Szabó Ferenc: Régi július

1.    Vihar előtt

A déli derű szárnyszegetten száll

Őrjöng a forgószél a porban hemperegve
örvénytölcsérek tátogatnak
villámokkal csapkodva vágtatva közelg
tajtékzó paripán a dühöngő vihar

a fákat fosztva földünk ostorozza
a táj nyüszít,  rémült szemét befogva
vészjóslón kongat távolabb a nap
s az ég tetői döngve összeomlanak.

2.    Vihar után

Az esti fény az ablakon lobog
a kerti fák most boldogok
viharvert lombjuk végre elpihen –

az esti béke szívednek izen
nyugodjék már… a vihar elült
a tépett kert piheg, kidűlt
sövényén át a telihold ragyog
s a lugasban az álom ébren andalog.