Sinka István: Virágot, mézet, dallamot…

Ijedten néznek utánam
bölcsek, kígyók és tanárok,
hogy mimódon léptem átall
előttük a híres árkot.

Zsinórral mérik utamat,
arasszal a lábom nyomát
s vitatkoznak: mint jöhettem
a mélyből a magasba át.

Megmondom én tanár urak,
kár vesződni a méréssel:
bánattal jöttem, kínnal és
koporsóig elégéssel.

Hoztam magammal hű szívet,
virágot, mézet, dallamot.
S utam mutatták az örök
megmérhetetlen csillagok.