Muskátli - 2015. július

muskatli

 

muskatli
Melléklet jó gyermekeknek

2015. július / I. évfolyam / 11. szám

 

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

 

HÓNAPVERS

 

Pósa Lajos: Peng a kasza

aratokjulNapsugaras bárányfelhő
Csókolgatja az eget,
Rengő-ringó búzaföldön
Arany kalász integet.
Arany kalász, telt fejű,
Búzavirág, kékszemű.
Fúvó szellő játszadozik,
Piros pipacs hajladozik.
Szalad a fürj: pitypalatty!
Mosolygó nyár, itt ne hagyj!

Peng a kasza száz határban,
Dűl a búza, dűl a rend,
Szaporodik kéve, kereszt,
Víg aratók dala zeng.
Piros szemből lesz fehér,
Foszlósbélű, lágy kenyér.
Elég lesz egy esztendőre,
Szegénynek is jut belőle.
Fürj is mondja: pitypalatty!
Sose sajnáld, mindig adj!

Forrás:  Az Én Ujságom XIX. évfolyam 29. szám (1908. július 12.)

 

IRODALOM

 

Pósa Lajos: A mindennapi kenyér

Nincs a magyar népnek
E világon párja,
Mikor a mezőn a
Búzarendet vágja.
Omló verejtéknek
Fürdik özönében,
Neki is jobb volna
Zöld erők ölében.
Neki is jól esnék
Hűs vizek hulláma…
S dolgozik egész nap
Milliók javára.
Legyen áldott az a
Dolgos, kérges tenyér!
kenyerOtt terem az élet…
Mindnyájunknak ott a
Mindennapi kenyér.

Nincs a magyar népnek
E világon párja,
Mikor a mezőn a
Búzarendet vágja.
Nagy nehéz munkáját
Acélkarral végzi,
Kérges tenyerében
Hazánk sorsát érzi.
Égető nyár nap
Tikkasztón süt rája:
Suhintja kaszáját,
Dalol is hozzája.
Legyen áldott az a
Dolgos, kérges tenyér!
Ott terem az élet…
Mindnyájunknak ott a
Mindennapi kenyér.

Forrás: Az Én Ujságom XXII. évfolyam 29. szám (1911. július 9.)

 

VALÓSMESE

 

Híres barack, híres hagyma

Ha én azt kérdezném, hogy hol terem az országban a leghíresebb barack, arra még Makón is azt felelnék:
     - Kecskeméten!
     Ha pedig úgy tenném föl a kérdést, hogy hol terem az országban a leghíresebb vöröshagyma, arra még Kecskeméten is csak azt mondhatnák:
hagyma3     - Makón!
     Azért se kérdezek olyant, amit mindenki tud. Inkább azt mondom el, ami hírességét én tudom Kecskemét barackjának, Makó hagymájának, mert azt száz ember közül százegy se tudja.
     Az egyszeri kecskeméti ember se tudta, amit én tudok, még se esett neki olyan rosszul a világon semmi, mint mikor a makói hagymát emlegették előtte. Csak a nyakát csavargatta, mikor a piacon azzal ajánlgatták neki a kofák a nagy hagymakoszorúkat:
     - Ebből vegyen, jó ember, mert ez igazi makói hagyma. Még a holt is megmozdul ennek a drága jó szagától.
     - Bolond beszéd! – dörmögött a kecskeméti ember. – Hagyma: hagyma. Egyik is a földben terem, meg a másik is. Én ugyan egyet se lépnék az istenadtáért.
     - Érdemes volna pedig azt a tövin megnézni, mert olyant nem mindenki fia látott. Terem ott akkor hagyma is, hogy emberfejjel vetekszik. Jó volna, ha Kecskeméten akkorára nőne a barack.
     - De azt már magam is megnézem! – horkant fel mérgesen a kecskeméti ember. – S ha csak a fele igaz annak a hagymának, akkor megeszem a saját fejemet.
     Azzal se szó, se beszéd, megindult a kecskeméti ember Makóra, de olyan sebesen, hogy siettében elfelejtett a tarisznyába kenyeret tenni a szalonna mellé.
barack     Az ám, csakhogy az egyszeri makói ember is szakasztott így járt. Annak meg a kecskeméti barack vette magát a begyibe. Majd megette a méreg, ahogy a nagy halom barackok közül rákiabálták a gyümölcsös kofák:
     - Erre jöjjön, atyafi, itt az igazi kecskeméti barack.
     - Hát aztán? Mivel lenne különb a makói baracknál?
     - De még a makói hagymánál is különb. Olyan barack is terem Kecskeméten, amelyiknek a magja nagyobb, mint a makói hagyma.
     De már erre kezét-lábát majd megette a makói ember mérgében.
     - No, most már meg se állok Kecskemétig. S ha csak egy szem igaz is abból a híres barackból, akkor én gyökeret eresztek a kecskeméti földben.
     Azzal úgy neki indult, mintha csakugyan nem akarna megállni Kecskemétig, de azért a szegedi hídon mégis csak megállt falatozni. Hát, ahogy bontogatja a tarisznyáját, akkor veszi észre, hogy sietségében kifelejtette a kenyér mellől a szalonnát. Az volt a szerencséje, hogy a kecskeméti ember is éppen akkor érkezett oda. Az aztán jó szívvel adott neki kenyérért szalonnát. De még jó szót is adott mellé, mert megkérdezte falatozás közben:
     - Hová igyekszik, jó atyafi?
     - Elmegyek Kecskemétre barackot látni, - vallotta a makói ember. Azt mondják, hallja, akkora barackok teremnek ott, mint a két öklöm.
     - Micsoda? – meresztette rá a szemét a kecskeméti ember. – Mint a két ökle? De még a négy öklénél is nagyobbak. Akkorák, mint Makón a toronygomb.
     - Ejnye, ejnye, - csóválta a fejét a makói ember, - már azt csakugyan érdemes lesz megnézni.
     - Dehogy érdemes, dehogy! – szomorodott el a kecskeméti ember. – Mind lehullott ma egy hete abban a nagy szélben s akkora lyukakat ütött a földbe, hogy létrán se lehet utánuk lemászni.
     A makói ember beletörölte a bicskáját a tarisznya szíjába:
     - No, akkor én hazafelé fordítottam a szekérrudat.
     - Hol van ez a haza, földi, - kérdezte a kecskeméti ember.
     - Hát Makón, ahol az a híres hagyma terem.
     - No, akkor együtt mehetünk, - ütötte össze a bokáját vígan a kecskeméti ember, - mert én meg Makóra akarok menni hagymát látni. Azt mondják, emberfejjel vetekszik a makói hagyma.
     - Micsoda? – nevetett a makói ember. – Azt mondom én kendnek, bátya, hogy forduljon kend vissza, mához három hétre álljon ki a kis ajtóba: akkorára olyan nagy lesz a makói hagyma, hogy Kecskemétig is ellátszik.
     Amire a kecskeméti ember is észrevette magát, s megrázta a makói ember kezét:
     - De, komám, kend is hamis emberrel eteti ám a szalonnát!
     - Nini, - búcsúzott a makói ember, - de kend se bolond ember szájába tömködi ám a kenyeret.
     Azzal aztán egyik is hazatérült, másik is visszafordult, s azóta a kecskeméti ember éppen úgy magasztalja a makói hagymát, mint a makói ember a kecskeméti barackot.

Tanyai Tamás

Forrás: Az Én Ujságom, XX. évfolyam, 29. szám (1909. július 18.)

 

PÓSA BÁCSI TARSOLYÁBÓL

 

A szerkesztő bácsi postája

   Ne haragudj úgy a sűrű falusi harangszóra, Lilikém. Több abban a muzsika, mint a villamos-csengésben, gyársüvöltésben, automobil-pöfögésben. Majd meglátod, magad is visszakívánod még, ha hazakerülsz Budapestre. (Uprimny Lilikének, ENU, 1910/32.)

◉   Sose türelmetlenkedjél. Aki vár, mindig jobban jár, mint aki duzzog, türelmetlenkedik. (Váradi Terinek és Lacinak, ENU, 1910/32.)

 

Útravaló

Szedj illatos rózsákat,
Míg tart a szép nyár;
Becsüld meg az órákat:
Az idő eljár!

(Forrás: Az Én Ujságom, XXI. évfolyam, 28. szám, 1910. július 3.)

 

IMÁDSÁG

 

posalajos

Pósa Lajos: Nyárban

 

Jó Istenünk,
Itt van a nyár.
Áldásodtól
Víg a határ.

Aranykalászt
Ringat a szél,
Aranykalász
Rólad beszél.

Földre borul
A magvető,
Hálát rebeg
Gondviselő!

Dicsértessél,
Mi Istenünk!
Jóságodból
Lesz kenyerünk.

Zengje szívünk,
Kiáltsa szánk:
Te vagy a mi
Édes Atyánk!

Forrás: Az Én Ujságom, II. évfolyam, 29. szám (1891. július 12.)

 

 

TERMÉSZET

 

A rózsa

 

A gyerekek a virágos kertben ugráltak és nézték a szebbnél-szebb rózsákat.
rozsaegyszal   - Bence bácsi, melyik a legszebb virág? – kérdezte az egyik fiú.
   - A virágok királynéja.
   - A rózsa, úgy-e?
   - Eltaláltad, - mondotta Bence bácsi.
   Aztán leült a virágos kertben és mesélt a gyerekeknek a rózsáról.
   Három-négyezer évvel ezelőtt is ismerték már a rózsát. Valószínű, hogy még ennél is régebben. Az ókori népek közül kiváló becsben tartották a rózsát a görögök legnagyobb költője rózsaujjúnak nevezi a hajnalt, mely bizonyára akkor is olyan fenségesen szép volt, mint ma. A görögök homlokuk köré rózsát fonnak koszorúba, ruhájukat rózsával díszítik, elhunyt szeretetteik sírja fölé rózsát hintenek. A rómaiak tán még pazarabbul szórják a rózsát: terített asztalaikra, pihenő ágyaikra. Márvány palotáik tornácán rózsafüzéreket himbál a szellő s gépek segítségével a lakmározók feje fölé rózsaszirmokat hullajtanak. A tél sem akasztja meg a rózsa-áldozatban őket: ott van Egyiptom, termi az Rómának télen át is a rózsát s a gályák illatos rózsarakománnyal eveznek át a Földközi tengeren. A híres, a kegyetlen Nero császár egyik fényes ünnepén százezer korona értékű rózsát szór el vendégei tiszteletére.
   Hogy a föld melyik pontjáról ered a rózsa, ezt nem lehet eldönteni. Sokan a költői szépségű Ródosz szigetét tartják őshazájának. Annyi bizonyos, hogy az óvilágban itt terem a legszebb és legillatosabb rózsa. Ez a vidék különben még ma is tele van rózsával. Mások viszont azt állítják, hogy a rózsa bölcsője Ázsia középső része s az innen vándorútra kelt népek vitték magukkal a rózsa szeretetét. Nincs is Európában, de tán a világon sem olyan művelt nép, mely a rózsát ne szeretné. A törökök is nagy tisztelői a szende gül-nek, amint ők a rózsát nevezik.
   A Balkán-félsziget nagy rózsaterméséből ütik a rózsa-olajat, melynél becsesebb illatot nem ismer a török s egyáltalán a kelet népe.
A középkor lovagjai sokszor egy szál rózsáért vívtak tornát, melyet a királyné nyújtott át a győztesnek. Sok címerpajzson is ott díszlett a rózsajelvény. A tündöklő várkertek legszebb ékessége a rózsa. És Velence, a tengerek királynéja káprázatos  rózsaünnepeket rendez tovasikló gondoláin, s a levegő megittasul az illattól és a felzendülő daltól.
   Ma is a rózsa a legkedvesebb virág. A divat sem tudja letaszítani királyi trónusáról. A hideg Norvégia lakója épp úgy lelkesedik érte, mint a tüzesvérű nápolyi.
   A magyar nép is szereti a rózsát. Ahogyan tele ülteti vele a virágos kis kertjét, olyanképp emlegeti dalaiban is. Ami szép és tetszetős, azt a rózsához hasonlítja. A kis lányok is, mikor táncba állnak, és körbe táncolnak: nem azt éneklik-e?

Ispiláng, ispiláng,
Ispilángi rózsa,
Rózsa volnék, piros volnék,
Mégis kifordulnék!

   A költők a rózsáról írják a legszebb dalt, szobrászok kivésik, festők megfestik, s a művészi rózsa éppen úgy megkapja az emberi szívet, mint az igazi. És jól van, hogy a rózsát ennyire szereti az ember, mert ő a virágok virága, és mert

Ki a virágot szereti,
Rossz ember nem lehet.

Havas István
Forrás: Az Én Ujságom, XXI. évfolyam, 32. szám (1910. július 31.)

 

Szerkesztette: Homoly Erzsó

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang Edelsheim Gyimesi Laci könyvbem SajóPlakát 1 bevonulás szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf