Sinkó Ferenc: Egy tál kalács

A déli Úrangyalát még a nagymise végén leharangozták, a vasárnapi csendesség végleg ráborult a falura. Az örökké lármás tyúkok is a tikkadtan hallgattak a fák árnyékában, csak a méhek zúgtak fáradhatatlanul a levelek között. A kiskertben tulipán, jácint hajladozott az időnként fellebbenő szellőben, mintha játékos lánykák lettek volna. A házakból leveshús-, kalácsszag áradt ki az udvarokra és az országútra a kutyák gyötrelmére; némelyik hangosan felnyögött tőle.
Magányosan villogott Bakos Örzsi piros szoknyája a néma utcán, ahogy a fák alatt a fényeken és árnyékokon áthaladt. Kihúzta magát, vasárnapiasan ringatta sok szoknyáját, ahogyan illik, mikor egy lány komoly járatban van. Fekete haja simára volt fésülve, azon is megcsillant a napsugár, cseresznyeszín szája porcióba szedve, csak időnként rebbent fel szeme, mikor körültekintett, nézik-e valahonnan. Kezében kerek tálat vitt, hófehér szőttes törülközővel letakarva.
Valaki rászólt az egyik kapuból:
-    Hová viszed azt a tálat, Örzsi?
-    Gáborékhoz… Édesanyám küldi Viktór ángyikámnak. Kalács van benne… Kedveskedik vele… Mert nagyon finomra sikerült.
-    Persze! Szép! – mondta a valaki hangosan. Magában pedig hozzátette: – Ütni kell a vasat…
Gábor ugyanis nem volt más, mint Örzsi vőlegénye, Viktór ángyikám pedig a jövendőbeli anyósa. Ott ált cserepes, nagy portájuk a másik faluvégen, három rámás ablaka nézett az utcára a zöldre festett kapu egyik felén, terjedelmes műhely terpeszkedett a másik oldalon. A gazdája, ifjabb Szabó Gábor a falu első legénye. Igazán gazdája a háznak, mert apja, az öreg Szabó Gábor kovácsmester nemrég meghalt. Az a hír járta, található a házban egy láda, amiben egy fiók élére állított százasokkal van tele. Gábor nyalka, csinos és ügyes legény, felülmúlja apját mesterségében, Viktór ángyikám csendes teremtés, igazán örülhet az a lány, aki mellettük köti be a fejét.
Büszke is volt most Örzsi, a boldogság úgy cirógatta a szívét, mint azokat a tulipánokat a meleg, déli szellő. Mintha Gábor hangja bongott volna a méhek zúgásában, ahogy szokta:
-    Ne félj Örzsikém, jó dolgod lesz mellettem. A tenyeremen hordalak, a szellőtől is óvlak. Nem engedem, hogy a nap kiszívja, telehintse szeplővel azt a szép, fehér orcádat. Csak a hívesen engedem, hogy ülj, ott fogsz varrogatni, hímezni, amikor kedved tartja…
-    Hagyd el!… Tudom, hogy minden férfi így beszél… amikor szerelmes, meg amíg vőlegény – tiltakozik ilyenkor Örzsi.
De azért jólesik a leányszívnek hallgatni ezt a suttogást, ahogy a falevelek között dongó méheket se lehet megunni, noha mindig ugyanazt fújják.
A Szabó-porta előtt megállt egy pillanatra Örzsi. Végigsimította kötényét, fejét is megigazította, hogy még szebben tartsa, mikor belép Viktór ángyikámhoz a tállal és elmondja a mondókáját. Aztán halkan lenyomta a kiskapu kilincsét. A kapu engedett és ő belépett. Az udvarban is nagy volt a csend. Körülhordozta a szemét a gangon, amelyre felfutott az oltott rózsa, az eperfákon, amelyek alatt a melegtől elbutultan hevertek a baromfiak. A kutya is valahol a kertben aludta az igazak álmát. Az ablakok nyitva, szellő lengette bennük a csipkefüggönyöket, amelyeken cérnaangyalok fújták cérnafelhők és virágok között cérnatrombitáikat. Persze, azok a trombiták se szóltak. Örzsi felemelte a lábát, hogy elinduljon a konyha  felé…
És gyökeret vert a lába.
Bentről, a házból durva, hangos férfiszó hasított a csendbe.
-    A fészkes fene vinné el azt a kuszma fejét már, hogy soha nincs kész időre azzal az ebéddel…
Szabó Gábor hangja volt. Az a hang, amivel oly szépen szokott döngeni-zöngeni Örzsi fülébe… Egy másik hang is megszólalt, Viktór ángyomé:
-    Ne légy már olyan türelmetlen. fiam! Láthatod, hogy egyedül vagyok. Vasárnap még több a dolgom, mint máskor. Rögtön kész lesz az ebéd!
-    Rögtön?… Megint el fogok késni… A nyavalya abba a…
-    Micsoda hang ez, fiam? A feleségeddel is így beszélsz majd?
Akkorát bömbölt erre Gábor, a kedves, a finom, hogy a kakas az eperfa alatt méltatlankodva dohogni kezdett.
-    Hagyja békén Örzsikét! Ne takaródzék vele! Oktat engem, ahelyett, hogy idejében kész volna az ebéddel!
Utána nagy csattanás, csörömpölés. A konyha kövén szétfreccsent egy tányér.
Örzsi dermedten állt, mintha a föld nyílt volna meg előtte, mintha mélységbe kellett volna belelépnie azzal a következő lépéssel. Nézte a tálat a kezében, amelyen a jegygyűrű villogott a napban, a rózsákat a gang oszlopán, a lengő függönyöket és az eperfákat. Az árnyékok egyszerre koromfeketére változtak, tüzes karikák rebbentek fel szeme előtt valahonnan a szívéből.
A szívéből, ahol, mint egy szakadékban, ide-oda csattogott, visszhangzott az öreges, asszonyi kiáltás:
-    A felségeddel is így beszélsz majd?
Remegni kezdett a keze, és táncolni benne a tál. Idelibbent, odalibbent és leugrott a tenyeréről, csattanva tört szét az is az udvar kövén. A tyúkok felriadtak, a kakas újra dohogott. A házba is behallatszott a csattanás. Egyszerre szaladt ki Gábor és Viktór ángyom.
-    Édesanyám egy tál kalácsot küldött Viktór ángyikámnak – rebegte Örzsi. – Bár ne küldte volna.
Arcára csapta a kezét.
-    Örzsike, te hallgatództál?
A lány kihúzta magát. Szikrázott a szeme.
-    Én nem hallgatództam… De mindent hallottam… Szégyelld magad!… Hitvány… hazug… te utolsó!… Így higgyek én neked?
Sarkon fordult, hogy elszaladjon. Az anya meg a fia egyetértéssel ugrottak utána és belekapaszkodtak.
-    Örzsikém, galambom, ne haragudj.
-    Ne mondd nekem, hogy galambom! Beszélj csak úgy, amilyen vagy!
Visszahúzták a gangra, Viktór ángyi székért szaladt és leültette.
-    Veled biztosan nem beszél így! – magyarázkodott közben. – Hidd el, én tudom… Ismerem…
Tálat hozott ki a konyhából és lehajolt, hogy felszedje a kalácsot. A legény melléje térdelt a porba és eltolta anyja kezét.
-    Hagyja, édesanyám! Nekem kell ezt fölszedni.
Összeszedte a kalácsot, a tál cserepeit is, és odarakta a gang párkányára.
Örzsi ült, a tálat nézte, és a fejét ingatta.
-    Édesanyám legszebb tála volt…
-    Örzsikém! Újat veszek neked. Porcelánból, ezüstből, aranyból.
-    Az nem lesz már a régi.
-    Akkor összedrótozom ezt a régit is. Ezüstdróttal, arannyal.
-    Akkor is csak törött marad az a tál – suttogta Örzsi.
És ráperdült a könnye a jegygyűrűjére.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf