Túrmezei Erzsébet: Húsvéti harangok

harangRéges-régen, 1799-ben történt, amikor Napóleon, a franciák nagy császára meg akarta hódítani az egész világot. Feldkirch városkájának népe húsvétot készült ünnepelni, amikor a város előtti magaslaton felbukkant az ellenséges sereg. Napóleon egyik vezére, Massena érkezett meg 18000 főnyi sereggel, hogy bevegye a várost.
Húsvét vasárnapja virrad a világra, de aki várost rémült csend üli meg. Az arcok sápadtak. Vannak, aki sírnak, kezüket tördelik.
Komor arccal gyülekezik a város tanácsa. Rájuk vár a nehéz feladat, hogy megbeszéljék a tennivalókat, s határozzanak a város sorsa felől. Együtt vannak már mindannyian, többnyire tisztes öregek. Ősz fejüket lecsüggesztik és ráncos arcukon alá-alá gördül egy-egy könnycsepp.
Mit tegyenek? Ellenállásra gondolni sem lehet. Küldjenek követséget Massenához, és kérjék irgalmát?
Rég tanakodnak már, amikor a gyülekezet egy öreg elöljárója áll fel. Csend lesz a teremben. Úgy ismeri mindenki, mint akinek érdemes kikérni és megfogadni a tanácsát. Vajon mit fog most mondani?
-    Idáig testtel és vérrel tanácskoztunk, – szólalt meg csendes, nyugodt hangon, – pedig testtől és vértől nem várhatunk segítséget. Ma a mi Urunk feltámadásának a napja van. Szólaljanak meg mind a harangok, menjünk el először Isten házába, s ajánljuk az Ő kezébe az egész dolgot!
Mindenki érezte, hogy igaza van. Csak felülről, a feltámadott Krisztustól jöhet a segítség.
Bim-bam! Bim-bam! Feldkirchben szólnak a húsvéti harangok. Minden harang zúg-zeng és hirdeti a Feltámadott diadalát. Bim-bam! A házak kapui kinyílnak. Siet mindenki az Isten háza felé. A legkisebbtől a legöregebbig, aki csak járni, mozdulni tud, siet szabadulásért könyörögni a halál Meggyőzőjéhez, a Krisztushoz. Bim-bam, bim-bam! Soha még ilyen áhítatos, bűnbánó húsvéti gyülekezetet! Bim-bam! Jézus él! Jézus tud segíteni!
A harcra készülő ellenség fülébe is belezúg ez a húsvéti harangszó, zengve, ujjongva árad feléjük: „Jézus él! Jézus él!”
De ők nem értik a harang szavát. Zavartan néznek össze. Mit jelentsen ez a nagy harangzúgás? A feldkirchiek bizonyosan segítséget kaptak. Az éjszaka leple alatt felszabadító sereg érkezhetett, azért szólnak a harangok ilyen boldogan. Massena pedig nem akar most ütközetbe bocsátkozni, mert más tervei vannak. Gyorsam kiadja a parancsot a sátorszedésre és továbbvonulásra.
Mire bent a városban véget ér a húsvéti istentisztelet, hozzák az őrállók a boldog hírt:  
-    Volt, nincs ellenség!
Ó, azt az örömöt, ujjongást leírni nem lehet. Minden szemben örömkönny csillog. Sugárzanak az arcok, zengnek a hálaadó énekek. Az élő Jézus megmutatta csodatévő hatalmát. Szabadulást szerzett! Dicsőség az Ő nagy nevének! Halleluja! Halleluja!
Feldkichben zúgnak a harangok. Zúgnak a húsvéti harangok. Bim-bam, bim-bam! Jézus nincs a sírban! Jézus feltámadt! Jézus él! Jézus szabadulást szerez!
1799-ben történt. Az volt annak a kis városnak a legboldogabb, felejthetetlen húsvét reggele.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf