Sinka István: Mos egy asszony s ahogy bámul…

Keskeny kis patak a Korhány,
vize lassan messzire foly,
s Geszt mellett a habjaiban
sulykoló lyány áll és dalol –
A parton tört bodzavessző:
tíz év múlva olyan lesz ő.

Mert jövendő urával majd
falujából ki-kiszorul
Gyantére, hol szíven veri
cselédjeit gróf Tisza úr.
S bizony rajta se könyörül,
gúnnyal rakja őt is körül.

S mikor az iga tallót szánt,
ablakán a kasznár zörget,
sejteti, hogy ingajjal is
szereztek már búzaföldet.
De mivel ő tiszta marad,
sorsához kín és könny tapad.

Kapál, mos és kotlót ültet,
aztán első kispendelyt varr,
s alig hull le kétszer a lomb,
gondolni kell egy másikkal.
S mire ide-oda tekint,
új kis pendelyt varrhat megint.

Ó, bizony súlyos az élet…
S ha elfut a tíz esztendő,
nem mondom, hogy sírba fekhet,
de kezdődik az a tört vessző.
A Korhányra rá-ráhajol,
sulykol, de már sose dalol…

…Sebes kis patak a Korhány,
habja vígan messzire fut.
– Fordulj arra bolond lelkem,
te aki annyit álmodol!
Most egy asszony s ahogy bámul,
a szív abba belefájdul.