vitéz Somogyvári Gyula: Édes

Néha most már el-elréved
két szeme a messzeségbe.
Szelíd gond ül homlokára
– valakinek jöttét várja,
hogy ott legyen az ölébe. –

Néha most már titkon, csendbe,
varrogat egy kicsi inget,
dalol hozzá anyás-lágyan…
S ilyenkor a kis szobában
drága sejtések keringenek…

Aztán csókkal vállamra hull,
apró keze elbecézget,
borzolgatja kóc-hajamat…
s érzem, hogy a szíve alatt
lélegzik egy bimbó-élet…

1921