Túrmezei Erzsébet: Jóska bátor útja

Feketééknél Jóska volt a maga kilenc esztendejével a legöregebb gyerek. Annus, Peti, Jankó olyan picik voltak még, hogy csak a baj volt velük sok, segíteni még nem tudtak. Pedig de nagy volt mindegyikükben az igyekezet. Milyen aranyos volt a kis Jankó, amikor cipelte be a konyhába a fát. Nem bírt még sokat felemelni, de valósággal belepirult a nagy munkába. Igazi segítséget azért mégiscsak Jóska jelentett. – Ő nagyon jól emlékezett még arra a verőfényes tavaszi napra, amikor édesapjuk utoljára volt itthon, s ültette maga köré a gyermekeit. Megígértette velük, hogy míg katona lesz, nagyon igyekezzenek ők is idehaza, hogy édesanyjuknak kevesebb legyen a gondja és a bánata. Jóska nagyon komolyan vette ezt az ígéretet, édesanyjának igazán öröme tellett benne. Édesapának is megírta, milyen derék fiú vált a Jóska gyerekből, s Fekete János tizedes szeméből örömkönny csordult arra a kedves hazai levélre.
   Nappal nem mondhatott olyat Jóskának az édesanyja, amit meg ne tett volna. De este azért volt egy kis baj. Jóska nagyon félt a sötétségtől. Este nem lehetett olyat kívánni, amiért ki kellett volna menni az udvarra, fészerbe, vagy a sötét szobába. Nappal bátorvolt, szinte vakmerő. Minden pajtása úgy ismerte. De a sötétben elhagyta bátorsága, mintha minden lépésnél lappangó, ismeretlen ellenségbe ütközött volna.
   Édesanyja jól megtanultatta vele az Úr Jézus szavát: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” De Jóska nem tudott olyan hittel a Megváltóra nézni, hogy az Ő közelsége beragyoghatta volna előtte a sötét utat. Édesanya pedig várt csendesen, nem korholta Jóskát, de annál forróbban imádkozott érte. Tudta, hogy Jóska azóta irtózik úgy a sötétségtől, amióta egyszer kicsi korában nagyon megrémült, akkor volt az, amikor éjszaka kigyulladt a szomszédék háza.
   Teltek-múltak a napok. Nehezen várták már édesapát, de örültek, ha legalább levelet hozott a posta. Egyik este édesanya korábban lefektette a kicsiket, és nagyon fehér volt. Minduntalan összerázkódott. Lefeküdt ő is, de úgy kilelte a hideg a dunna alatt, hogy szinte mozgott az ágy. Jóska ijedten figyelte. Csak nem lesz beteg? Jaj, a Miska mamáját éppen a múlt héten temették. Mi lenne belőlük, ha édesanyát belefektetnék abba a hideg, sötét sírba! Talán orvosért kellene menni. De ilyenkor orvosért! Majd reggel! Hisz nincs is orvos, csak a szomszéd faluban, oda pedig sötét erdőn keresztül vezet az út. Örömmel vette észre, hogy édesanyja már nem reszket úgy. Megnyugodott, és hamarosan el is nyomta az álom. De kisvártatva fölriadt. Édesanyja hangosan nyögött, beszélt. Összevissza beszélt mindent, semmit se lehetett belőle érteni. Jóska gyertyát gyújtott. Szólongatta, de nem kapott feleletet. Édesanyja ránézett, nem ismerte meg. S az arca piros volt, mint a bazsarózsa.
Orvost kell hívni! – hallotta Jóska a belső parancsot. Nagymamáék is abban a szomszéd faluban laknak. Legalább nekik is lehet szólni. Eszébe jutott Jóskának a sötét erdő, de hajtotta a nagyobbik félelme:
   -    Meg talál halni az édesanyám!
Remegve öltözött fel, és kilépett az utcára. Nagyon sötét volt. Egy pillanatra megállt. Összekulcsolta a kezét, és kérte a Megváltót, legyen vele, kísérje el a sötét éjszakában. S mintha valami titkos simogatást érzett volna a szívén. Elmúlt a félelem. Szapora léptekkel elindult. Kiért a faluból, közeledett az erdő.
   -    Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, – suttogta Jóska. A fák titokzatosan suhogta, meg-megzörrentek a gallyak, de Jóska bátran sietett tovább.
   Mekkora volt nagymamáék ijedelme, amikor a kis éjszakai vendég bezörgetett. Nagyapa rögtön befogott, nagyanya is, Jóska is felültek, s mentek a doktor úrért. Aztán robogtak hazafelé.
   -    Nem féltél fiacskám? – kérdezgették.       
   -    Imádkoztam, és az Úr Jézus velem volt, – vallotta Jóska. Nagymama szeretettel simogatta meg.
Hetekig tartott még édesanya betegsége, de mindig jobban lett, mert idejében érkezett a segítség. Jóska pedig nem félt már a sötétségtől. Megtanult éjjel-nappal annak a Megváltónak a kezét fogva járni, aki maga a Világosság.

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf