Szent László pénze

– Erdélyi népmonda nyomán –

Egyszer a kunok nagy sereggel megrohanták Kolozsvár falait, és már erősen szorongatták a várost.

   Amikor Szent László király ezt meghallotta, tüstént hadat kiáltott, és erős sereggel megtámadta a kunokat.

   Hullott a pogány, mint a fű a kaszás előtt, s aki tudott, lóhalálában menekült a magyarok elől.

   A magyarok pedig vágták, kegyetlenül aprították a menekülőket.

   Ekkor a kunok vezére hirtelen kibontotta az iszákját, ki a tarisznyáját is, s mintha magot vetne, a sok aranyat az üldöző magyarok elé borította. Erről példát vettek a többi kunok is, csak úgy szórták az aranyat, hogy a magyarokat megállítsák, és életüket megtartsák.

   Jól számított a kun vezér!

   Amikor a magyarok a sok kincset meglátták, egymás után leugráltak a lóról, és kapkodták fel az aranyat. Megfeledkeztek a dicsőségről meg a kunok üldözéséről, csak a kincsre gondoltak.

   László király egy ideig bíztatta a vitézeket, hogy folytassák az üldözést, de hiába, mert a kincsvágy még a királyi szónál is hatalmasabb volt.

   Ekkor a szent király Istenhez fordult segítségért:

   -  Uram, te segíts meg, éretted harcoltam!

   És íme, csoda történt: Isten a sok aranyat, mait a kunok a földre szórtak, mind kővé változtatta!

   Azon a vidéken sokáig mutogatták az aranyból lett köveket, amiket a nép Szent László pénzének nevezett.