A sapkatöltés

– Somogyi népmonda nyomán –

Amikor Szent István Szalacska várát ostromolta, katonáival sokáig volt a vár körül, mégsem tudta bevenni. Később bíztatta katonáit, hogy szökjenek be a várba, de egyik se mert bemenni.

   Ekkor Szent István fogott egy rossz kereket, és bekarikázott a várba. Itt bognárt keresett, s talált is. Neki adta a kereket, hogy csinálja meg másnap reggelre.

   Estefelé járt az idő, szállást keresett. Kapott is szállást egy öreg néninél. Amikor lefeküdtek, azt mondta Szent István a néninek:

   –  De nem tudja ez a Szent István ezt a várat bevenni!

   Azt mondja rá az öreg néni:

   –  Nem ám, pedig már régóta ostromolja. Pedig ha minden katonája csak egy sapka földet hozna, akkor már be tudna lovagolni.

   Szent István reggel elment a bognárhoz, elkérte a kereket, és kikarikázott a várból.

   Úgy is tett, ahogy a nénitől hallotta. Minden katonája egy sapka földet vitt a várhoz. Mikor már magas töltés lett, beugrattak és elfoglalták.

   Még ma is megtalálhatók ezek az úgynevezett sapkatöltések.

szozattv


szozat a tiszta hang 2017. SZENT KORONA KONFERENCIA mod meghivo 2017 dec 16 Kerecsen 17 Kerecseny 17 lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf