Barna Péter

Magyar népballada

Jó ló volt a fakó, jó ló is ellette,
Áldja meg az Isten, aki fölnevelte. –

Fújd el, szellő, fújd el hosszú útnak porát,
Ne lelje vármegye fakó lovam nyomát.

Nem fújta el szellő hosszú útnak porát,
Meglelte vármegye fakó lovam nyomát.

Szegény Barna Péter, be sok lovat lopott,
Románné két lánya abból ruházkodott.

Veszett volt retek fekete földjében,
Románné két lánya az anyja méhében.

A pusztai csárda nem borulna gyászba,
Szegény Barna Péter nem esne rabságba.

De vármegye háza nem nyílik hiába:
Szegény Barna Pétert viszik udvarába.

A tarcsai pusztán van egy kétágú fa,
Az lesz Barna Péter nyugodalmas háza.

Nyíljatok meg egek, rejtsetek el engem,
Mert a fekete föld nem veszen be engem!

Kár volna még nekem a fán megszáradni,
Lobogós gyolcs gatyám szélnek bocsátani.

Szép sarkantyús csizmám szélnek összeverni,
Fekete két szemem hollónak kivájni. –

Nálunk a halottnak hármat harangoznak;
De Barna Péternek egyet sem kondítnak.

Szegény Barna Péter… szentjános-napjára
Kísérik halálra, tarcsai határba. –

Nem jó föld ez, pajtás, nem jó itten lakni,
Mert a szegénylegényt meg szokták itt fogni.

Szegény Barna Péter gyolcs inge, gatyája
Vérrel virágozik a testi ruhája…

Alföld; közölte Erdélyi János