem jön senki. Az ördög se találna ide ebben az időben.

    A gyilkos is örvendett.

    - Ott az ágyam, lefekhetsz! – bíztatta Ádám. – Nyugodd ki magadat!

    - Nem alhatnám! – válaszolt Péter.

    - A te dolgod! – vont vállat Ádám. Nézte a gyilkos ruháját, a fekete vérmocskot. – Mit gondolsz, megmaradsz, vagy megmurálsz?

    - Neköm végem! – válaszolt egykedvűen a gyilkos.

    - Csúf lövés volt! – tekergette a fejét Ádám.

    - Csúf! – ismerte el a gyilkos is.

    Ülkei Ádám meghányta- vetette magában a dolgokat, de sehogysem tudott zöldágra vergődni a gondolataival. Végül is kitalálta, hogy mi nyomja a lelkét.

    - Az Istennek se értem a dolgodat, Péter! Minek a tűzlangjának nem tudtál ott ülni, ahol voltál, a jómeleg tömlecben, ahol minden kényelmed megvolt? Minek kellett kifutnod a bajba, nyomorúságba?

    A gyilkos arcát hirtelen fény verte át. Forró volt a szava is, mikor bevalotta.

    - A gyermek miatt!… Van félesztendeje, hogy semmi hírt sem kaptam felőle… Osztán itt van a szent karácsony is… Reám jött, hogy csináljak neki kicsi karácsonfát, jászolkát, jézuskát, s együtt elénekelgessünk el mellette. Kicsi harisnya es kéne neki, csizmácska a télre, gugyácska, jó meleg kurticska… Hiszen senkije, ki gondoskodjék róla.

    - Hát ezért? – enyhült meg Ülkei Ádám.

    - Ezért!

    Ülkei Ádám nézte a tüzet, s azt mondta keményen:

    - Jól tetted Péter, hogy megléptél! Reggel bémegyek a faluba, s kihozom a fiadat… Úgy- e, Dénöskének híjják?

    - Annak! – hebegte boldogan a gyilkos, s elszédült a tűz mellett. – Aztán legyen, ami lesz! – motyogta a tűznek, mert az ilyen félvad erdei emberek a tűzzel beszélgetni szoktak.

    - Dőljünk le legalább fertáj órára! – bíztatta Ülkei Ádám. – Eltőt az üdő, nyugodjunk valamit!

    A gyilkos engedelmesen nyúlt el a földön. Ádám is elszenderedett.

    - Te Ádám!… Hallod- e?

    - Mi a baj? – riadt fel Ádám. – Mi a fenének nem alszol?

    - Nekem mennem kell!…

    Így a gyilkos.

    - Hova a szemed világába akarsz ilyenkor menni? – ásította álmosan Ádám.

    - Én a másvilágra.

    Ülkei Ádámnak kiszökött az álom a szemiből.

    - Tám nem bolondultál meg? – ijedett meg, de a tűz világánál mindjárt látta, hogy a gyilkos igazat beszél. Éktelen nagyok, s forrók voltak a szemei a színe sárga, mocskos, teste félig hideg, keze lába reszket, s a vére lassan szivárog bele a tűzbe.

    - Újra megindult a sebem, – mondotta a gyilkos bocsánatkérőleg.

    - Be kellett volna, hogy kössük! – szidta magát Ülkei Ádám. – Kinek jutott eszibe?

    A gyilkos legyintett, hogy már késő.

    - Méges heába lövetém meg magamot! – panaszkodott. – Mégsem láthatám a legénkét!…

    - Eléggé restellem a dógot! – mentegetőzött Ádám. – Ha legalább félnaig tartóztatni tudnám a halált, míg megjárom a falut!… Hármo óra oda, három óra vissza kell ebben az időben.

    - Már ne verd miatta a fejedet! – morgott bánatosan a gyilkos. – Úgyes késő.

    - Én méges megpróbálom! – szököt fel Ádám.

    Péter leintette.

    - Egyet se!… Hanem egyebet mondok.. Te jó voltál hozzám, Ádám. Helyet adtál, elrejtettél a csendőrök elől…

    - Szót sem érdemel! – szerénykedett Ádám.

    A gyilkos lázas szemekkel felnézett Ülkei Ádámra,s szinte nyersen mondotta:

    - Te, azt tudod- e, hogy ezör pengő van kitűzve a fejemre?…

    - Szép pénz! – esmerte el Ádám.

    - Ez az ezör pengő legyen a tiéd, Ádám! – hagyatkozott a gyilkos.

    - Te, kinek gondolsz engem? – pattant fel Ádám.

    - Ne járjon a szájad! – torkolta le a gyilkos. – Szólsz a jegyző úrnak s mindjárt kifizeti.

    Ülkei Ádám tiltakozni akart, de már nem volt kivel veszekedni, mert gyilkos hirtelen hanyatt dőlt, s elkezdett torkaszakadtából énekelni. Azt fújta, hogy:

             »Csordapásztorok, midőn Betlehemben
              csordát őrizének éjjel a mezőben,
              éjjel a mezőben…«

    Ülkei Ádám tisztelettel lekaptaa sapkáját, s úgy hallgatta, hogy a gyilkos hogyan ünnepli a karácsonyt. Ének közben fel- felkiáltott:

    - Dénöske!… Dénöske, lelkem, fiam!

    - Hát mégis találkozott vele! – mondotta Ádám a meghatódottságtól sűrűre tűrődött homlokkal. – Méges haza segítette az Isten!… Nem hala meg anélkül!…

    Továbbad együtt örvendett a gyilkossal, kinek a tömlöcben lenyírt feje verejtékben fürdött, száján folydogált a vére, de azért kacagott, borzasztóan tátott fekete szájjal kiáltozott:

    - Ni milyen szép kicsi csizma, Dénöske!… Kicsi harisnya!… Nem fázol meg a télen bennük!… Várj, mert behívom az édesanyádat es!… Mári te! Má- á- ri!…

    Ülkei Ádám borzongott.

    Az asszonyt kiáltja, kit ő gyilkolt meg!…

    A gyilkos önkívületében tovább játszotta a karácsonyt, míg utolsó szavai belebugyborékoltak a száján előtörő vérbe, s egyszerre utolsót rúgott a tűz mellett.

    - E meghala! – vakarta a fejét Ülkei Ádám, s csendesen ülve a holttest mellett sokáig gondolkodott.

    Mit fundált ki, mit nem: egyszercsak feláll, a katonaládája fenekéről kivesz egy ökörfejére való láncot, odalép a halotthoz, s jókeményen összeköti vele a halott dermedt kezét.

    - Így ni! – mondotta setéten, s öltözködni kezdett.

    A bundát felöltötte, fogta a fejszét, a ház ajtaját bekócsolta, s mire pitymallott, már útban volt a falu felé.

    Dél felé járt az idő, mikor megérkezett a községházára és haptákba vágta magát a jegyző előtt.

    - Jelentem alásan, a gyilkos Pétert, ki megszökött a tömlöcből, az éccaka sebesülten egymagam elfogtam, megkötöztem, s most kérem a fejire kitűzött ezör pengőt!

    A jegyző tisztességes ember volt, megundorodott a vérdíj utáni mohóságtól.

    - Szégyellhetné magát! Ráér még megkapni azt a pénzt!

    - Nekem most kell! – csökönyösködött Ülkei Ádám.

    - Miért olyan sürgős? – kérdezte kedvetlenül a jegyző.

    - Neköm azért, – remegett a hangja a félvad embernek, – mert ma van karácsony este, s én azt a pénzt a Péter árvájának szántam, Dénöskének… Szeretnék rajta kicsi csizmát venni, kicsi harisnyát, jómeleg posztó kurticskát, báránybőr sapkát, hogy meg ne fázzék a télen… Legalább annyi öröme legyen szegény árvának… Az a pénz úgyis a gyermeket illeti. Az apja az életével fizetett érte… Legalább az a pár krajcár maradjon utána. Senkinek nagyobb jussa nem lehet hozzá, mint annakaz ártatlan gyermeknek. Legalább neki legyen karácsonya ebben a cudar világban!… Nincs igazam, tekéntetes jedző úr?…

    Míg a jegyző reszkető kézzel a penna után nyúlt, hogy intézkedjék, a vad pásztor szálfaegyenesen, büszkén körülnézett az irodában, hadd lám, van- e valaki, ki azt meri mondani, hogy neki nincs igaza!…

    Mikor a pénzt megkapta, s estére el is intézte, amit akart, a hóna alá szorította a csizmácskákat, kicsi harisnyát, kurticskát, s büszkén felszólott az égbe:

    - Most már jöhetsz, Jézuska!…

szozattv


szozat a tiszta hang Edelsheim Gyimesi Laci könyvbem SajóPlakát 1 bevonulás szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf