Az apuliai hadjárat

– Küküllei János és a Minorita krónikája nyomán –

A nápolyi hadjárat befejezési után a király hazaárt, de Apuliában hagyta Lacfi Istvánt, hogy Johanna királyné híveit megtörje. Lacfi István erdélyi vajda pedig éppen arra való vitéz volt, mert szívében az oroszlánok bátorsága lakozott.

    Lacfi ostrom alá vette Foggia városát, mert ez Tarantói Lajos és Johanna királyné hűségén volt. Ostromgépekkel, faltörő kosokkal addig törette a falakat, míg végül a város már csak kőhalomnak látszott.

    Híre járt ennek az ostromnak mindenfelé, megtudták a bűnösök is: Tarantói Lajos és Johanna rémült a magyarok hatalmától. Ijedtükben mindjárt sereget fogadtak, erős esküvéssel lekötötték magukat Werner vezért, a zsoldosok kapitányát, aki egykor azt ígérte Lajos királynak, hogy sohasem támad a magyarok ellen.

    Werner vezette ellenséges sereget, s vele szemben Lacfi István csapatai állottak. A két sereg Nápoly és Aversza között ütközött meg.

    Ebben a csatában Lacfi István nagy győzelmet aratott. Kétszáz nápolyi lovag és számos főúr esett itt fogságba, rengeteg volt a zsákmány is.

    Ezután Lacfi István hazatért, és egyenesen a királyhoz sietett. Azt mondta neki:

    -Uram, király, siess, foglald el Apuliát, mely Isten segítségével a te kezedbe kerülhet.

    Mindjárt tanácsba szólította a király a vezéreket. A titkos gyűlésen elhatározták, hogy újra hadba szállnak, megindulnak Apulia felszabadítására.

    A király mindig ott lovagolt a vitézek között, mellette járt Lacfi István, s úgy haladtak Zengg kikötőig, ahol hajóra szálltak. Nyolc nap múlva Ortonában kötöttek ki. Innen a király Barlettába vonult. Itt megpihent a sereg, majd elindult, hogy Canossa várát megostromolja.

    A király az ostrom alatt sem tágított, mindig ott volt a vitézek között. Amikor az ostromlétrákat a falaknak támasztották, Lajos király az elsők között lépett a létra fokára. Mondta neki Toldi Miklós, aki minden lépésére ügyelt:

    -Már megbocsásson felséged, de hadd menjek én előre!

    -Bajban is a királyé az elsőség – mondta Lajos király, azzal fürgén megindult felfelé.

    Ment utána Toldi is, s egyszer csak látta, hogy felülről egy nagy kő ugrál lefelé a létra fokain, egyenesen a királlyal szemben. Feljebb lépett hirtelen, és buzogányával a követ elhárította, de az mégis lesodorta a királyt. Lajos király a magas létráról lezuhant az árokba! Mindjárt utána ugrott Toldi, pajzsával megvédte a kövek ellen, majd a többi vitéz is odafutott, és megmentették a királyt.

    Nemsokára sátrában volt a sebesült király; a főemberek és a bárók aggodva álltak az ágya körül. Csendesen beszélgettek, tanácskoztak, aztán azt mondták a királynak:

    -Már megkérjük az engedelmet, de mégse illik a királyhoz az ilyesmi. Felségednek a kormányzás meg a hadvezetés a dolga. Nem szabad az életét így kockára tenni.

    Erősen összetörte magát a király, mégis elmosolyodott, és így felelt az uraknak:

    -Tanuljátok meg, hogy a királynak mindenben példát kell mutatnia.