Sinkó Ferenc: Egy tál kalács

A déli Úrangyalát még a nagymise végén leharangozták, a vasárnapi csendesség végleg ráborult a falura. Az örökké lármás tyúkok is a tikkadtan hallgattak a fák árnyékában, csak a méhek zúgtak fáradhatatlanul a levelek között. A kiskertben tulipán, jácint hajladozott az időnként fellebbenő szellőben, mintha játékos lánykák lettek volna. A házakból leveshús-, kalácsszag áradt ki az udvarokra és az országútra a kutyák gyötrelmére; némelyik hangosan felnyögött tőle.
Magányosan villogott Bakos Örzsi piros szoknyája a néma utcán, ahogy a fák alatt a fényeken és árnyékokon áthaladt. Kihúzta magát, vasárnapiasan ringatta sok szoknyáját, ahogyan illik, mikor egy lány komoly járatban van. Fekete haja simára volt fésülve, azon is megcsillant a napsugár, cseresznyeszín szája porcióba szedve, csak időnként rebbent fel szeme, mikor körültekintett, nézik-e valahonnan. Kezében kerek tálat vitt, hófehér szőttes törülközővel letakarva.
Valaki rászólt az egyik kapuból:
-    Hová viszed azt a tálat, Örzsi?
-    Gáborékhoz… Édesanyám küldi Viktór ángyikámnak. Kalács van benne… Kedveskedik vele… Mert nagyon finomra sikerült.
-    Persze! Szép! – mondta a valaki hangosan. Magában pedig hozzátette: – Ütni kell a vasat…
Gábor ugyanis nem volt más, mint Örzsi vőlegénye, Viktór ángyikám pedig a jövendőbeli anyósa. Ott ált cserepes, nagy portájuk a másik faluvégen, három rámás ablaka nézett az utcára a zöldre festett kapu egyik felén, terjedelmes műhely terpeszkedett a másik oldalon. A gazdája, ifjabb Szabó Gábor a falu első legénye. Igazán gazdája a háznak, mert apja, az öreg Szabó Gábor kovácsmester nemrég meghalt. Az a hír járta, található a házban egy láda, amiben egy fiók élére állított százasokkal van tele. Gábor nyalka, csinos és ügyes legény, felülmúlja apját mesterségében, Viktór ángyikám csendes teremtés, igazán örülhet az a lány, aki mellettük köti be a fejét.
Büszke is volt most Örzsi, a boldogság úgy cirógatta a szívét, mint azokat a tulipánokat a meleg, déli szellő. Mintha Gábor hangja bongott volna a méhek zúgásában, ahogy szokta:
-    Ne félj Örzsikém, jó dolgod lesz mellettem. A tenyeremen hordalak, a szellőtől is óvlak. Nem engedem, hogy a nap kiszívja, telehintse szeplővel azt a szép, fehér orcádat. Csak a hívesen engedem, hogy ülj, ott fogsz varrogatni, hímezni, amikor kedved tartja…
-    Hagyd el!… Tudom, hogy minden férfi így beszél… amikor szerelmes, meg amíg vőlegény – tiltakozik ilyenkor Örzsi.
De azért jólesik a leányszívnek hallgatni ezt a suttogást, ahogy a falevelek között dongó méheket se lehet megunni, noha mindig ugyanazt fújják.
A Szabó-porta előtt megállt egy pillanatra Örzsi. Végigsimította kötényét, fejét is megigazította, hogy még szebben tartsa, mikor belép Viktór ángyikámhoz a tállal és elmondja a mondókáját. Aztán halkan lenyomta a kiskapu kilincsét. A kapu engedett és ő belépett. Az udvarban is nagy volt a csend. Körülhordozta a szemét a gangon, amelyre felfutott az oltott rózsa, az eperfákon, amelyek alatt a melegtől elbutultan hevertek a baromfiak. A kutya is valahol a kertben aludta az igazak álmát. Az ablakok nyitva, szellő lengette bennük a csipkefüggönyöket, amelyeken cérnaangyalok fújták cérnafelhők és virágok között cérnatrombitáikat. Persze, azok a trombiták se szóltak. Örzsi felemelte a lábát, hogy elinduljon a konyha  felé…
És gyökeret vert a lába.
Bentről, a házból durva, hangos férfiszó hasított a csendbe.
-    A fészkes fene vinné el azt a kuszma fejét már, hogy soha nincs kész időre azzal az ebéddel…
Szabó Gábor hangja volt. Az a hang, amivel oly szépen szokott döngeni-zöngeni Örzsi fülébe… Egy másik hang is megszólalt, Viktór ángyomé:
-    Ne légy már olyan türelmetlen. fiam! Láthatod, hogy egyedül vagyok. Vasárnap még több a dolgom, mint máskor. Rögtön kész lesz az ebéd!
-    Rögtön?… Megint el fogok késni… A nyavalya abba a…
-    Micsoda hang ez, fiam? A feleségeddel is így beszélsz majd?
Akkorát bömbölt erre Gábor, a kedves, a finom, hogy a kakas az eperfa alatt méltatlankodva dohogni kezdett.
-    Hagyja békén Örzsikét! Ne takaródzék vele! Oktat engem, ahelyett, hogy idejében kész volna az ebéddel!
Utána nagy csattanás, csörömpölés. A konyha kövén szétfreccsent egy tányér.
Örzsi dermedten állt, mintha a föld nyílt volna meg előtte, mintha mélységbe kellett volna belelépnie azzal a következő lépéssel. Nézte a tálat a kezében, amelyen a jegygyűrű villogott a napban, a rózsákat a gang oszlopán, a lengő függönyöket és az eperfákat. Az árnyékok egyszerre koromfeketére változtak, tüzes karikák rebbentek fel szeme előtt valahonnan a szívéből.
A szívéből, ahol, mint egy szakadékban, ide-oda csattogott, visszhangzott az öreges, asszonyi kiáltás:
-    A felségeddel is így beszélsz majd?
Remegni kezdett a keze, és táncolni benne a tál. Idelibbent, odalibbent és leugrott a tenyeréről, csattanva tört szét az is az udvar kövén. A tyúkok felriadtak, a kakas újra dohogott. A házba is behallatszott a csattanás. Egyszerre szaladt ki Gábor és Viktór ángyom.
-    Édesanyám egy tál kalácsot küldött Viktór ángyikámnak – rebegte Örzsi. – Bár ne küldte volna.
Arcára csapta a kezét.
-    Örzsike, te hallgatództál?
A lány kihúzta magát. Szikrázott a szeme.
-    Én nem hallgatództam… De mindent hallottam… Szégyelld magad!… Hitvány… hazug… te utolsó!… Így higgyek én neked?
Sarkon fordult, hogy elszaladjon. Az anya meg a fia egyetértéssel ugrottak utána és belekapaszkodtak.
-    Örzsikém, galambom, ne haragudj.
-    Ne mondd nekem, hogy galambom! Beszélj csak úgy, amilyen vagy!
Visszahúzták a gangra, Viktór ángyi székért szaladt és leültette.
-    Veled biztosan nem beszél így! – magyarázkodott közben. – Hidd el, én tudom… Ismerem…
Tálat hozott ki a konyhából és lehajolt, hogy felszedje a kalácsot. A legény melléje térdelt a porba és eltolta anyja kezét.
-    Hagyja, édesanyám! Nekem kell ezt fölszedni.
Összeszedte a kalácsot, a tál cserepeit is, és odarakta a gang párkányára.
Örzsi ült, a tálat nézte, és a fejét ingatta.
-    Édesanyám legszebb tála volt…
-    Örzsikém! Újat veszek neked. Porcelánból, ezüstből, aranyból.
-    Az nem lesz már a régi.
-    Akkor összedrótozom ezt a régit is. Ezüstdróttal, arannyal.
-    Akkor is csak törött marad az a tál – suttogta Örzsi.
És ráperdült a könnye a jegygyűrűjére.

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf