Molnár Anna

     Magyar népballada

– Gyere velem, Molnár Anna,
Gyere velem bujdosásra;
Gyere velem bujdosásra,
Burkusfának árnyékába!

– Nem megyek én, Zajgó Márton,
Itt nem hagyom csendes házam,
Csendes uram, jámbor uram,
Kartőn ülő kicsiny fiam…

Mégis elment Molnár Anna,
Burkusfának árnyékába.
Feltekinte Molnár Anna,
Burkusfának ágaira.

Hát hét asszony felakasztva!
Sírni kezdett Molnár Anna,
Hogy most ő lesz a nyolcadik,
Hogy most ő lesz a nyolcadik.

Kérdi tőle a katona:
– Mér sírsz, mér sírsz, Molnár Anna?
– Nem sírok én, Zajgó Márton,
Hull a fának a harmatja;

Burkusfának nagy harmatja,
Az orcámat az áztatja…

– Anna, Anna, Molnár Anna,
Nézz egy kicsit a fejembe!…
Nézni kezde Molnár Anna,
S elaluvék a katona.

Kihúzá a fényes kardját,
Elvágá a vitéz nyakát,
Fölöltözve gúnyájába
S hazamene udvarába.

– Jó estét, te jámbor gazda!
Adj szállást az éccakára!
– Nem adhatok, jó katona,
Sír a fiam a házamba.

– Gazda, gazda, jámbor gazda,
Van-e bor a faluba?
– Vagyon csak itt, a szomszédba.
– Hozz egy kupát vacsorára…

Borért ment a jámbor gazda,
Levetkezett a katona,
Kigombolá dolmányát,
Megszoptatá síró fiát.

Hazament a jámbor gazda:
– Én Istenem, mi az oka?
Hogy idejött a katona,
Csendesség lett a házamba…

– Gazda, gazda, jámbor gazda,
Hol vagyon a feleséged?
– Negyed egész álló napja
Oda vagyon bujdosásra.

– Hazajönne feleséged:
Megszidnád-e, megvernéd-e,
Megszidnád-e, megvernéd-e,
Arcájára felvetnéd-e?

– Meg se szidnám, meg se verném,
Sem éltébe fel se vetném.
– Ha megszidsz is, ha megversz is:
Én vagyok a feleséged!

Gyergyószárhegy, Csík megye; gyűjtötte: Bodon Pál

Kádár Ferenc keramikus munkája