Túrmezei Erzsébet: Postás Peti

gyerekrajzpetiPeti otthon is jó barátságban volt a postás bácsival, most pedig, mióta nagyapáéknál laktak és látta nagyapát a postás ruhában járni-kelni, egyéb se motoszkált a fejében, mint a levelek sorsa. Édesanya is hetek óta várja édesapa levelét. Nagyapa igazán hozhatna már egy levelet a közül a sok levél közül. Hogy más név van rajtuk? Ki lehet javítani.

    -Ugye nagyapa, neked mindenhol örülnek, mert viszed a levelet?

    -Ha jó levelet viszek, akkor igen – mosolyog nagyapa.

    -Hát rossz levelek is vannak?

    -De vannak ám! Amikor azt írják, hogy beteg valaki, vagy meghalt valaki.

    -Azokat minek viszed el, nagyapa? Azokat össze kell tépni és beledobni a tűzbe. Én olyan postás szeretnék lenni, aki mindig jó levelet visz.

    S egyik nap buzgón firkált Peti mindenféle kis papírdarabra. Írni még nem tanult, hiszen alig múlt ötesztendős.

    -Jó levelet írok, hogy nagyapa vihessen mindenhova, ahol annyira várják. Éppen a tiedet írom, édesanyám: „Ne búsuljatok, megyek már haza, nem fáj semmim. Legyen jó fiú a Petike.” Ez mind benne van.

    Édesanyának könnybe lábadt a szeme, és összecsókolta a kis íródeákot. Mit tehetett volna egyebet? A nap is benézett az ablakon, és megsimogatta sugaraival a göndör barna fejecskét.

    Ugyanakkor benézett egy másik ablakon, egy másik szobába is. Ott is ült valaki az asztal mellet és írt és festegetett. De az már nem kisfiú volt, hanem egy néni. Ráért naphosszat írogatni, mert a lábát nem tudta használni, csak a kezét. Három éve ült már tolókocsiban. De aki mosolygó arcára nézett, nem is gondolta róla, hogy olyan beteg és annyit szenved. Hej, amíg járni tudott, de jól ismerte az egész város! Különösen a betegek, a szegények, a szomorúak. Mindig ott termett, ahol éppen vaj volt.

    Becsönget a postás bácsi, Peti nagyapja. A beteg feléje fordítja békességes arcát:

    -Nehéz lehet most a szolgálata. Sok szomorú hírt hord a tarsolyában.

    Szó szót követ. Szóba kerül a kis Peti, aki csak jó leveleket akar vinni, ha postás bácsi lesz. És Fehér néni elmondja, hogy neki éppen egy kis postásra lenne szüksége, mert ő már nem mehet el a betegeihez, szegényeihez, de küldeni azért szeretne nekik valamit, egy-egy vigasztaló, bátorító bibliai mondást, meleg hangú levelet. Megalkusznak nagyapával, hogy Peti lesz Fehér néni kis postása.

    Ó, Petike aludni sem tudott az örömtől erre a hírre. Álmában is leveleket hordott, aranyos, és égszínkék és rózsaszín leveleket. Csupa jó levelet. Reggel korán felébredt és már szaladni szeretett volna Fehér nénihez. De édesanya nem engedte, csak később.

    Dobogó szívvel csöngetett be. Olyan szép volt minden Fehér néninél, mint a mennyországban. Az egyik nagy képen a gyermekek között volt az Úr Jézus, a másikon, mint jó pásztor, a báránykáit legeltette. Fehér néni azután bízott rá mindjárt két „jó” levelet. Egyiket a beteg Kovács bácsihoz, a másikat Szekeres nénihez kellett elvinni, akinek meghalt a fia. Kovács bácsiénak melléklete is volt: egy letakart kosárka. A kis postás vidám szívvel indult útnak, és olyan jó volt látni, mennyire örült Kovács bácsi. Szekeres néni inkább sírt, de azért ő is örült.

    -Látod, nagyapa, – dicsekedett Petike este – te jó levelet is viszel meg rosszat is, én meg csak jó levelet.

    -Cseréljünk, jó? – tréfált nagyapa.

    De Petike nem állt rá a cserére. Ő lett Fehér néni kis postása. És Fehér nénitől megtanulta, hogy a Megváltónak minden szomorú ember számára van jó levele, vigasztaló üzente. Petike maga is élő levél lett. Ha elkezdett a jó Megváltóról beszélni, énekelni, felvidultak a szomorú arcok. Elhatározta, hogy egész életében postás lesz, az Úr Jézus postása, az Ő jó leveleit viszi az embereknek, hogy senki ne maradjon szomorú.

szozattv


szozat a tiszta hang nyiro pl Fényességes csillagok 1124 trianonest A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf