Illyés Gyula: Hódítók

Ez a vidék, jobbágyi esetlen
Kezeivel ez nevelt föl engem
s tett elibéd… ahogy ezer éve
borát, rozsát urai elébe.
       Elfogadtad: lába elé rántott,
ha szolgád volt, most az uraságod.
Nézz szemébe, nézz fel a határnál:
akarod vagy nem, ez a hazád már.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Senki vagy, míg senkit se szerettél,
senkié, míg bárkié lehetnél.
Akkor voltál fogoly, amíg semmi
nem szólított magad elengedni –
       Kóbor hajó, aszerint, hol várják,
utast váltva, váltja a hazáját:
asszonysorssal úgy lesz hazád annak
a hazája, kinek szíved  adtad.