A nápolyi hadjárat

– Küküllei János és a Minorita krónikája nyomán –

Szállott a hír, hollószárnyon szállott: Averszában meggyilkolták a magyar királyfit.

   Amikor a hír Magyarországra érkezett, már úgy tudták a hírhozók, hogy Johanna királyné ajándékával, egy selyemzsinórral fojtották meg Endrét, mert Erzsébet királyné úrasszony, aki erősen féltette fiát, olyan gyűrűt húzott az ujjára, amely méregtől, acéltól megvédelmezte. Jól tudták ezt a gyilkosok, azért pusztították el kínos halállal a királyfit.

   Fájt a szíve Lajos királynak, erősen fájt, mert igen szerette a testvérét. De a fájdalom hamar átadta helyét a haragnak: meg akarta torolni az öccse halálát. Az is eszébe jutott, hogy a szicíliai királyságot sem engedi át másnak, mert ahhoz most már neki van joga.

   De milyen más az anyai szív! Ki írhatná le annak fájdalmát? Az anya keserűségét, siralmát emberi nyelv el nem mondhatja. Kimondhatatlan keserűség tépte, mardosta Erzsébet királyné úrasszony szívét.

   Urak és úrnők, hajadonok és özvegyek, Magyarország főnemesei mind összejöttek a királyné úrasszonynál, és amikor látták a fájdalmát, amelyet ártatlan fiának halála miatt érzett, mindnyájuk szívét sírás és részvét hasogatta.

   Erzsébet királyné úrasszony pedig nagy könnyhullatással, bús siratóénekkel búcsúzott idegenben meggyilkolt, szívéről szakadott fiától:   

Jaj, kedves Andráskám,
Jaj, hogyan mondjam szívemnek a bánatját,
Édes kedves, édes jó gyermekem,
Kedves szép fiacskám?!
Jaj, Andráskám, szép gyermekem,
Tudol-e erről a szomorú sorsomról, Andráskám?
Jaj, hogyan mondjam, hogyan írjam, hogyan magyarázzam az életem sorát,
Kedves, jó gyermekem?
Jaj, fiacskám, szép gyermekem,
Elhervadott mennyei vőlegény fiam,
Jaj, Andráskám, galambocskám,
Tőlem elrepülő gyönyörű angyalkám!
Jaj, kedves gyermekem,
Jaj, mondd meg apádnak ezt a szomorú életemet!
Jaj, Andráskám, jó gyermekem,
Jaj, be nagyon szomorú sorsot élek tenálad nélkül!
Jaj, gyermekem, kedves jó fiacskám,
Jaj, hol találjalak föl,
Nékem elhervadott,
Kedves, szép gyermekem?!

   Siratta az olasz nép is az ártatlanul megölt királyt, s jöttek egymás után a követek Lajos királyhoz: ne tűrje Johanna uralkodását, vegye birtokba, ami őt illeti. Üzentek a királynak az olasz földesurak, a bárók, a nemesek, sőt a köznép is: jöjjön el közéjük, ismerje meg őket, és teremtsen igazságos rendet.

   Lajos király pedig előreküldte Kont vezért egy erős sereggel, majd maga is felkészült a hadjáratra. Felszerelte a sereget, fekete zászlókat csináltatott, és ezekre Endre király képmását rávarratta, aztán szemlét tartott, majd elindult Nápoly felé.

   Mekkora örömmel, milyen lelkesedéssel fogadták a magyar királyt az olasz városokban! Veronában ünnepi beszéddel várták, és gazdagon megajándékozták, Mantua, Bologna, szívesen nyitotta meg kapuját előtte. Apuliában régi tisztelői várták, de odasereglett Apuliának csaknem valamennyi főnemese, számos város polgármestere és sok köznemes. Ezek mind elismerték uruknak Lajos királyt, és örök hűséget fogadtak neki.

   De nem pihent ez alatt az ellenség sem. Károly durazzói herceg és Lajos tarantói herceg, aki Johanna királynét feleségül vette, hadat gyűjtöttek a magyarok ellen.

   A két sereg Capua városa mellett találkozott. De alighogy felsorakoztak, egyszerre megbolydult az olasz sereg, eldobálta fegyvereit, és futásnak eredt. A magyarok jót nevettek ezen a vitézségen, aztán bevonultak Capua városába.

   Innen Lajos király továbbsietett, mert Johannát akarta elfogni. De amikor Averszába érkezett hadával, Johanna már messze járt három gályával elmenekült Franciaországba. A gonosz asszonyon Lajos nem álhatott bosszút, de kezébe került a durazzói herceg, s rajta megtorolta ártatlan öccse halálát. A herceget azon a helyen végeztette ki, ahol Endre királyt meggyilkolták, és testét egy ablakon át a kertbe dobatta.

   A nápolyi hadjártat tiszteletet szerzett a magyar fegyvereknek és sok bartáot Lajos királynak.