Horváth Béla: Őszi pasztell

Szeress, szeress szegény ribiz-bokorka
S szeress, szeress te is, te ferde prés-ház,
Tetőd felett friss mustok cukra méláz
És forr és erjed bűvölő borokba.

Roskadt faladra kúsznak kósza indák,
De bölcsen tűri hallgató türelmed,
Míg messze sok-sok bárány-testű felleg
Bús szőke fényt és jó kegyelmet hint rád.

És boldogan nagy végtelenbe úsznak,
A föld szívén tündöklő tiszta csend ül,
Egy-két barackfa néha összerendül
És bólogatnak aztán, jól alusznak.

Mint végigérő végtelen nagy árnyék,
Titokzatosan leng sok árva kőris,
Arany világban ég az édes ősz is,
És visszazsong a zengő-lelkű nyár-vég.