vitéz Somogyvári Gyula: A kezed áldom

Tudod-e, hogy én egyszer, régen
gyáván, bolondul már letértem
a nagy várások ösvényéről?

Jártam kiégve, bús mocsárba,
szürke tegnapot nem sajnálva
s mindegy volt: jön-e a holnap is.

Ha néha mégis – önkínzásból –
gondoltam: ki les olyan bátor,
erős, tiszta, hogy visszahúzzon:

gondoltam csoda-óriásra,
anyám szemére, ember-sírásra,
Bibliára, korcsma-cégérre,

de hogy egy gyönge, kis leánynak
fehér kezei rámtalálnak
és visszahúzzanak ölelve,

azt mégse hittem, mégse vártam.
…S ezért simítom, nézem, áldom
a két kezed most és örökké…

                                                             1918