Herczeg Ferenc: Szarkavers

Volt egyszer egy Pali nevű iskolásfiú. Legelső gyerek volt a verekedés, a nadrágszakítás, a későnkelés és a nyalakodás tudományában, a tanulásban azonban, sajnos legutolsó volt. Ha szóba került Pali jövője, akkor a tanítója aggodalmasan rázta a fejét. Olykor a Pali fejéti is megrázta, még pedig a fülénél fogva.

    A jeles fiú egy tavaszi napon künn kószált megint a ligetben és ekkor egy magas fa tetején szarkafészket pillantott meg. Persze, hogy szó nélkül ledobta magáról a kabátját és egy– kettőre fölmászott. A fészekben egyetlen egy tojást talált, de az – halljátok, gyerekek? – aranytojás volt. Amint nagymohón utána kapott, beszéd ütötte meg a fülét. A fa legfelső ágán öreg szarka ült, az szólott le hozzá.

    – Ne bántsd a fészkemet, Palkó – csörögte a madár – és én úrrá teszlek. Mert úgy nézz rám, hogy én vagyok a szarkakirály.

    – Mit adhatsz te nekem? – csodálkozott a fiú.

    – Varázshatalmat adhatok. Megtanítalak a szarkaversre.

    – Mire jó az? – kíváncsiskodott Pali.

    – Aki a szarkaverset tudja, első diák lesz minden iskolában, ha nem is tanul semmit. Mert a versnek bűvös ereje van és megbabonázza a tanító urat.

    – Áll az alku! – kiáltotta a fiú. – De ha megcsalsz, szarkakirály, akkor holnap megint eljövök és földúlom a szarkaváradat.

    Így hát megegyeztek. Pali nem bántotta az aranytojást, a madár pedig elcsörögte a szarkaverset. Addig mondta, míg a fiú betéve nem tudta.

    Másnap már meggyőződött róla Pali, hogy a szarkakirály becsületes madár. A tanító kiszólította, hogy mondja el hazánk folyóvizeit, a fiú pedig lehunyta a szemét és fújni kezdte a bűvös verset, miként a szarkától tanulta:

Ákombákom, szalmazsákom,
Hatszor hét az tizenhárom,
Nekem csörög, neked csörög,
Szarkakoma huj!

    A tanító maga is lehunyta a két szemét és gyönyörködve ütötte kezével a taktust. Látszott rajta, hogy egészen meg van babonázva.

    – Nagyon jól van, Pali fiam! Látom, hogy jól megtanultad hazánk folyóvizeit. Ha így folytatod, meg leszek veled elégedve.

    És egy peckes jelest írt a jegyzőkönyvébe.

    Ezentúl gyöngydolga volt Palikának. Nyáron fürdött, labdázott, télen karácsonyozott és hócsatákat vívott, a leckéjébe soha sem pillantott, és ha fölhívták, elmondta a szarkaverset és minden rendben volt. A tanító nagyon meg volt elégedve, sőt még fővigyázónak is megtette az osztályban.

    A gimnáziumban is bevált a varázslat. A tanár urak nem győzték magasztalni Pali szorgalmát és jó fölfogását, a szülei pedig igen büszkék voltak jeles csemetéjükre. Mivel oly kiváló tanuló volt, elhatározták, hogy tudományos pályára adják és Pali úrfi az érettségi vizsgálat után, melyet ugyancsak kitüntetéssel tett le, beiratkozott az egyetemre. A tudományok után persze nem igen törte magát, a vizsgákra azonban pontosan eljárt és bármit kérdeztek is tőle, ő mindig kivágta magát a szarkaverssel.

    A doktori vizsgán a szigorú tanár úr azt követelte tőle, hogy mondja el az országos nagy törvénykönyv kilencszázkilencvenkilenc szakaszát. Pali úrfi nem is késett a felelettel:

Ákombákom, szalmazsákom,
Hatszor hét az tizenhárom,
Nekem csörög, neked csörög,
Szarkakoma huj!

    Miközben fújta, a tanár urak mind lehunyták a szemüket és gyönyörködve verték a taktust. Azután fölkelt a nagyságos rektor úr s könnyezve ölelte meg Pali úrfit.

    – Amióta fönnáll a tudományos egyetem, még nem volt rá eset, hogy valaki mind a kilencszázkilencven kilenc szakaszt el tudta volna mondani. Ön az első hallgató, aki nem felejtett ki egyet sem!

    A jeles ifjú híre lejutott az újságszerkesztők fülébe is, és ők magasztaló cikkekben köszöntötték az új csillagot, mely hazánk tudományos egén megjelent. A felséges király is olvasta a cikkeket és így kiáltott föl:

    – Ilyen ember kell nekem!

    Azonnal elhívatta Palkót a királyi várba és kinevezte udvari főtudóssá. Pali most már márványpalotában lakott, üveghintón járt, és bársonyruhát viselt. Ebédnél mindig a király jobbján ült és őfelsége már azon gondolkozott, hogy egyszer majd összeházasítja a kisebbik leányával.

    Történt azonban, hogy a királynak pénzre volt szüksége. Kerek ezer forintra. Ekkor maga elé rendelte az ország fűurait, hogy adjanak neki tanácsot, hogyan lehetne pénzt szerezni. A fűurak azonban valamennyien Pali úrra tekintettek, mondván, hogy tanácsoljon ő, mivel ő az ország legbölcsebb embere.

    – Főtudós úr – szólt végül a király – Mondja el a nagy törvénykönyv kilencszázkilencvenkilenc szakaszát, azok között bizonyára lesz olyan is, mely elrendeli, honnan szerezzen pénzt a király, ha nincs neki.

    A főtudós fölkelt, szépen meghajtotta magát a felség előtt, aztán elmondta azt, amit tudott.

Ákombákom, szalmazsákom,
Hatszor hét az tizenhárom,
Nekem csörög, neked csörög,
Szarkakoma huj!

    Mikor a főurak meghallották a szarkaverset, úgy elkezdtek kacagni, hogy majd leestek a nagy karosszékekről. A versnek ugyanis csak az iskolában volt bűvös ereje, másutt nem fogott a varász. A király azonban nem nevetett, hanem haragra lobbant, mert azt hitte, a főtudós csúffá akarja tenni. Intett a testőreinek, hogy vessék tömlöcbe a vakmerőt. Pali úr most már belátta, hogy vége a tudománynak. Nagy félelmében térdre vetette magát a trón előtt és töredelmesen bevallotta, hogy ő nem tanult és nem is tud egyebet, csak a szarkaverset.

    A király haragja kissé megenyhült. Megkegyelmezett Pali életének, de azért szigorú igazságot tett, elrendelvén, hogy húzzák le tüstént a főtudós úrról a bársonyköntöst, adjanak rá rövidnadrágos gyerekruhát, akasszanak könyvestáskát a hátára és írassák be újból az első elemi osztályba. És Palinak, bár akkor már szakállas férfiú volt, megint ott kellett ülnie a padban, a hat– és hétéves gyerkőcök között, akik majd megpukkadtak a nevethetnékemtől, valahányszor rápillantottak. A szarkaversnek nem vehette hasznát, mert a tanító úr királyi parancsra egy szarkatollat hordott a zsebében, attól pedig megtörik a varázslat ereje. Egyszer ugyan mégis megpróbálkozott az ákombákom– szalmazsákommal, de a tanító úr nem adott neki egyest, hanem fülön fogta.

    Pali ma is nyomja még az iskolapadot, ha jól tudom most a harmadik elemibe jár és mire érettségit fog tenni, talán akkora szakálla lesz már, mint a szerb püspöknek. Eddig van.

    /Figyelmeztetés! A mesemondó óva inti a tanköteles olvasóit, nehogy az iskolában próbát tegyenek a szarkaverssel. Megeshetnék, hogy a tanító úr zsebében szarkatoll van és a mesemondó nem vállal felelősséget az esetleges szomorú következményekért./